Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-20 / 51. szám

ő keresztyén életükből következik, hogy hazájukért is tudnak áldozatot hozni. És hogy Németországban két millió önkéntes jelentkezett, ebben nem kis részük van az ifj. egyesületeknek. Németország vezetőférfiai közül a múltban is nem egyet áthatott az ev. szelleme. Berlinben, az úgynevezett Sieges-Allee-n, Poroszország összes uralkodóinak fehér márványszobrai között nekem leginkább feltűnt Frigyes Vilmosnak, a nagy választófejedelemnek a szobra, a melyre ez volt írva: „Domine, fac me scire viam, quam ambulam ! Uram, mutasd meg az útat, a melyen járjak!" Ez volt a nagy fejedelem jelszava. II. Vilmos császár maga is szokott bibliát magyarázni katonáinak. Ha pedig serege győzelmet arat, első sorban Istennek tulajdonítja s Neki ad hálákat érette. Hát a magyar ker. ifj. egyletek kiveszik-e részüket abból a hatalmas küzdelemből, a mely most hazánknak és nemzetünknek a megtartásáért folyik ? Tisztelt közönség! Csak a budapesti ref. ifj. egyletnek 37 tagja van a harcztéren ; de van olyan vidéki egyesület, a melynek egyetlen tagja sem maradt otthon. És azok, a kik itthon maradtak, vájjon mit tesznek? Talán tétlenül várják a háború végét? Nem! Hanem dolgoznak, munkálkodnak legjobb tehetségük szerint. Két festő akarta egyszer megfesteni a békességet. Az egyik egy gyönyörű parkot festett, a melyet a szelíd, verőfényes őszi nap világított be. Mindenütt csend uralkodott. Sehol egy lélek nem volt látható. Egy falevél nem mozdult, még egy parányi szellő sem zavarta meg a nyugalmat. A másik viharzó tengert festett, a melyen a tajtékzó hullámok magasra csapkodtak. A vihar zúgott, a nagy hajókat mint kis sajkákat dobálta ide-oda. De a zajgó hullámok között ott volt egy kiálló szikla s azon csendesen pihent egy kis madár, mintha körülötte a legnagyobb nyugalom uralkodnék. Azt hiszem, hogy az utóbbi festő jobban eltalálta az igazi békesség hangulatát. Mert csak az lehet az igazi békesség, a mikor körülöttünk tombol a vihar és szinte elnyeléssel fenyegetnek a hullámok, de a lelkünk nyugodt, mert bízik az Örökkévaló, hatalmas istenben, hogy az 0 ereje és szeretete hatalmasabb még a viharzó tengernél és a legádázabb ellenségnél is. A Budapesti Ref. Ifj. Egylet mostani helyzete ós lelki élete az utóbbi festményhez hasonlít annyiban, hogy a kősziklát, az egyetlen menedéket a viharban nem hagyta el, mert az a hatalmas kőszikla nem lehet más, mint a világ Megváltója: Jézus Krisztus. A mi egyesületünk Őreá támaszkodva, az Ő védő, oltalmazó vezetése alatt csendesen folytatja munkáját, Folytatja azokkal az eszközökkel, a melyeket Isten a mostani súlyos időkben rendelkezésére bocsátott. Szinte csodálatos és Isten iránti mély hálával tölt el bennünket az, hogy daczára a tagok nagy hiányának, a küzdelmes időkben a munka csaknem minden ágában úgy folyik, mint békés időkben. Fenntartjuk otthonunkat, vasárnapi iskoláinkat. Cserkészeink a sebesültek ápolásában és katonai szolgálatokban erejükön felül teljesítették kötelességüket. A mi egyletünk hasonlít némileg nemzetünk történetéhez, mert mindegyiknek akkor szólott bele Isten leghatalmasabban az életébe s akkor küldött legértékesebb segítséget, a mikor arra legnagyobb szükség volt. Ezelőtt két évvel épen e helyről emlékeztem meg egyesületünk fennkölt-lelkű és nemes-szívű jóltevőjéről, ifj. dr. Szilassy Aladárról. Bizony fájdalommal emlékeztem meg róla, mert akkor olyanformán voltunk, mint a vezér nélkül maradt sereg, kétségek között és bizonytalan jövő előtt. De Isten tervei és gondolatai kifürkészhetetlenek. Az Ö bölcsesége, hatalma ós szeretete előtt az ember csak leborulhat és megalázkodhat. Ugyanakkor, a mikor már csaknem vigasztalanul állottunk, korán, élte legszebb idejében elhunyt elnökünk testvéröccsének, dr. Szilassy Bélának az érdeklődését felébresztette Isten hívó szózata s a Szilassy-család tradícziőjához híven oda állott a kis harczoló sereg mellé s nemcsak vagyonával, hanem szívével és lelkével is támasza lett egyesületünknek. Isten iránti hűségére és gondosságára nézve tanúbizonyság, hogy még most is, a mikor a harcztéren van, nem feledkezett meg rólunk. És vájjon adhatná-e valaki lelkét, szeretetét és anyagi pártfogását hasznosabb intézmény szolgálatára? Sokszor elgondolom, hogy ezen a földön olyan kellemes volna élni, ha annyi sok csúnya ós rossz dolog nem volna, mint a mennyi zavarja az ember lelki harmóniáját! Számtalanszor láthatjuk, hogy finomabb ideális lelkek megundorodnak a világtól ós visszavonulnak mindentől. Hát annak a számára, a ki finomabb és nemesebb élet után vágyódik s utálja az erkölcstelenséget és romlottságot, nem lehet más menedék, mint zárkózott különcznek lenni, kolostorba vonulni? Pedig finomabb ideális ifjak, hála Istennek, elég nagy számmal vannak, a kik irtóznak a kártyától, az ivástól, a trágár beszédtől és kicsapongó élettől. De ha nincs más társaságuk, végre elsodorja őket is az ár. Azon ifjak számára, a kik nemesebb élet után vágyódnak, ott vannak a ker. ifj. egyletek, a hol tehetségeiket érvényesíthetik. De hát azokat, a kik a bűnnek már áldozatul estek, ki menti meg ? Senki más, mint Jézus Krisztus szeretete és pedig ifjak munkája által. Bizony, a magyar ifjúságnak is sok hibáját kell elhagyni s elsősorban lelkileg kell megváltozni, mert, mint Spencer Herbert, a nagy szocziológus mondja: nincs oly politikai alchimia, melynek segítségével ólomösztönökből arany tetteket lehetne nyerni. Nagy lelki átalakulásra van szükség a mi hazánkban is. Öt évvel ezelőtt a Kálvin-emlékünnep alkalmával egy franczia egyházi újság (Eglise libre) azt irta: 4.000,000 protestáns van Magyarországon. Ha nálunk ennyi protestáns volna, mi megjavítanék a pogány Francziaországot. Bizony nagy munka vár a mi egyházunkra, ebben a Krisztus lelke által áthatott ifjúságra. Szinte megdöbbenünk a nagy feladat láttára és érezzük, hogy apostoli buzgalomra és türelemre van szükségünk.