Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-13 / 50. szám

PANASZOK. Még egyszer visszatérünk azokra a panaszokra, a melyek oly sokfelől hangzottak felénk a hadbavonultak és sebesültek lelkigondozását illetőleg. Lehet, hogy most ezekben a súlyos időkben az illetékes tényezőknek sok ezer dolguk között nincs is idejük azokat a panaszokat, a melyek ennek a lapnak és más egyházi újságoknak hasábjain napvilágot látnak, elolvasni, figyelmükre méltatni. De nem tehetünk róla, úgy érezzük, hogy még egyszer fel kell szólalnunk ebben a fontos ügyben. Hogy ne csak azokra a panaszokra hivatkozzam, a melyek itt a mi lapunkban nyertek kifejezést, idézem azt, a mely az erdélyi Ref. Szemlében jelent meg a brassói derék fiatal lelkipásztor tollából. Elmondja, hogy Brassóban több mint 20,000 katona fordult meg, a négy nagy kórházban állandóan több mint 2000 sebesült van, van most is 4—5000 kiképzés alatt álló katona stb. És mindezeknek lelkigondozását ő végzi egy s.-lelkészszel. Pedig amúgy is 5400 főnyi gyülekezetet kell gondoznia, 25 vallásórája ós sok szórványa is van. Ref. tábori lelkész nincs. De van a róm. kath, egyháznak, a melynek pedig ott Brassóban 12 lelkésze, lelkész jellegű tanára van. Azt kérdezzük, miért van ez így Brassóban, Pécsett és másutt is ? A brassói lelkész az igazgatótanács figyelmébe ajánlja memorandumát. Náluuk a Királyhágón innen nincs igazgatótanács, de minden kerületben van elnökség. Mi úgy hisszük, hogy a katonai illetékes hatóságok nagy figyelemben részesítenék mindenütt a szükségleteknek megfelelő előterjesztéseket. De nézetünk szerint itt eleitől kezdve rendszeres, körültekintő, tervszerű munkára lett volna szükség. A bányai egyházkerületi tanácskozmányon többen hangoztatták a kerületi elnökségek összejövetelének, értekezletének szükségességét a katonai lelki gondozás és általában a nagy idők követelte egyöntető intézkedések megbeszélése czéljából. Csodálatos is, hogy ilyesmi nem történt. Csodálatos, hogy a két protestáns egyház vezetőségei is nem keresték az alkalmat ilyen közös prot. értekezlet tartására. Mi legalább nem hallottunk ilyesmiről. Pedig a rendkívüli idők és a most szükséges rendkívüli munkák rendkívüli intézkedéseket és áldozatokat követelnek az egyháztól. A katonai lelkészség ügye mellett itt van a pasztorizáczió egy más fontos eszköze: a hadbavonultaknak ós sebesülteknek bibliával, vallásos iratokkal, imádságokkal való ellátásának ügye. Németországban, Ausztriában ezt a munkát tervszerűen, egységesen, czéltudatosan végzik. A német belmissziói egyesület választmányának most ez a legfontosabb munkája. Ez gyűjti az adományokat az iratterjesztésre, van agencziája ezek szétküldésére és így tovább. Mert mit ér, ha nálunk is hétről hétre jelennek meg az imakönyvek hadbavonultak, sebesültek számára, ha nincs orgánum, a mely ezeknek beszerzéséről, szétküldéséről gondoskodjék. Minden dicsekvés nélkül mondhatjuk, hogy ebben a tekintetben a mi egyházkerületünk végzett legnagyobb munkát. A budapesti egyház, a MPIT. és két áldozatkész világi úr támogatásával immár 50,000 példányt küldött szét a kis „Harmatcseppek"-bői. Az expedicziót a budapesti kálvintéri segédlelkészek végzik. És hány más irat, újtestamentomi részlet stb. ment szét onnan a lelkészi hivatalból itt Budapesten és a szélrózsa minden irányába. Szívesen tették és teszik, a kik erre vállalkoztak. De kezdetben sokan nem is tudták, kihez, hova forduljanak. Ide a lapszerkesztőséghez is gyakran érkeznek tudakozódó levelek. Es a mi a fő, hiába írnak lelkésztársaink szép imádságos könyveket, elmélkedéseket. Ezeket az előállítási áron alul vagy egész ingyen kell kiosztani. Melyik belmissziói egyesület olyan erős nálunk és anynyira megáldott anyagi javakkal, hogy a költségeket fedezze ? ! Az adakozásra való meghívás annyiféle és a mi közönségünk hamar belefárad a felhívások megszívlelésébe. A háborúnak, sajnos, úgy látszik, egyhamar nem lesz vége és még akkor is, ha vége lesz, sokáig lesznek sebesültek, vesztesek és az Isten igéjének, az „írásoknak vigasztalására" szorulók. Fogjanak össze az egyházkerületek, megyék, hivatalos testületek is és nyújtsanak segítséget a panaszok elhallgattatására! KRÓNIKA. Királyi elismerés. A római kath. napi- és hetilapok kiilön rovatban közlik napról napra, hétről hétre azokat az áldozatokat, adományokat, a melyeket a róm. kath. egyház a haza oltárára helyez és azoknak a munkáknak hosszú lajstromát, a melyeket a most oly szükséges akcziók terén végez. A mult héten arról olvastunk, hogy a róm. és görög kath. nagyjavadalmasok három milliót ajánlottak fel eddigi adományaikon felül hadisegély gyanánt. Olvastuk a szép köszönő-, elismerő-levelet, a melyet az uralkodó intézett a herczegprimáshoz, a mely így végződik: „Ezen példás áldozatkészségért, a mellyel ön és a többi nagyjavadalmasok újólag tanúságot tettek a trón és a haza iránti hűségükről és a velem és a nemzettel való együttérzésükről, teljes elismerésemet nyilvánítom". Szép köszönő szavak. Büszkék lehetnek reá a nagyjavadalmasok és bizonyára értékes emlék lesz a róm. kath. egyház főpapjai számára ez a köszönő-levél ott a primási levéltárban. Senkisem kicsinyelheti le értékét. — Nekünk nem lesz ilyen okmányunk, emlékünk a háborús időből. Nem is lehet, nem áldozhatunk ennyit ; nincs miből. Nem irigykedünk, féltékenykedünk e miatt. A kinek sok van, attól több kívántatik. — De mégis, a mi a nemzettel való együttérzést illeti, ebben bizonyára mi sem állunk hátrább a nagyjavadalmasoknál, nem is álltunk sohasem. Ezt az érzést kell nekünk is kimutatnunk minden a mi rendelkezésünkre álló eszközzel. Nekünk