Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-06 / 49. szám

az evangélium által megtanulnunk. Jelentem tehát egyházunk tagjainak, hogy bibliákat és jóravaló evangéliumi olvasmányokat (könyveket, füzeteket, érdekes elbeszéléseket, képeskönyveket gyermekek számára, bibliai mondással ellátott képes levelező-lapokat ós képeket) szerezhetnek be a Bethánia-egylet által tartandó karácsonyi vallásos könyv- és képvásáron, mely a főgimnázium dísztermében tartatik meg deczember hó 6-án, 7-én és 8-án. Mutassa meg mindenki, hogy a lelkeket építő irodalmi művek pártolására nagyobb súlyt helyez, mint eddig és evangéliumi keresztyén voltát akkor sem felejti el, a mikor karácsonyi ajándékokat vásárol. Végül egy eszmét pendítek meg. A budapesti ref. egyház vallástanárai körülbelül 8000 gyermeket ós ifjút tanítanak. Ezek közül sokan szegények, igen szegények. Valami ruhácskát innen-onnan majd csak kapnak. Lelkük felmelegítésére és erősítésére azonban hiterősítő műveket kellene nekik adnunk. Meg kellene mutatnunk, hogy egyházunk e szomorú időben is felkarolja őket. Mivel azonban egyházunk költségvetésében e czélra csak pár száz korona van előirányozva, azt a kérdést intézem egyházunk vagyonos tagjaihoz, nem volnának-e hajlandók ez összeget pár ezer koronára nevelni ? Kendkívüli időkben rendkívüli eszközökkel is kellene a hitéletet erősítenünk s ennek eredményei csodálatosak lennének a jövőben. Mutassák meg egyházunk előkelőségei, hogy az angolok és skótok helyét be tudják tölteni. Dr. Szabó Aladár. KRÓNIKA. Egy döntvény. Sok szó esett a közelmúlt napokban a lelkészek fegyveres katonai szolgálatáról. Többféle vélemény hangzott el erre nézve. Mi is elmondtuk a magunkét. Tudjuk, hogy ifjabb lelkésztársaink súlyos dilemma előtt állottak. Nem csoda, ha egyre kérdezgették lelkiismeretüktől s másoktól: ... mit cselekedjünk?! Olvastunk ezzel a dologgal kapcsolatban bántó invektivákat is. így a Debr. Prot. Lap legutóbbi számában jónak és ildomosnak tartotta ismét megbántani az erdélyi ref. püspököt azért, mert nem fújt harczi riadót és ezért „érzelgősnek", sőt „degeneráltnak" (!) minősíti keresztyénségét. — Erre a dologra nézve most egyszerűen egy táviratváltást közlünk. Huszonhat német szuperintendens a rajnai tartományokból és Hohenzollernből ezt a táviratot menesztette a német császárhoz, porosz királyhoz, úgyis mint summus episcopushoz : Császári Felségedet alázattal kéri 26 szuperintendens sok lelkésztársának nevében, hogy ezekben a nagy időkben kegyesen engedélyezze a hazáért való fegyveres szolgálatot azon lelkészek számára, a kiknek a presbitériumok erre engedélyt adnak és a kik a katonák lelki gondozása vagy a betegápolás körül nélkülözhetők." Erre a táviratra a főhadiszállásról ez a válasz érkezett: A császár és király Ő felsége köszönetet mond a szuperintendenseknek a hazafias ajánlatért. De tekintettel arra a nagy és fontos munkára, a mely a lelkészekre a katonák, sebesültek között, valamint a harcztéren elesettek és küzdők családjai körében vár, ő felsége a lelkészeknek a fegyveres szolgálatot nem engedélyezheti. Különös dolog, mondja a német egyházi lap, a mely után ezt közöljük, hogy a lelkipásztorok a fegyverek közé vágytak, mert úgy gondolták, hogy a háborús időknek komolysága ezt a szolgálatot teszi kötelességükké, a főhadúr pedig épen ezért utasítja Őket eggházi kötelességeik teljesítésére. Vájjon, kérdi az illető czikkíró, a két fél közül melyik értette meg jobban Isten akaratát ?! A javíthatatlanok. Szószékekről is hirdettük, hogy ezek a nagy idők és események, a melyeknek igazi horderejét még mindig nem tudjuk eléggé felfogni, majd milyen üdvös változásokat idéznek elő az emberek lelkében, hogy mint valami hatalmas tisztító tűz és vihar vágódnak bele a sok léhasággal terhelt irodalomba, önzéssel teljes egyéni és közéletbe. A próféták is ezt várták az Ur látogatásaitól. — De fájdalom, már eddig is sok keserű csalódás volt osztályrészük a reménykedőknek. A háború elején egy kissé meghökkent és magukba szállt irodalmi „hősök" már ismét a régi nótákat zengik. A léhaság, önzés burjánai vígan díszlenek mindenféle téren. Az „Est°nek íróit senki sem vádolja ezen a téren elfogultsággal. De egy mult heti számában olvashattunk ebben egy olyan czikket, a mely pellengérre állítja Budapest „önző, léha érzéseit". De mit szóljunk azokhoz az érzésekhez, a melyek a Világ mult vasárnapi számában megjelent tárczaczikk írójának keblét dagasztják ? ! A tárczaczikk czíme: Zsoltár. írója Móricz Zsigmond, bizonyos körök dédelgetett, kedvencz írója. Tartalma: Káromlás, így végződik: „Te, az Ur, ki a világoknak bármily nagy testében éled ki magadat, te is elmúlsz. Te is odajutsz, a honnan vétettél: kezdetben vala az Ige s a létnek végén nem marad más, csak a léttelen Ige. Hallelujah!" Igazán csodálatos, hogy most is van valakinek kedve ilyen nyakatekert durvaságokat írni; csodálatos az is, hogy nálunk nagy írónak tartják a szóbanlévőt, a kinek írásai durva káromkodásoktól hemzsegnek ; az is különös, hogy legalább most nem hallgat el, ha másként írni már egyáltalában nem tud. És a mi még legcsodálatosabb, hogy most, a mikor annyi mindent törölnek a lapokból, az ilyen czikket átengedik a rostán. Hiszen az ilyen szellemű írások most ós békeidőben is gránátoknál is nagyobb rombolást visznek végbe. Kálvin bronzból vert, igen sikerült plakettje öt korona árban megrendelhető a Kálvin-Szövetség titkári irodájában (IV. ker., Molnárutcza 17. szám).