Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1914-11-15 / 46. szám
ép úgy harczol, mint az ország bármely férfia. Csak az idősebbek ragaszkodtak ma is a rendelet által nyújtott kiváltságokhoz. Sőt a mostani háború kitörésekor több mennonita-kör azzal a kéréssel fordult II. Vilmos császárhoz, hogy törölje el az 1868-iki királyi rendeletet. A császár eleget is tett volna kérésüknek, de nem volt idő az ügy hamaros elintézésére. A Németországban lakó mennoniták jelenlegi száma 20—22 ezerre tehető. A katonai bizottság most írja össze azokat, a kik a háborúban tényleges -szolgálatot teljesítenek. A danzigi egyházközségből, mely 1200 lelket számlál, bevonult 12 tiszt, 43 altiszt és 90 közkatona. Tilos az alkohol. A német hadvezetőség szigorúan megtiltotta, hogy a hadbavonuló katonák szeszes italokkal éljenek. De nemcsak a katonai hatóság, hanem a polgári is már sok helyen eltiltotta az alkohol élvezését, ha nem is egészen, de részben. A westfáliai Hamm község elöljárósága például elrendelte, hogy szombat déltől kezdve hétfő délig senkinek sem szabad szeszes italt kimérni. Tilos az alkohol ivása igen sok vasúti indóháznál is. A németek azt akarják értésére adni a közönségnek, hogy lehet szesz nélkül is lelkesedni nemes eszmékért. Dr. T. I. IRODALOM. A Baranyai Kálvinista Lobogó októberi száma is bizonyságot tesz az elterjedt lap gondos szerkesztéséről. Elején Nyáry Pál szép elmélkedése van „Nem hagyja el az Úr az ő népét" czimen (I. Sám. 12, 22). Kiss Zoltán bibliai lelkész „Teendőink a háborús időkben" cz. közleménye jó praktikus tanácsokat tartalmaz. A felsőbaranyai közgyűlésről Bocsor László referál. Meleghangú emlékezés van a lapban Füstös János lelkészről, a ki 37 éven át volt a botyka-kispeterdi egyházközségünk pásztora. A „Harmatcseppek"-bői a 4-ik tízezer példányt rendelte meg a dunamelléki egyházkerület pénztárnoka, 30 ezer már elfogyott. Külföldre is több ezer példányt küldtünk. A kik a harcztérre indult sebesültek között szétosztani, vagy a harcztéren levő katonáknak elküldeni óhajtják, 100 drb után 1 K beküldése mellett bérmentve kapják. A megrendelések a ref. lelkészi hivatalhoz, Budapest, IX , Kálmán-tér 8. intézendők. Beszédek és imák háborúi (miért nem háborús?) alkalmakra. Ilyen czímen adott ki Dr. Lencz Géza debreczeni egyetemi tanár 288 lapra terjedő prédikácziós könyvet, a mely 3 részben 27 közönséges vasárnapi, 14 alkalmi beszédet és 9 imádságot tartalmaz egy híján ugyanannyi (49) szerzőtől. Nem óhajtunk most a kötet részletes ismertetésébe belebocsátkozni. Nem is lenne könnyű feladat. Hiszen különböző tudású, érzelmű és meggyőződésű szerzők írták. Elég csak annyit mondani, hogy mindegyik szerző igyekezett a tőle telhető legjobbat adni. Legtöbben az ószövetséghez és ebben is a zsoltárokhoz fordultak. Vannak közöttük maradandóbb becsűek is és olyanok, a melyek csak efemer értékkel birók. Nem egy beszéden látszik az elsietés nyoma, az alapos revízió hiánya. Mi is azt mondjuk, a mit a szerkesztő mond előszavának végén: Valeat quantum valere potest. Értesítés. Értesítem lelkésztársaimat, hogy a háború ideje alatt írt egyházi beszédeimből és imádságaimból nyolcz ívre terjedő füzetet adok ki. Egyházi beszéd lesz 10, esketési és úrvacsoraosztási 1—1 és több hétköznapi imádság. A füzetet deczember 15-ig szétküldöm a megrendelőknek. Előfizetési ára 3 K. Hogy a példányszám iránt tájékozhassam magamat, igen kérem azon lelkésztársaimat, a kik munkámat megrendelni óhajtják, hogy a megrendelést november 25-ig juttassák el hozzám. Kis József, pápai ref. lelkész. A Belmisszió most megjelent számának tartalma: „Imák a háború idején". Alkalmas kis agendás könyv, melynek részleteit ismert, kiváló szerzők írták. Kapható a Luther-Társaság könyvkereskedésében. Ára 50 fill. Megjelent a Mikáh ós Cefanjah próféták könyveihez irt kommentárom és t. előfizetőinknek szét is küldöttem. Felvilágosításul meg kell jegyeznem, hogy Nahum könyvét, melynek kommentárját előfizetési felhívásomban szintén kilátásba helyeztem, ebbe a füzetbe térszűke miatt nem tudtam beleszorítani; az tehát a jövő füzetre maradt. A fentmaradt példányok 6 K bolti áron megrendelhetők Kókai Lajos könyvkereskedésében Budapesten. Dr. Kecskeméthy István theol. tanár. Felhívás. Lelkésztársaim szíves figyelmébe s pártfogásába ajánlom „Karácsonyi Ajándék Katonáinknak" czímű könyvecskémet, mely alkalmi tanításokat s imádságokat tartalmaz a nagy ünnepekre, hogy azok, a kik nem ünnepelhetnek szeretteikkel s nem jöhetnek velünk templomba, halljanak a háborúban is a karácsonyi evangéliumról. — Szép lenne, ha az egyházak presbitériumai is megszereznék e kis könyvecskét s elküldenék a hadbavonult egyháztagoknak. E figyelmes megemlékezés bizony nagyban erősítené az illetők egyháziasságát. A könyvecskék nálam rendelhetők meg, s deczember l-re mindenki megkapja. Ára 20 fillér. 50 számú megrendelésnél 18 fillér, ÍOO-nál 16 fillér, 200-nál 14 fillér. Ugyanilyen ár mellett kapható nálam a következő könyvecske : Itthonmar adottak Vígasztalója. Tanítások, imádságok az itthonmaradt szülék, hitvesek s gyermekek számára. Budai János berekböszörményi ref. lelkész. EGYHÁZ, Lelkészválasztás. Az öcsi ref. egyházközség Olasz Sándor rákospalotai segédlelkészt választotta meg egyhangúlag lelkészévé. A tiszáninneni ref. egyházkerület november 18-án Miskolczon fogja őszi rendes közgyűlését megtartani. Megelőző napon, nov. hó 17-én, bizottsági ülések fognak tartatni és pedig: Kálvineumi, nyugdíjügyi, missziói, kongruaiigyi és tőkesegélyi biz. ülések. — Á szavazatbontó-bizottság a zsinati rendes lelkészi képviselőkre beadott szavazatokat felbontván, az eredmény az, hogy Szuhay Benedek sajókápolnai és Bálint Dezső sárospataki lelkészek választattak meg. A tábori lelkészhiányról sok szó esik. Erre nézve most a következő levelet vettük, a mely részben válasz E. Szabó Dezső ez ügyben hozzánk intézett soraira: B. lapja legutóbbi számában közöltek helyreigazításául tudatom, hogy a panasz azon része, mely a déli harczteret illeti, teljesen jogosult. Beszéltem olyan ref. sebesülttel, a ki hat hétig feküdt Tuzlán a kórházban és nem látott ref. papot. Tudomásom szerint csak Okos Gyula van lent, a kinek bár, mint az Estben olvassuk, még az élete sem drága, csakhogy elvégezhesse, a mit az Űr reá bízott, mégis csak egyetlen ember, a ki Zimonytól Mostarig nem szakadhat százfelé. Hogy mellé másokat is helyezzenekv > teljesen helyes és jogosult óhaj. Helyreigazításra szorul azonban a közlemény annyiban,