Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-11 / 41. szám

letörlése után már nemsokára még erősebb, még kitartóbb lélekkel új munkához lát. Mert a csüggedés mindig halál s csak a reménység jelenti az életet igazán. A hit pedig meggyőzi a világot most is, mint azelőtt. Ez a bizonyosság a számunkra és ez elég is! Y. ÁLLAMSEGÉLY. Olvassuk az egyházmegyei gyűlésekről szóló jelentésekben, hogy mindenütt most is sok szó esik adócsökkentési és másféle segélyekről. A legtöbb egyházmegye felír a konvent ama határozata ellen, hogy a jövőben csak az újonnan alakuló egyházközségek kérvényei vétetnek az adósegélynél figyelembe és így tovább. Jóliiszeműleg, kötelességükből kifolyólag tárgyalták ezeket a dolgokat. Nézetünk szerint kellő felvilágosítás után helyesebb lett volna minden ilyen ügyet most egyelőre levenni a napirendről és eltenni jobb időkre. A dunántúli egyházkerület főgondnoka, gróf Tisza István miniszterelnök óvatosságra és takarékosságra kérte a kerületet. A közgyűlés meg is fogadta a jó tanácsot és törölt mindenféle új tételt költségvetéséből. Nem is lehet másként. Háborúban vagyunk a félvilággal. Az ellenség a kapu előtt. Nem szabad pesszimistáknak lennünk. Bízunk, hogy minden jóra fordul. De nem kell semmi sötétlátás annak megállapításához, hogy nemzetünknek a haza védelmére anyagiakban is óriási, szinte erején felül való áldozatokat kell hoznia. Anyagiakban is nagy sebek maradnak a nemzet testén. Ki tudná megmondani, hogyan és mikor gyógyulnak be. Annál a szoros kapcsolatnál fogva, a mely protestáns egyházaink és az állam között van, lehetetlen, hogy elkerüljük a veszteségeket, megpróbáltatásokat. Meg vagyunk győződve arról, hogy az állam részéről a súlyos időkben is a legnagj^obb jóindulattal és teljes méltánylással találkozunk. De azt is tudjuk, hogy ha „egy tag szenved, a többiek is vele együtt szenvednek". Hátha még az egész test szenved, melyik tagja, részlete mentes a bánkódástól ? 1 A kérdés tehát ez: Számíthatunk-e államsegélyre, ennek teljes egészére az új esztendőben, a költségvetési év második felében? Ez a kérdés nyugtalanítja most a kedélyeket. Úgy hisszük, hogy erre a kérdésre a legilletékesebb faktorok sem tudnának most még határozott választ adni. Hiszen minden a jövőtől függ. Elmondhatjuk most mi is: hadseregünk táboraiban fekszik nemzetünk és vele egyházaink sorsa. Nem nagyítunk, midőn ezt mondjuk. Hiszen egyházunk, ennek majdnem minden intézménye anyagi tekintetben most ez idő szerint már nagy részben az államsegélyre van alapítva. Most nem lehet vitatkozni, immorálni a felett, hogy jó-e, hogy így van ; nem idézzük fel azoknak szellemét, a kik óva intettek ettől. Csak annyit mondunk: a leggondosabb előrelátással és előkészítéssel kell számba venni a bekövetkezhető esélyek közül a rosszabbat is, készülnünk kell a szűk esztendőre (majdnem többesszámot írtam 1) Mindenféle új kezdeményezést, építkezést, szervezkedést, bármily fájdalmasan essék is, el kell halasztani jobb időkre. Minden rendelkezésre álló pénzt arra kell felhasználni, hogy a legeslegnagyobb szükséget enyhítsük és a legkiáltóbb hiányokat pótoljuk. Ez a fontos ügy egyébként bizonyára összehozza nálunk is egyházunk vezetőit. Nekik kell megbeszélni, tárgyalni a helyzetet, irányítást adni egyházi és iskolai testületeknek a szükséges eljárást, alkalmazkodást illetőleg. Midőn a jövőbe tekintünk és mindeneket elgondolva egyházunk jövendő helyzetét mérlegeljük, eszünkbe jut az apostoli ige: mindenütt nyomorgattatunk, de megnem szoríttatunk, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe ... A mi eklézsiánk már alios vidit ventos ! P. A mi igaz ügyünk. — írta dr. Eucken Rudolf jénai egyet, tanár, titkos tanácsos. — A béke művein való serény munkából hirtelen a háború gondjai és bajai közé jutott Németország, olyan világháborúba bonyolodott, a milyet még aligha ismer a történelem. Mindenfelől ellenségünk támad; a mi irigység ós gyűlölet volt ellenünk, most mind előbújik és lehetőleg ártani igyekszik nekünk. Azonban tudjuk, hogy a fél világnak eme támadása a legkevésbbé sem ijeszti meg Németországot; nyugodtan és bátran szedi össze erejét, szilárdan s félelem nélkül megy útján, sehol semmi vonakodás és habozás, sehol semmi ingadozás és kételkedés, mindenütt a győzelemben való erős bizalom és a diadal kivívására elszánt akarat. Mi adja nekünk ezt a nyugodtságot, bizalmat és tettrekészséget a roppant veszedelmek közepette ? Először is az állami rendünk kiválóságában, minden erőnek csodálatos együttműködésében, minden intézménynek ós berendezésnek körültekintő gondosságában való sziklaszilárd bizalom. De még valami más is, olyas valami, a mi minden munkát fokoz és lelkesít, az ügyünk igazságos voltába vetett sziklaszilárd hit. Csodálatos dolog ez a hit, nem lehet mesterségesen létrehozni, a lélek legbensejéből fakad s egyszersmind maga és minden hétköznapiság fölé emeli az embert, adomány és kegyelem ez. Nincs nagyobb dolog az emberi életben, mint mikor egy nép legszentebb javai védelmére összefog s fölveszi a liarczot az ellenséges világgal abban a tudatban, hogy igaz ügyet szolgál. Ilyenkor terem legelsősorban az igazi hősiesség. Az egyes ember a magánéletben is bebizonyíthatja ugyan különös körülmények között föltíinés nélkül való hősiességét munkájával, áldozatával és lelke nagygyá magasztosulhat, de hasonlíthatatlanul nagyobb dolog, ha az egész népet áthevíti és fölemeli az a gondolat, hogy magasabb rend hordozója és eszköze, vagyonát és vérét jogért és igazságért veti koczkára és ugyanakkor népe önállóságáért küzd. Ilyenkor nagyon könnyen megtalálják egymást a lelkek, eltűnik minden pártkülönbség,