Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-09-27 / 39. szám

vehessen, az öregekkel nem képes felvenni a konkurrencziát, mert azt mondja, jóllehet a felesége ev. vallású, mindazonáltal békés egyetértésben él vele; i) elverték saját rétjén, mert nem akarta engedélyezni a gyalogjárót, legyek szives megtudakolni, ki volt az ismeretlen támadó, mert a csendőrség nem volt képes kipuhatolni; k) cseresznyét árult a piaczon, nem tiszta mértékkel mórt, feljelentették, menjek el vele a rendőrségre ..." íme egy kis tükördarab egy lelkész életéből. Valóban érdekes képeket nyernénk, ha mások is vezetnének ilyen naplót s azokat közzétennék. Ebből az egy példából is látjuk, hogy vallási és a lelki életbe vágó kérdésekkel bizony nem igen zaklatják szegény lelkészeket. Pedig az ideál inkább az lehetne, mint emez! A Kálvin-téri református templomban vallásos estélyek lesznek szept. 28-tól október 3-ig mindennap este 6 órakor. Az estélyek rendje: Felálló és rendes ének, ima, ének vagy karének (előadja a Betliánia kara dr. Kováts. Lajos vezetésével), bibliai előadás, ima, ének. Előadást tart hétfőn, szept. 28-án Petri Elek imája után dr. Szabó Aladár: A lelkek sebeinek gyógyításáról; kedden, szept. 29-én dr. Kováts Lajos az imádkozásról, mint a keresztyén ember életénék egyik főerősségéről; szerdán, szept. 30-án Csűrös István az Isten igéjéről, mely világosság a sötét éjszakában ; csütörtökön, október 1-én Vargha Tamás, Isten által a veszedelmek idején adott áldásokról; pénteken, október 2-án ifj. Szabó Aladár az áldásokról, melyeket a keresztyén még a veszedelmek idején is terjeszt, és szombaton, október 3-án dr. Szabó Aladár e tárgyról: Az Isten letöröl minden keserűséggel való sírást. Szombaton a begyűlő adományok a Bethánia-egylet által a sebesültek és üdülök számára állítandó helyiség berendezésére fordíttatnak. ISKOLA. Nyilak híján. A budapesti református theologiai akadémia első évfolyamára mindössze tizenhárom ifjú jelentkezett . . .* Tisztában vagyunk annak a lelki mezőnek nagyságával, mely jóravaló munkások nélkül szűkölködik, könnyű belátni, hogy a sok aratni való mellett az arató milyen kevés, épen ezért csak szomorúsággal tölthet el bennünket az a gondolat, hogy mindössze tizenhárom ifjú tartja érdemesnek Krisztus palástját ölteni magára. Ne vigasztalgassuk magunkat azzal, hogy itt egyszerűen a számok természetes hullámzásáról van szó. Hazug vigasztalás lenne ez. Tíz esztendő óta a budapesti theologiára menő első éves ifjak száma rendszerint meghaladta a húszat, egyízben a harminczat is — most meg csak kevéssel több tíznél. Esés ez, nagy esés, melyet lehetetlen hideg közönnyel vennünk tudomásul. Pedig van a dolognak egy másik, bántóbb oldala is. Az nevezetesen, hogy a 13 ifjú közül mindössze kettő jött a dunamelléki kerület ref. középiskoláiból. A halasi főgimnázium küldte e kettőt, de a budapesti, nagykőrösi, kecskeméti református iskolák végzett növendékei közül egyet se mondhat magáénak a Rádayutczai „alma mater". * Most már 4-el több, de azért a czikkírónak a feljajdulása ógosult. Hogy nevezett középiskolánkban hány ref. ifjú tett érettségi vizsgálatot s hogy a pályaválasztás dolgában a statisztika milyen képet mutat, igazán nem tudhatom, mert — fájdalom — a mióta a régi jó öreg kollégiumokból „államilag segélyezett főgimnáziumok" lettek, az iskolai „értesítő"-k leikészi hivatalomhoz csak úgy szórványosan jönnek. Másfelől minden száraz statisztikánál világosabban s mindenesetre szebben beszél a mult, melyben — köztudomás szerint — a budapesti theologia ifjúsága, túlnyomó részben a kerületi református középiskolákból verődött össze. Most mennyire nem így van 1 . . . Nem az államsegély okozza ezt is? . . . Az egyházkerületi jegyzőkönyvek úgy mondják, hogy kebelbeli iskoláinkban az intenzív valláserkölcsi nevelés, a hithűség felébresztése és fokozása érdekében nagy munka folyik. Bibliaolvasó-órákról, ifjúsági istentiszteletekről, konfirmáltak egyesületéről, gyakori imádkozásokról hallunk . . . S most előttünk az eredmény: ifjúságunk nem tartja elég tiszteletesnek, vagy kívánatosnak a lelkipásztori pályát. Kálvin János, mikor a genfi főiskolát megalapította, így irt barátainak: „Küldjetek fát és mi nyilakká faragjuk". — Azok a kiváló férfiak is, kik hosszú fáradozások után Török Pál nagy alkotásának, a budapesti református theologiának hozzá méltó helyet tudtak biztosítani, szintén várják az esős nyilakká faragható fákat. Tőletek várják elsősorban, „dunamelléki" iskolák! Miért várják hiába? . . . Hősök nyilak nélkül! . . . Vezérek erős ifjak nélkül! . . . Szomorú látvány ! . . . Nem szégyenülünk-e így meg ellenségeink előtt? (Zsolt. 127). Custodius. Lelkészképesítő vizsgák voltak a kolozsvári ref. theol. fakultásán is szeptember 10—11-én. Az I. lelkészképesítő vizsga három jelöltje közül egy jelesen vizsgázott a másik kettő pedig a vizsgálat megismétlésére, utasíttatott, A II. lelkészképesítő vizsga nyolcz jelöltje közül egy jeles, két jó, a többi pedig elégséges eredménnyel állotta meg a helyét. Itt említjük meg, hogy az előadások okt. 5-én kezdődnek. — Debreezenben az I. lelkészképesítő vizsgálat szept. 9—15-ig volt, jeles eredménnyel heten, jól hatan, elégséges eredménnyel 21-en vizsgáztak. A (lel)reczeni egyetem megnyitása okt. 5-én á háború miatt csendben, minden ünnepélyesség nélkül történik. A nagytemplomi, törvényileg is biztosított megnyitó istentiszteletet azonban megtartják. Az előadói helyiségek kérdése eleinte nehézséget okozott, újabban azonban úgy oldották meg a kérdést, hogy a főiskolában nyolcz, a főgimnáziumban pedig öt tantermet rendeznek be az egyetemi előadások czéljaira. A beírások eredménye a kunszentmiklósi ref. gimnáziumban. A kunszentmiklósi gimnáziumban a folyó iskolaévben nyílt meg a VI. osztály s ezzel ismét viszszanyerte régi alakját, mert ez az iskola az 1887/8. iskolaév végéig hatosztályú volt, Az idei beírások eredménye igazolja a fenntartótestületnek az iskola teljes főgimnáziummá való kifejlesztésére irányuló törekvését. Az I—VI osztályokba szept, 15-ig 191 tanuló íratott