Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-09-27 / 39. szám

hogy ha törik, ha szakad, fölkutatom az ittenit. Jó hosz­szú út után rá is találtam. Miguel Barroso lelkész nagy szeretettel fogadott. Nagyon örvendett, hogy a hitrokoni érdeklődés vezérelt hozzá. A beszélgetés könnyen ment, mert a lausanne-i theologiát végezte, így jól beszél francziául. Elmondta, hogy az ő gyülekezetét is a lausanne-i és környékbeli kálvinisták tartják fönn. Őt, a született spanyolt is azok taníttatták ki lelkésszé s azok fizetik most is. (Vájjon a harmadfélmillió lelket számláló magyar ref. egyházról mikor fognak ilyesmit mondani ?!) Kérdezősködéseimre elmondta, hogy az odavándorolt német és angol protestánsokon kívül, kiknek saját lel­készeik vannak, kb. 10—15,000 spanyol születésű pro­testáns van már, kiknek családja legnagyobbrészt a r. kath. egyház kebeléből tért hozzájuk. Az eredmény talán nem nagy, de mindenesetre elég szép, ha meggondoljuk, hogy félszázada sincs, a mióta Spanyolországban vallás­szabadság van. 1868-ban teszik le Erzsébetet a trónról. Ekkor kezdődik a szabadabb időszak vallásszabadsággal. Az ideiglenes kormány után Amadé, Viktor Emánuel olasz király testvére, keriil a trónra. Négy-öt évi ural­kodása után köztársaság, majd néhány hónap múlva a restauráczió jön XII. Alfonzzal. A kormány most sem támogatja egy fillérrel sem a protestánsokat, kik részben a püspöki, részben a pres­biteri egyházhoz tartoznak. Minden kiadásukat a külföldi hitrokonok : az amerikaiak, a britek, a hollandok, a sváj­cziak, a német Gusztáv Adolf Egylet födözik. Bár külön­böző irányzatokhoz tartoznak a spanyol protestánsok, köztük és lelkipásztoraik között valóban testvéries a viszony. Az egy városban, illetve vidéken szolgáló lelkészek min­den hónapban imaösszejövetelre gyűlnek össze, egyszer egyiküknél, máskor másikuknál. Minden év első hetében pedig — mint az Evangéliumi Világszövetség tagjai — közös imahetet tartanak. Miután elmondta még, hogy a presbiteri egyházak minden második esztendőben, a püspöki egyházak pedig minden évben zsinatot tartanak Madridban s megadta néhány vezető lelkész czímét, kikhez bővebb és pontosabb adatokért fordulhatok alkalmilag, szívélyes búcsút vettünk egymástól. Fölemelő érzéssel hagyja el az ember az ilyen apostoli lelkű emberek házát, a kik szembe mernek szállni a nagy áradattal és a megcsontosodott czere­móniák világában bátor lélekkel hirdetik a „lélekben és igazságban való imádástu ,az „elegyítés nélküli" tiszta evangéliúmot, a kiket nem rettent vissza a másik tábor hatalma s a saját szegénységünk, mert „elég nekik az 0 kegyelme". S az Isten egyre-másra gyújtogatja ebben a sötét világban az 0 igaz ügyéért égő lelkeket: az evangéliumi hitnek magasan lobogó lánggal égő fák­lyáit . . . A délutáni pihenő után folytattuk a város meg­tekintését. Végigmentünk a város legszebb útján, a hatalmas fáktól szegélyezett Ramblán. Ide sereglik a város népe estefelé. Most is csak úgy hullámzik a színes tömeg Megnéztük az egyetem épületét, a diadaloszlopokat, a gyönyörű igazságügyi palotát, majd a hatalmas par­kon áthaladva, a kikötőt, az óriási Colurnbus-emléket. 29-én hajnalban azután búcsút vettünk a még csöndesen alvó várostól. Fárasztó út várt reánk Marseille-ig. De az idő nagyon kedvező volt ismét. Az út is szép, termékeny völgyeken, zöld hegyoldalak mentén vitt. Mintha nem is Spanyolországban járnánk. Szinte jól esik a sok kiégetett földű, sziklás vidék után zöld tájakat látnunk. Déltájt elérünk az utolsó spanyol állomáshoz, a tengerparti Port-Bou-hoz, majd még egy alagúton át­megyünk és franczia földön : Cerbére-ben vagyunk. Onnan azután háromszori átszállással éjfélre Marseille-be érünk. Ott töltöttük 30-ikát és 31-én reggel indultunk Olasz­országba. Csak utóbb tudtuk meg, milyen szerencsések vol­tunk. Ha csak egy vagy két nappal később érünk is oda, máris Marseille-ban talál minket is a franczia moz­gósítás. Pedig kicsiben múlt. Ha Gibraltárban, a Cook irodában kapunk ú. n. „kilométer-jegyet", vagy félkör­utazási jegyet, a mikkel nem lett volna olyan méreg­drága az utazás, elmentünk volna Sevillába és Toledoba is. Szidtuk is a Cook-ot, hogy nem adott ilyen jegyeket. De most már nem szidjuk, — sőt! Ha ezekre a helyekre is elmentünk volna, azóta talán már mi is kényszer­munkát végeznénk valahol a spanyol határon, vagy be­soroztak volna minket is az idegen légióba s ezóta talán már ott masíroznánk valahol a Szahara homokjában . . . ' K. I. BELFÖLD. A vértesaljai ref. egyházmegye közgyűlése. Vértesaljai egyházmegyénk szeptember 15-én tar­totta közgyűlését Székesfehérváron. E mostani nehéz időkben borús hangulatban, de szívünk mélyén Istenben bízó jó reménységgel gyülekeztünk. Ez a komoly bánat és ez a határozott hit uralta esperesünk megnyitó imá­ját és jelentésének a világot rázó eseményekre vonat­kozó bevezetését is, melyek valóban kivétel nélkül mind­nyájunkat megragadtak és gyiilósezésiinknek a nagy időkhöz méltó keretet adták. A gyűlés Lévay Lajos esperes és Vásárhelyi Géza legidősebb tanácsbíránk (44. éve viseli e szép tisztet) elnöklete alatt folyt le. Csendes komolysággal, simán haladt tanácskozásunk. A mint a mindenre kiterjedő es­peresi jelentés mindnyájunk odaadó figyelme közt meg­rajzolta, csendes és zajtalan, de eredménnyel bíztató munkában telt el kis egyházmegyénk egy évi élete is. Néhány adatot ragadunk ki csupán ebből a jelentésből, mely esperesünk gondosságának, fáradhatatlanságának, de írásmüvészetben való jártasságának is teljes bizony­sága. Az úrvacsorával élők száma: 28,617 (-[-393). Át­téréseknél nyereségünk volt 14, de reverzálisoknál veszte­ségünk 8. Az egy gyermekrendszer egyes helyeken

Next

/
Thumbnails
Contents