Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-09-27 / 39. szám

ezt az édes hírt, ezt az örvendetes üzenetet kellene hirdetnie a hívő sziklaszilárd bizonyosságával és ennek a valóra váltásán emészteni magát éjjel és nappal. A nagy idők, nagy problémák megoldását, majdnem erőnket meghaladó feladatok vállalását, végrehajtását várják, nagy emberek előállását követelik sürgetően. Nem csak a névre, a szolgálatra, hanem a nagy időkre is méltatlanok volnánk, ha most is mulasztással merészelne bárki is megvádolni bennünket. A napokban hatalmas szövetségesünk volt birodalmi kanczellárja idézte bátor bizakodással a zsoltáros eme szavait. Mi is ugyanazt az Urat szolgáljuk, nem kisebb bizakodással mondjuk hát, szóljon a kürt, fenn lobogjon a győzelmi jel: „Nem halok meg, hanem élek!" Marjay Károly. AZ IGAZSÁG ÉS HAMISSÁG HARCZA. (Beszéd a budapesti ref. theol. akadémia évnyitó ünnepélyén 1914 szept. 16-án.) Főtiszteletű Főjegyző úr! Nagytiszteletű Tanári Kar! Tisztelt Ifjúság! Midőn néhány hónappal ezelőtt e helyről szétoszoltunk, senki sem gondolta közülünk, hogy szünidőnk a legmegrázóbb eseményeket hordja méhében s mire ismét összegyülekezünk, fegyverben áll a fél világ. Szinte hozzászoktunk a hosszú béke alatt ahhoz a gondolathoz, hogy a művelt keresztyén népek közt már nem is lesz többé háború és íme, fájdalmas csalódással ós szörnyű megdöbbenéssel kellett látnunk, hogy néhány nap alatt három világrészre kiható háború tört ki. És miért ? Egy szörnyű politikai orgyilkosság döbbentette meg a világ jobb, tisztességesebb részét ez év június 28-án. És midőn a büntető kéz a tettesekre lesújtani készült, ámulattal kellett látnunk, mint dobják le álarczukat sorban az orgyilkosok pártfogói, hogy megfogják ós lefegyverezzék a büntetésre már felemelt kart. Fonák szövetségüket irigység, bosszú- és hódításvágy tartja össze ellenünk, kik e három nemtelen indulatból egyiket sem tápláltuk velük szemben. Nem irigyeltük féltékeny vetélkedéssel egyiknek a fejlődését sem, nem akartunk hódítani egyiktől sem, de elég az nekik, hogy élni és fejlődni merészeltünk s útjában voltunk önző czéljaiknak. Gonosz törekvéseiket tetszetős ürügyek, hangzatos jelszavak alá rejtik, mint a hogy a hamisság szokta, sőt minket tüntetnek fel békebontóknak; még saját félrevezetett népük előtt sem vallják be az igazságot, csak viszik, hajtják parancsszóval a bűnbe ós pusztulásba. Xersesnél nagyobb hadsereget mozgósítottak egymás ellen, ártatlan, békés népeket, melyek semmit sem vétettek egymásnak és mégis gyilkolniok kell egymást mind a négy elemben, mert így kívánja a politika, az a politika, mely évek óta nem a népek jóllétének ós czivilizácziójának emelésében keresi feladatát, hanem az intrikálásban, a népek egymás ellen ingerlésében, a gazdasági krízisek felidézésében, az egyetértő munka lehetetlenné tételében még a legiidvösehb dolgokban is. Most pedig azzal teszi fel a koronát művére, hogy vak haraggal veti oda egy világháború rémítő pusztításának mindazt, mit az utóbbi emberöltő békés munkássága a jólét és kultura terén létrehozott. Igazán stílszerű, hogy erre a munkára segítségül hívták ellenségeink, a büszke fehér faj legbüszkébb nácziói még a sárga és fekete faj népeit is. Mintha Empedoklész gondolata vált volna valóra: a gyűlölet annyira megnövekedett, hogy elpusztítja mindazt, mit a szeretet épített. Soha még ily erővel és vakmerőséggel nem mert támadni a hazugság és gonoszság az igazság ellen. Szinte hajlandó desperálni az ember fajának kulturképessége és czivilizácziójának értéke tekintetében, mikor látja, hogy mindez csak máz még a művelteknek hitt keresztyén népeknél is, mely alatt ma is az ős indulatok rejtőznek, csak úgy, mint a segítségül hívott ázsiai és afrikai népeknél. Szinte sírni szeretne az ember e szörnyű erkölcsi bukáson, mely annyi illúziónkat elvitte, — ha ennek most ideje volna. De nincs ideje. Isten mérlegre tette a nemzeteket, a magyart is. A mérleg karjai billenhetnek erre is, arra is. ítélet alatt vagyunk, mely életre vagy halálra szól. Szálljunk magunkba! Magunk is mérlegelhetjük erényeinket és hibáinkat. Valóban prófétai helyzet. Az ó-testamentum prófétáival én is sok bűnét szemére hányhatnám most nemzetemnek, melyet fent és lent, kormányzók és kormányzottak körében, politikában, közéletünkben, egész szellemi és erkölcsi világunkban elkövettünk. Hogy csak a legfőbbeket említsem: okosabb gazdasági politika mellett ma az egy milliónál több amerikai magyarság is a haza védelmére állítaná ki fiait és egész hadseregek telnének ki azokból, kik itthon fogantattak ugyan, de meg nem születhettek I Es szóljak-e örökös pártoskodásunkról és gyűlölködésünkről, melyet ki vittünk még a külföldre is, szóljak-e arról a nemzetietlen és léha irányzatról, mely egész közéletünkön, szellemi és erkölcsi világunkon elhatalmasodott ? Nem szólok. A nemzet minden rétegének nagy megrendülése, magábaszállása, vezekelése eléggé beszél e napokban. Keresik a templomokat olyanok is, kik máskor csak káromkodásban szokták Isten nevét kimondani. Nem korholom azért, sőt inkább vígasztalom nagy bánatában és megpróbáltatásában az én népemet, mint a hogy az ó-testamentum prófétái is tették. Meg kell nyugodnunk elsősorban abban a tudatban, hogy ez a háború elkerülhetetlen volt. Kérlelhetetlen bizonyossággal áll előttünk a törvény, melyet már Hérakleitosz kimondott, hogy e világon örök harcz van, maga az élet is állandó küzdelem, melyet csak a halál szakít meg. A ki élni akar, annak legyen ereje e harczra, mert az erő egy az élettel, az erőtlenség a halállal. A nemzetek életében csak úgy érvényesül ez a törvény, mint az egyes emberekében. Itt még az igazság is csak akkor érvényesül, ha erő támogatja. Abszolút békesség csak a halálban van, relatív békességet pedig csak az