Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-09-06 / 36. szám

Megjelenik minden vasarnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal IX., Ráday-utcza 28., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő : BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztők : pálóczi Horváth Zoltán dr. és Kováts István dr. Belső munkatársai;: : Böszörményi Jenő, Sebestyén Jenő, Tari Imre dr. és Veress Jenő. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvinszővetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak : Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K. TARTALOM. Az Élet Könyvéből: Várakozás. Marjay Károly. — Vezérczikk: A háború erkölcsi mérlege. Sebestyén Jenő. — Krónika: Imanap. A „békeczár." — Táreza : Egy hét Spanyolországban. K. I. — Külföld : A külföld' evangéliumi keresztyéneihez. — A mi ügyünk. — Irodalom. — Egyház. — Iskola, — Egyesület. — Gyászrovat. — Szerkesztői üzenetek. — Pályázatok. — Hirdetések. OTESTANS Az Élet Könyvéből. Yárakozás. „A mitől retteg az istentelen, az esik őrajta; a mit pedig kívánnak az igazak, meg lesz.", (Péld. 10.,4

.) Valóra vált, a mit ezreknek ajka énekelt hangos fogadással: „Mindnyájunknak el kell menni!" Mindnyájan elmentek, Bátran; lelkesen, Kemény tartással nyomták a búcsúcsókot orczánkra, homlokunkra. Ennyi hajlék talán soha sem volt még üresen . . . Ennyi árva, búbánatos özvegy a mi földünkön még nem hullajtott könnyet .. . ! Nem egyedül mentek. Kertünknek legszebb virágait bokrétául tűztük csákójukra. Férfias, erős kézszorításunkban ott dobogott szívünknek egész szerelme. Virágjainkkal, csókjainkkal, áldásainkkal együtt elvitték a nyugodalmunkat is. Üres a hajlék, nincs maradásunk benne. Jó ilyenkor lakozást venni az Űr házában. Fohászokat küldünk az Örökkévaló trónusához a hadbaszállt kedvesekért . . . Hírt se hallunk már felőlük... Azt se tudjuk, merre járnak . . . Vájjon hol hajtják most nyugovóra fáradt fejüket'?. . . Élnek-e, halnak-e?. . . A kik itthon maradtunk, nem tudjuk a hétköznapi munkában elveszíteni magunkat. Aggódó lelkünk minduntalan messze elszáll idegen, ismeretlen tájakra a mieink után ... De jó volna megtalálni őket s védő angyalként rájuk borulni, őrködni fölöttük a harczban, vészben, zivatarban ... De szívesen fognánk fel az ellen haláltosztó golyóit . . . Mikorra visszatér a képzelet szárnyain messze elszállt lélek: itthon harczi hírek várják. Szemünk mohón falja az örvendetes üzeneteket . . . Diadalokról szólnak . . . Hősök nevét fonják babérkoszorúba . . . Várakozásunk mind nehezebb ... A kétségeket, az aggodalmak fekete hollóit elhessegetjük ... A várakozás ezernyi izgalmában megmámorosodik a lelkünk . . . É mámorban még szomjasabbá válunk ... A világtörténelem legnagyszerűbb lapjait véres betűkkel most írják . . . Nemzetek, nagy hatalmasságok életének, halálának pillanatait számlálgatjuk. Már-már el sem bírjuk a várakozás e napjait, szinte belefájdul az agyunk, pedig mi soha nem hallott diadalok mámorának gyönyörűségetadó, tüzes borával akarjuk itatni a lelkünket, hogv tízhúrú hangszeren új éneket harsoghassunk nektek fiaink, ti földet rázó viharok, kik Európa homlokán tomboltok !... Hírek szállnak idegen országból, ellenség földéről. Ingadozás, kapkodás, menekülés biztosabbnak hitt tájak felé, a mikről szólnak . . . Hírek szállnak messze idegenből, nagy, véres csatákról, ellenség vesztéről. Várakozás van ott is. E várakozásban merő kétely, rettegés, halálos félelem, a megsemmisülés aggodaloma. Az álom arrafelé is kerüli a szemeket, de a kétségbeesés miatt. A hazugság koholt hírei csak ideig-óráig tudtak lelket önteni a remegőkbe ... A szomorú valóság kérlelhetetlen vasökle kegyetlenül hasogatta szét a hazugság hamis kárpitját. A rettegés lett úrrá mindenen. „Nem élem túl" kiáltás hangzik máris az eddig költött győzedelmeket szóló szájból . . . Csöndesség van körülöttem. Az Úrnak napja virrad. A várakozásba belefáradtak virrasztók félig öntudatlanul hevernek párnáikon. Az Élet Könyve megnyílik előttem ... A bölcs király sok ezer éves beszédén akad meg a szemem, újul meg a lelkem. A szent, mámoros várakozásban Isten szava csendül meg: „A mitől retteg az istentelen, az esik ő rajta; a mit pedig kívánnak az igazak, meg lesz". Milyen határozottsággal, micsoda bizonyossággal beszél az Ige. Öröm a lelkünkbe szívni. Hát, a mitől odaát rettegnek, az esik rajtuk? A mit mi kívánunk, várunk nagy bizakodással: meg lesz ?.,.,. Igazán meglesz? A seregeknek Ura, Istene azt mondja, azt ígéri,