Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-08-23 / 34. szám

ség idejét. Mindaddig nem jön el igazán a jó békességideje erre a földre, míg ennek a hatalmas Úrnak Országa el nem jő diadalmasan. Nem jöhet ez az Ország, míg minden egyes egyén, minden nemzet életében az 0 akarata meg nem valósul. íme látjuk, a békesség Országának eljövetele rajtunk áll! A hadakozás szörnyű, vér virágos, könny harmatos napjai elmúlnak majd. Addig is, azután is ilyen értelemben kérjük s készítgessük: az igazi Békesség idejének dicső eljövetelét. Marjay Károly. FESZÜLT VÁRAKOZÁS. Ebben élünk most nap-nap után. Bárhol járunkkelünk, bármit tesziink-veszünk, rendes napi dolgaink, gondjaink nem tudnak lebilincselni bennünket. Figyelmünk, érdeklődésünk untalan odaszáll a döntő s rohamosan készülődő, nagy világesemények felé, oda a harczterekre, a hol gyilkoló fegyverekbe öltözötten emberek százezrei és közöttük a mi véreink is, vonulnak fel egymás ellen . . . Csoda-e, ha vágyódunk bepillantani a jövőbe és szeretnők előre tolni az idők mutatóját? Úgy vagyunk, mint a tanítványok a nagy megpróbáltatás és bizonytalanság napjaiban ott az Olajfák hegyén, a midőn a kínzó bizonytalanságban odaléptek a Mesterhez és vágyó, szinte türelmetlen hangon kérdezgették őt az utolsó dolgok felől. Szinte bele tudjuk élni magunkat most, a nagy felfordulás idején abba az apokaliptikus hangulatba, a mely Jézus idevágó nyilatkozataiból (Máté XXIV.) árad felénk: Hallotok majd háborúkról és háborúk híreiről . . . nemzet támad nemzet ós ország ország ellen . . . lesznek éhségek, földindulások mindenfelé ... és sír a föld minden nemzetsége. Előre és a jövőbe szeretnénk belenézni. Tudjuk, hogy sok minden omlik össze és alig marad kő kövön abból, a mit építettünk. Sok mindenért fáj a szívünk, a mi majd leszáll oda a hirtelen „megnyílt örvény" mélyére. Hiszen egy pillanatra sem tudunk megfeledkezni arról, hogy a béke angyalainak helyére az enyészet és pusztulás kiszabadult furiái készülődnek. De másfelől tudjuk, hogy az elkövetkező nagy világháború egyszersmind hatalmas tisztító tűz is leend. Máris sok minden elégett, „szénának, pozdorjának" bizonyult, a mit becsesnek ós maradandónak véltünk. Hisszük, hogy az apostol szavai szerint, a mi igazán értékes, az kiállja a tűzpróbát és megmarad a jobb jövő felépítésére az örök fundamentumon. Feszült várakozásunkban, most a nagy bizonytalanság közepette is bízó, reménykedő szívvel tekintünk a jövőbe. A nagy megpróbáltatás tüze, hisszük, összeforrasztja az egymástól elhidegült lelkeket. Hiszen most érezzük igazán, hogy milyen nagy szükségünk van az egységből, egyetértésből, Isten- és emberszeretetből fakadó minden energiára; áldozatra. Bárcsak soha meg ne feledkeznénk nemzeti és egyházi életünk egyetlen megnyilvánulásában sem a mi nagy költőnk jajjárói, a mely az „oldott kéve" láttára tört fel beteg, aggódó szívéből! De most e nagy, válságos napokban, bármint igyekezzünk is, nem tudunk szabadulni nagyon is közelfekvő, kínzó problémáktól. Szívünk megdöbben, megremeg a mindig rettegett és most immár elkövetkezett tény felett, hogy íme a nagy „világháborúban" keresztyén nemzetek álljanak egymással szemben szívükben ádáz, öldökölni és csapást csápásra mérni vágyó gyűlölettel. Fájdalmas és méltatlankodó érzülettel vettünk tudomást arról is, hogy a „legbibliásabb" nemzet is odaállott azoknak a sorába, a kiknek gyűlölete évtizedek során át a most felrobbant rettenetes gyúanyagot felhalmozta. Bármit hozzon is a jövő, tudjuk, hogy a jelen veszedelmes és egy nemzedék életén át be nem gyógyuló sebet ejt az előttünk oly szent üggnek testén. Sokan hordják majd a most élők közül a csalódás, méltatlankodás, kiábrándulás fájó, gyötrő érzéseit egész életükön át . . . Kezeinket szánkra tesszük és most csak arra mutatunk reá, hogy bárkié legyen a győzelem pálmája, most, ezidő szerint a nagy háború kezdetén felbuzduló érzelmeink mellett is nem lehet fájdalom nélkül konstatálnunk azt, hogy az evangélium békességet, megértést munkáló szózata még mindig csak „lassú, vékony szózat". íme, csak nemrég emlékeztünk meg arról a felhívásról, a mely angol, német, franczia nyelven jelentette, hogy az európai keresztyén egyházak képviselői most augusztus hó folyamán Konstanzban gyűlnek össze a béke eszményeinek propagálására és arról, hogy amerikai lelkészek készültek a kontinensre oly czélból, hogy a ker. egyházak között a közeledést, testvéries, kölcsönös megértést elősegítsék . . . És most . . . álomnak, hiú reménykedésnek tűnik fel minden, a mi ebben az irányban mindezideig történt. Békeszózatok, ígéretek, békepaloták, békedíjak és napok, ki gondol most ezekre ?! De mégis, mégis, nekünk most a harczi zaj között sem lehet és szabad megfeledkezni róluk. Hiszen nem feledkezhetünk meg arról, a mi a háború borzalmai között is némi megnyugvást ad mindnyájunknak : a keresztyénség szülte humanizmus sebeket gyógyító, könnyeket letörlő munkáiról. Az egymással szemben álló ellenfelek felett és között véres harcztereken is ott lebegnek és járnak az enyhülést nyújtó, segítő, megváltó Szeretet angyalai és munkásai. Itthon pedig milliók szíve és keze indul könyörülő segítésre az itthonmaradt és visszatérő szenvedők, gyászolók és szűkölködők felé. Hálátlanok lennénk, ha lekicsinyelnők ezt az eredményt és ha most kétségeskednénk, kishitűsködnénk a jövőt illetőleg. A leverő talányok, problémák között is támaszkodunk a nagy ígéretekre. Hisszük, tudjuk, hogy előre megyünk; tudjuk, hogy Jézus fegyvert hozott alá e földre minden bűn és sötétség ellen az igazság és békesség győzelméért. Feszült várakozásunk között is kutató szemünk az Urat, az Ö napját várja és látja. Tudjuk, hogy nem hiába. Hiszen már most is „feltetszett az ember Fiának jele az égen". A pusztulás és siralom völgyei fölött ott