Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-09 / 32. szám
PROTESTÁNS GYHAZblSKOLA Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal IX., Ráday-utcza 28., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő: BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztők : pálóczi Horváth Zoltán dr. és Kováts István dr. Belső munkatársak r Böszörményi Jenő, Sebestyén Jenő, Tari Imre dr. és Veress Jenő. Előfizetési ára: Egész érre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre: 4 kor, 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak : Kéthasábos es^ész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K. TARTALOM. Az Élet Könyvéből: Az erős szív titka. r. s. — Vezérczikk: Világháború. Sebestyén Jenő. — Krónika: Egy bibliáról. Szolgálat a táborban. A hívő császár. — Tárcza: Hitem. Kövy László. Afrikai levél. K. I. — Belföld: A házasságkötések statisztikája az 1912. évben. Homola István. — Szocziális ügyek : A neAvyorki baby-hét. — A mi ügyünk. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Gyászrovat. — Hirdetések. Az Élet Könyvéből. Az erős szív titka. Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javukra van. Róm. 8,g R . A háborús lelkesedés első zajos kitörése, mellyel önmagát is meglepett csodálkozásra' ragadta a nemzet, már elült. Nem, mintha az ügyünk igazába vetett biztos hitet kétkedő bizalmatlanság váltotta volna fel, nem is mintha hamar kilobbanó görögtűz lett volna a bátor elszántságunk. Csak azért, mert komolyabban szembekerültünk a valóságos feladattal, melynek elvállalására hívott a kötelesség. Közelebb jutottunk a háború igaz mivoltához és jobban érezzük a súlyát. Kezdjük leróni, már nem lelkes ígéretekben, hanem komoly tények beváltásával az adót, a mit reánk ró a nemzet fegyverfogása. Ott künn a harczmezőn már süvítenek a golyók — és találnak is. Idehaza pedig csendesek a falvak, fehérholló az erős férfi a családi asztal körül, még fölszárítatlan a búcsúzás könnyűje, akadozik a kereskedelem és az ipar üzeme, ingadozik és összeomlással fenyeget egész osztályok megélhetése, aggodalmak és bizonytalanság borit árnyékot a jövő hónapokra . .. Ezért csendesebb és komolyabb most a nemzet arczulatja az első, lelkes magáratalálás örömei után. Egyre van most szüksége mindnyájunknak, a kik a harcz síkjára szállottak s a kik érettük és a jövendőért otthon szoronganak : erős szívre. Kell, hogy legyen elég erőnk félelem nélkül, nyugodtan, sőt örvendve bízó békességgel szemébe nézni a legrettenetesebb következményeknek is, a melyek e háborúból — még a legfényesebb győzelem esetén is — reáhárulhatnak egyéni életpályánkra, családunk körére, egyházunk intézményeire, nemzetünk széles rétegeire, közéletünk működésére. El kell tanulnunk Pálnak a bizonyosságát: „Tudjuk, hogy minden a javunkra van ..." Figyeljük meg: „mindenül Az apostol nem fél állítását oly határozatlan körvonalú merész tágra nyitni, hogy felöleljen bármi szenvedést, csapást, veszteséget. És nem tompa rezignáczióval, fásult sztoikus egykedvűséggel várja ő a bekövetkezendő, változhatatlan katasztrófákat, hanem előnyöket vár tőlük és mint üdvösségének munkatársát üdvözli sötét seregüket. „Javunkra vannak!" És mindezt nem a találgatás, reménykedés tapogatódzásával állítja, hanem a közös keresztyén tapasztalat ós Öntudat visszautasíthatatlan, kétségbevonhatatlan bizonyságához appellálva kategorikus határozottsággal: „Tudjuk, hogy minden a javukra van ..." Igen, de kiknek? „A kik Istent szeretik." E nélkül a korlátozás nélkül az apostol merész állítása túl lőtt volna a czélon. De ez az óvatos megkülönböztetés csak annál inkább megerősíti bizalmunkat szavának józanságában. Nem valami szuperlativuszokkal dobálódzó, rajongó lélek nyilatkozata ez, hanem a higgadt, tapasztalatairól számot adó keresztyén alaposságé. Azért, ha e napokban szükségünk van az erős szívre, mely „mindent" nyugodtan elkészülve vár s a legszomorúbb, a szívet tán kétségbeesésig megpróbáló tapasztalatok elé megbékélten megy: keressük ezt az erőt azon a körön belül, a melyet az apostol megvon: „A kik Istent szeretik". „Istenszeretet", hányszor dobáljuk e szót, mint üres labdát, az „emberszeretettel" együtt. Pedig ez az első és főparancsolat! „Teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből." Oh, bár adna a szíveket és veséket vizsgáló Mindenekettudó annyi őszinte becsületességet mindnyájunknak külön-külön, hogy egyenes nyíltsággal megfeleljünk néki erre a háromszor metsző kérdésére: „Szeretsz-é engem?" Van-e számunkra az Isten, maga az élő Isten olyan valóságos, olyan szépséges, olyan nélkülözhetetlen, olyan egyetlen, hogy Öt igazán, a szó való értelmében : szeretjük ? Nincs mit titkolni: ez a szeretet nem könnyű nékünk. Nem természetünk és nem szokásunk. A hajlandóságunk arra visz, hogy hideg csodálat, filozofáló el-
