Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-21 / 25. szám

25. SZni!!. „aztán a jövő írhat azt, a mit akar; azokat a tüzeket, melyek a túlvilágot megvilágíták, nem gyújtja ki újból senki, ha sikerült egyszer kioltani őket", mondá egyszer a diadalmas Viviani, ki ez idő szerint franczia minisz­terelnök ! Azok, kik a mai társadalom rendjében hatalomhoz, álláshoz jutva, a nemzeti érdekek őreinek vallják ma­gukat és a kiknek, ha férfiak, magyarok és keresztyének azoknak is kell lenniök, be merik-e vallani, hogy nálunk is ez a ezél? A vallásnak és vallásoktatásnak viszonyaink közt, szüksége van az állam védelmére, támogatására. De nem kevésbbé az államnak reá, mert különben az ideális tö­rekvésekből kifosztva, ellenségévé lesz mindannak, mi az életnek értéket ad. Az állam, mely jóformán mindenre kiterjeszti figyelmét, a fejlődését, biztonságát garantáló tényezőket nem hanyagolhatja el saját romlása nélkül. Ezek közt a legelsők egyike a vallás. Bernát István. KRÓNIKA. A tizenkettedik órában. A Kálvin-téri egyházi épület lebontása már befeje­zéshez közeledik. Emlékezet okáért majd a jövő számban közöljük képét. Nemsokára már elkövetkezik az új palota alapkőletételének ideje. És íme, most az utolsó órában adott be Csomay Gáspár székesfővárosi főjegyző, a Kál­vin-téri parókhiális kör presbirere az egyháztanácsban oly értelmű indítványt, hogy az egyház ne csak a régi házat, hanem a templomot is bontassa le és ezt, valamint bérházát a FrancseJc Imre építési és műszaki tanácsos Kálvin-térrendezési tervezete szerint építtesse fel. Abban igaza van Csomaynak, illetőleg Francseknek, hogy a régi templom, a mellette épülő hatalmas bérpaloták kö­zött nagyon kisszerűnek, ódonnak fog feltűnni, homlok­zata a térszabályozás és szépészet szempontjából pedig a jövőben is az elfogadott tervezet szerint a lehető leg­szerencsétlenebb elhelyezkedésű. Az is igaz, hogy ha egyszer a főváros beépítteti a szomszédos telkeket, az egyháznak talán soha többé nem lesz ilyen kedvező al­kalma templomát szerencsésebb elhelyezésre, szabad téren szimbolikusan újraépíteni és bővíteni. Francsek tanácsos a mellett az állítása mellett is számszerű ada­tokban sorakoztatja fel érveit, hogy az egyház az ő ter­vezete szerint való építkezéssel anyagi előnyben ís ré­szesül. Úgy hisszük, hogy mindez a tervezgetés Csomay Gáspár beadványával együtt most már későn érkezett és minden tetszetősége mellett sem változtat a megálla­pított építési plánumon. De meg kellett emlékeznünk erről a beadványról azért is, mert mi úgy véljük, hogy nagyon alkalmas legalább is arra, hogy felébressze a budapesti presbitérium felelősségérzetét a jövővel szem­ben. Eleink évtizedeken át küzködtek, míg a telekhez és az építési költségekhez hozzájutottak. Hányszor gyüle­keztek, tervezgettek, hány felhívást, esdő szózatot küld­tek szerteszét, mikor a kassza kétségbeejtően üres volt. Szinte mesébe illő az áldozatkészség, a mellyel templo- ' mát az akkor még maroknyi pesti református eklézsia felépítette. A mostani hatalmas budapesti egyháznak ott a Kálvin-téren olyant kell alkotnia, a mely minden te­kintetben külső megjelenésében és belső berendezésében is méltó reprezentálója legyen ne csak az itteni, hanem az egész magyar kálvinista egyháznak. TÁRCZA. Szomorú vasárnap. Mi van ma?... Vasárnap?... Hangos lárma ébreszt Virágként kinyíló piros hajnalán; Szekerek zörgése, ostor pattogása Hangzik be most hozzám . .. Vásár van talán ?... Máskor ilyen tájban csöndes volt az utcza, Aludtak az álmos kis ablakszemek, Most meg a nagy zajtól, bántó huja-hajtól Sóhajtozó búval — szinte rengenek. Fel-feltörő jókedv kaczagása csendül, Közbe-közbe durva káromló beszéd, Ásó, kapa villan . . . szorgos falu népe Sietős munkára oszlik szerteszét. Zeng-búg a hegyoldal . . . harmatos mezőkön Omlik a fű rendre ... tombol szilajon Földeken a munka ... — nyugvásra serkentő, Áhítatra keltő szent vasárnapon . . . Tudom, hogy azt mondják: sürgős a dolog most, Tudom : az esőből csordultig elég, Tudom: a forró nap új reményre kelti Szántó-vető ember csüggedt kebelét. Tudom : a jó Istent künnt is megtalálják, Imádságos hittel hogyha keresik, Tudom... óh, de gyönge, töredező nádszál, Az a nép, mely mindjárt kétségbeesik. Melynek birodalma nem ér föl az égig, Összetört lajtorj a, a földön terül, Nem tud várakozni csöndbe, megadóan, Edes türelemmel, míg ki nem derül. Hite csak homokvár: elfújja a szellő, Pislogó reménye halovány világ, Hogy tudna megállni, fölötte, alatta, Hogyha, megrendülne az egész világ?,.. Mégis Uram Isten ! szánd meg ezt a népet, Bár időt perelve, panaszkodva tölt, Hogy musttól csepegjen a ködös hegyoldal S áldás terhe alatt roskadjon a föld ;

Next

/
Thumbnails
Contents