Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-14 / 24. szám

A megválasztott rendes tanárok az 1894. évi XXVII. t.-ez. alapján létesített tanári nyugdíjintézetnek kötelezett tagjai lesznek. A latin-német és egyik mennyiségtan-természettani tanszékre pályázók a nagytiszt, egyháztanáeshoz, a másik mennyiségtan-természettani tanszékre pályázók pedig a nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz czímzett folyamodványukat, melyhez keresztlevelük, to­vábbá családi állapotukat, hadkötelezettségi viszonyukat, egészségüket, végzett tanulmányaikat, képesítésüket, eddigi szolgálatukat és nős pályázók részéről feleségük prot. vallását igazoló okmányok csatolandók, f. évi jú­nius hó 29-ig a főgimn. igazgatóságához nyújtsák be. Az állásokat 1914. évi szeptember hó 1-én kell elfoglalni. Nagykőrös, 1914. május hó 30. Bakó József\ főgimn. igazgató-tanácselnök. Dr. Kovács Lajos, főgimn. igazgató. Pályázat. A nagykörösi és dunamelléki református tanítóképző­intézet fenntartó testülete pályázatot hirdet a nyugdíjazás folytán üresedésbe jött tanítóképző-intézeti ének- és zene­tanári állásra. A megválasztándó munkaköre az ének- és zene­tanítás ellátása az egyetemes konventi tantervben előírt óraszámban és terjedelemben, a tanítóképző-intézeti ének-és zenekar vezetése; templomi, egyházi, egyháztársadalmi és iskolai ünnepeken az énekkar előkészítése és vezetése. Megbízatás esetén a főgimnáziumban az énektanítás ellátása s az énekkar vezetése megfelelő díjazás elle­nében. A tanítóképző intézetben részére beosztható, köte­lezett óraszáma: 24. Javadalom: 2000 (kettő ezer) K törzsfizetés, melyhez járul a 46447—1909. sz. vall. és közokt. ügyi szabályzat értelmében az állami fizetés­kiegészítés a szolgálati időnek megfelelő összegben; 600 K lakásbér, 200 K ötöd éves korpótlék. Pályázhatnak tanítóképző-intézeti és középiskola, képesítéssel bíró református vallású ének- és zenetanároki Pályázók születési anyakönyvi kivonattal, a végzett előtanulmányokat, képesítettséget, esetleg eddigi tanári működést, hadkötelezettségi és egeszségi állapotot iga­zoló okmányokkal felszerelt kérvényeiket 1914. június 29-ig nyújtsák be a nagykőrösi református tanítóképző­intézet igazgatóságához. Az állás f. évi szeptember 1-én elfoglalandó. A megválasztott tanár kötelezett es jogosult tagja az országos tanári nyugdíjintézetnek. Nagykőrös, 1914. június hó 8-án. Váczy Ferencz, igazgató. NYILTTÉR. E rovatban foglaltakért nem vállal felelősséget a Szerk. A kiváló bór- és lith'umos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél és hurutos bántalmaknál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyúvíz. Kapható ásványvizkereskedéaekben éc gyógy szertárakban, crufTTTTPC XrnOT Srinye-Llpóori SftlTfttor-forráB-TilUlat, ÖLltULiÜÍ) AUUM Budapest, V., Rudolfrakpart 8. HIRDETESEK. Kaszás János czípészmester megrendelésre készít legfinomabb női- és férficzipőket. Buda­pest, IV., Váczi-utcza 42. sz. Hungária beszélő-gép a legjobb gyártmány. — Olcsón kapható. — Kedvező fizetési fel­tételek. — Kérjen árjegyzéket. Deményi J. és társa Budapest, JiSSi VI.,Teréz-körút4. sz. ^ Or^onaharmónlumokat mindkét rendszer szerint a legolcsóbban s'/á! ít PAJKR REZSŐ ES TÁRSA Budapest, X, ker,, Delej-utcza 25 b, (Tisztviselőtelep.) Árjegyzék ingyen és bérmentve. Tan­erőknek s lelkészeknek külön százalékengedmény. — Részlet­fizetés engedélyezve. — Kérjen árjegyzéket pianók és pianinók ról. — Bérmentes szállítás az utolsó vasúti állomásig. 9 lelkész urak szíves figyelmébe ajánljuk a kiadásunkban megjelenő és közkedveltségnek örvendő úgynevezett HornyánszKy-féle zsoltárokat 16° alaKban 14 cm magas és 10 cm széles. Vászon- és fél bőrkötésben . . 1.— kor.-tól 3.50 kor.-ig Bőr- és borjúbőrkötésben. . . 3.— kor.-tól 10.— kor.-ig Celluloid- és kristálykötésben . 3.00 kor.-tól 4.80 kor.-ig Fehér csontkötésben .... 3.20 kor.-tól 7.50 kor.-ig Fekete csontkötésben .... 3.80 kor.-tól 0.— kor.-ig Bársonykötésben 4.20 kor.-tól 7.50 kor.-ig 8" alakban 17V2 cm magas és 11 cm széles. Vászon- és félbőrkötésben . . 1.40 kor.-tól 3.50 kor.-ig Bőr- és borjúbőrkötésben. . . 4.00 kor.-tól 10.— kor.-ig Csont- és celluloidkötésben . . 4.40 kor.-tól 6.— kor.-ig Bársonykötésben 5.— kor.-tól 10.— kor.-ig Azon egyházaknak, hol a Lelkész úr a hívek között a zsol­tárokat és imakönyveket terjeszteni óhajtja, készséggel hajlandók vagyunk a könyveket bérmentve 10% enged­ménnyel bizományi számlára rendelkezésére bocsátani azzal a kéréssel, hogy az el nem kelt könyveket, vala­mint az elkelt könyvek utáni összeget három hónap alatt hozzánk juttatni szíveskedjenek. Alkalmi ajándékul ajánljuk a kiadásunkban levő Képes Szent Bibliát Tartalmazza a teljes Ó- és Újtestamentomot, valamint az Apokrifus könyveket. Alakja 18/25 cm. Tartalmaz több mint ezer művészies kivitelű képet és világhírű festők festmé­nyeinek nyolcz színes másolatát. Ára dúsan aranyozott fekete vászonkötésben 30 korona. Postaköltség 72 fillér. HornyánszKy Viktor KönyvKiadóhi­vatala Budapest, V., AKadémia-u. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents