Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-07 / 23. szám
A Protestáns Szemle májusi száma az új szerkesztő: Ravasz László szép elmélkedésén (Admirari) kívül dr. Daxer Györgynek „A Krisztus keresztjééről, n-nek „A száműzött Rákóczi"-ról írt czikket hozza, ezenkívül hoszszabb irodalmi szemlét közöl „A magyarországi protestántizmus történetének jelenlegi állásá"-ról. A „Jelek és magyarázatok" cz. rovat, mely az új szerkesztőnek egyik sikerült újítása, több aktuális témát tárgyal. A legtöbbjénél Ravasz László ékes tollára ismerünk. Az „Igehirdető" századik füzete. Révész János és Soltész Elemér nagybányai lelkészek szerkesztésében megjelent az „Igehirdető" június havi füzete a következő tartalommal: Smid István rozsnyói ev. lelkész: A szellem hatalma bennünk (Pünkösti). Varga Antal bátkai ref. lelkész: A Szentlélek kitöltetésének jelei (Pünkösti). Nánay Béla kiskunhalasi ref. vallástanár: A Szentlélek ünneplése (Pünkösti). Smid István rozsnyói ev. lelkész: Istené a dicsőség (Szentháromság vasárnapján). Korbély Géza eperjesi ev. főesperes-lelkész: Mi némítja el a lelkekben az Istenhez hívó szót? (Vasárnapi). Soltész Elemér nagybányai ref. lelkész: Pál apostol Athénban (Vasárnapi). Révész János nagybányai ev. lelkész: Ti ifjabbak . . . (Iskolai vizsgálatok után). Csernák Béla furtai ref. lelkész: Szeretetlenség (Vasárnapi). Az 1906. márczius havában indított folyóiratnak ez a századik, tehát jubiláris füzete. A száz füzetben 60 református, és 37 evangélikus lelkész tollából összesen 741 beszéd jelent meg. Ebből 425 református, 316 evangélikus szerző műve. A beszédek közül 479 eredeti, 262 fordítás vagy átdolgozás. 172 német, 38 franczia, 36 angol, 9 norvég, 6 dán, 1 cseh eredetiből. A folyóirat előfizetési díja egy évre 12 K, félévre 6 K. Az I—VIII. kötet kapható a kiadóhivatalban (Nagybánya, Híd-u. 19.); egy évfolyam ára fűzve 10 K, kötve 12 K. A Vértesalja, a vértesaljai ref. egyházmegyének Vasadi Balogh Lajos gyúrói lelkész szerkesztésében megjelenő folyóirata, májusi számával befejezte második évi pályafutását is. Az egyházmegye esperesének, Lévay Lajosnak „Kapuzáráskor" cz. czikke méltán hivatkozik arra, hogy ez a lap „elmondhatja ezúttal is, hogy nem hiába futott, hogy nyomán sok lelki áldás áradt ki az egyházmegye egyes gyülekezeteibe", hasonlóképen arra is, hogy ennek az egyházmegyei lapnak a példája „más egyházmegyékben is csakhamar követésre talált, a mennyiben ... Vértesalján kívül most már Felsőbaranyának, Tolnának, KiilsŐsomogynak és Kecskemétnek is van egy-egy ilyen vallásos jellegű s ref. egyházunk érdekét szolgáló egyháztársadalmi lapja". Hisszük, hogy a többiekben is hamarosan követik a jó példát. A „Vasárnap"-nak, az ORLE. Uray Sándor szerkesztésében megjelenő néplapjának, immár 22-ik számát hozta a posta most pünköstkor. A rendkívül ügyesen és tartalmasan szerkesztett kis lapocska valóban megérdemelné, hogy országszerte széles körben olvassák. Sajnos, a nehéz gazdasági viszonyok nem nagyon kedvezőleg hatnak a lap fokozottabb elterjedésére. Hisszük azonban, hogy a viszonyok megváltozásával ezt a lapocskát is nagyobb mértékben felkarolják híveink, különösen azokban a gyülekezetekben és egyházmegyékben, a melyeknek nincs önmaguknak is hasonló irányú lapjuk. Az „Egyházi Újság" májusi száma jórészt a derék szerkesztőnek, Barabás Samunak mélységes gyászával: jogászkorában elhunyt, közszeretetnek örvendő fiával foglalkozik. Az édesapa nagy gyászában nemcsak a Királyhágón túl, de innen is sokan osztozkodunk. A pápai ref. egyház értesítője fekszik előttünk. Úgy tudjuk, ez az első alkalom, hogy a pápai egyház beszámol egy esztendei dolgairól. Hála Istennek, van miről. Bizony, bizony sok nagy gyülekezet zavarba jönne, ha be kellene számolnia egy esztendei „munkásságáról". Mert hiszen a munka nem merülhet ki az adókivetésben, a vasár- és ünnepnapi prédikálásban, a keresztelésben, esketésben, temetésben. A pápai egyház — szerényen — a háromíves értesítő végén számol be a kebelében működő evangéliumi egyesületekről: a nőegyesületről, az énekegyesületről, a leányegyesületről. A gyülekezetnek van vasárnapi iskolája is. E mellett minden hó utolsó vasárnapján van gyermekistentisztelet is. Ennek se volna szabad egy nagyobb gyülekezetünkből sem hiányoznia. Ezenkívül a téli hónapokban vasárnap este vallásos-, köztük Kálvin-szövetségi estélyek is tartatnak. EGYHÁZ, Lelkészválasztások. A biharmegyei csokalyi ref. gyülekezet nyugalomba vonuló lelkipásztora, Simon István helyébe annak fiát, Simon Imre mezőladányi lelkészt választotta meg egyhangúlag. Lelkipásztoruk iránt érzett szeretetüknek valóban megható jele ez. — Az őrösi ref. gyülekezet (Zemplén m.) a Pál Bertalan halálával megüresedett lelkészi állást Rozgonyi Sándor rozvágyi s.-lelkésszel töltötte be. Lelkészbeiktatás. Szép ünnepség keretében iktatta be hivatalába május hó 10 én a barkaszói ref. gyülekezet új lelkészét, Mizsák Andrást. Zsinati képviselő-választás. A békési ev. esperesség egyházai Veres József elhunyta folyton új zsinati képviselőt választottak Kovács Andor orosházi lelkész személyében. A tiszántúli egyházkerület közgyűlése a mult héten volt az ORTE. gyűlésével egyidejűleg a főiskola dísztermében. A lap szerkesztőjének így hát ez egyszer alkalma volt betekinteni oda, a hol a tiszántúli nagy egyházkerület ügyeit intézik. Barátai és ismerősei közül többen szinte kérdő szemekkel néztek reá . . . Saul a próféták között. Kevés időt tölthetett ott. Épen Rózsa Sándor referált. Ne ijedj meg, nyájas olvasó, e név hallatára. A ki ezt viseli, nagyon kedves, galamblelkületű (bár kígyó okosságú), mindenki előtt rokonszenves úr, a kerület pénzügyminisztere. A kerületi tűzkárbiztosítás ügyét adta elő nagy szakértelemmel. A nagy terem mellett van a kisebbik', a mely társalgóul szolgál. Ott vannak a nagy alapítók és nagy professzorok arczképei. Sokan voltak ... A gyűlés másodnapján bizonyára ezek szelleme is ép oly fajdalommal és rezignáczióval vett búcsút a közgyűlés színe előtt megjelenő és dr. Kun Béla tolmácsolásával búcsúzkodó főiskolai tanároktól, mint a közgyűlés tagjai. E történelmi jelentőségű mozzanatnak e sorok írója már nem lehetett tanúja. Távozása előtt ott a kisteremben üdvözölhette a debreczeni egyház ifjúi lelkű öreg papját, Könyves Tóth Kálmánt, a ki most a Pósa bácsi jubileumi alapjára gyűjt nagy lelkesedéssel; mindenkitől csak 1 K-t kér. Előbb és később távozók — mindnyájan búcsúztunk a főiskolától . . . fűit! A hódmezővásárhelyi ref. egyház jubileuma. Hódmezővásárhely egyike a legbámulatosabban fejlődő városainknak és gyülekezeteinknek. Ma már Öt temploma van. Pedig lakossága két századdal ezelőtt, 1715-ben még nem igen haladta meg a 2000-et. Kevés számú, de lelkes nép építette föl 1714-re a mostani ó-templomot. Ennek emlékét ülték meg a hódmezővásárhelyi reformátusok május 10-én alkalmi istentisztelettel. Ezen Pap