Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-07 / 23. szám

a másik evangéliumi belmissziói munkások képzése. Amaz arra való, hogy világosságot vessen azok lelkébe, a kik a kegyelem és üdvösség nélkül szűkölködnek, a másik arra való, hogy kiemelje a belmissziói abból a kátyúból, a melybe azok juttatták, a kik minden komoly előkészület nélkül az evangélium és az emberi lélek törvényeinek teljes mellőzésével, felületesen, sőt károsan űznek belmissziót, vagyis inkább oly munkát, a mely ezt a nevet viseli, de nem érdemli meg. Nehéz és súlyos kötelességet rótt az Isten a Bethánia-Egylet tagjaira, melynek fontosságát még ők sem ismer­ték fel egészen. Ez a Beihánia-ház felépítése. Az a ház evangelizáló nagytermével, mely összejövetelekre való, kisebb termeivel, mértékletességi vendéglőjével, iratter­jesztése alkalmas helyiségével nemcsak arravaló lesz, hogy nagyszabásúvá lehessen tenni a belmissziói munkát, hanem arra is, hogy lehessen alaposan és több hónapra terjedő belmissziói kurzusokat tartani s a most uralkodó bel­missziói zűrzavar helyett eredményes, alapos és czél­tudatos belmissziói mozgalommal egyházainkat a családi, az irodalmi s társadalmi életet úgy megújítani, hogy minden magyar örömmel vállalja azt a dicső missziót, a melyet az isteni gondviselés még mindig kínálgat s vállalja természetesen ama kötelességeket is, a melye­ket, ha a magyar egyének az evangéliumot félrevezetve nem teljesítenek, akkor a sok gyűlölködés, élvezetvágy, léhaság, könnyen élés a nemzeti életet is elsorvasztja. Törekedjünk tehát bölcs hitre és ne feledjük, hogy a keresztyén életnek kétségkívül az árt legtöbbet, ha az alapvető keresztyén igazságokat s a Jézus személyi­ségében rejlő erőt mellőzik, de mindjárt utána az, hogy az érzelem, a bölcseség, a tapasztaltság és szervezés jogosultságát az evangéliumi mozgalmak vezetésében el nem ismerik s az isteni adományok feldolgozásában mindent a szeszélyre, az egyéni természetre bíznak. Evangéliumi mozgalmat csak úgy lehet áldásosán vezetni, ha az emberi bölcselkedés büszkén nem lép az Isten kegyelme és Jézus váltsága helyébe s viszont az igazi bölcseséget tudatlanság, járatlanság vagy tisztátalan hév félre nem tolja, a mikor a munka beosztásáról s az evangéliumnak emberi életbe való beillesztéséről van szó. Törekedjünk azért arra, hogy a Bethánia-Egylet ne csak ragyogtassa az isteni evangéliumot, hanem alapos és bölcs vezetéssel emberi és nemzeti életünknek minél nagyobb áldásává tegye. E nagy czél elérésére felhívjuk mindazokat, a kik az evangéliumot az első helyre akar­ják tenni életükben s ha sokan megértik jóakaró hívá­sunkat, bizonyára Isten sok diadalt enged még aratni. Dr. Szabó Aladár. SZOCZIÁLiS ÜGYEK. Ápolónő-tanulók. A Magyar Vöröskereszt-Egyesület július 1-én Buda­pesten az Erzsébet-kórházban, továbbá Miskolczon, Dé­sen, Sátoraljaújhelyen, Szabadkán és Szentesen új beteg­ápolónői tanfolyamokat nyit. A tanfolyamra való felvételért az egyesület igazgatóságához (I., Vár, Dísz-tér 1. sz.) kell folyamodni legkésőbb június hó 15-ig. Gyermekgondozónői tanfolyam csecsemő­ápolónők és kisdednevelőnők kiképzésére. Az „Uránia" Nevelőnővédő Országos Egyesület a Fehérkereszt gyermekkórházzal kapcsolatban csecsemő-, gyermekgondozónő- ós kisdednevelőképző-tanfolyamot szervezett. A tanfolyam czélja, hogy gyermekkórházak és gyer­mekmenhelyek számára nemcsak hivatásos ápolónőket, magáncsaládok részére szakképzett csecsemő- és gyermek­gondozónőket képezzen, hanem oly oktatásban is része­sítse ők'et, a mely a 6 éven aluli gyermekek oktatására és nevelésére is képesíti, ezáltal úgy a gyerinekköz­egészségügyet, mint a kisdednevelésügyet szolgálva, egy­úttal biztos exisztencziához juttat erre hivatottságot érző intelligens leányokat. A tanfolyam egyéves tartammal a Fehérkereszt­gyermekkórházban való bennlakás kötelezettségével, teljes ellátás mellett — ingyenes. A tanév végével sikeres vizsga letétele után a növendékek bizonyítványt kapnak ; egy részük tovább­képzés és vezető ápolónői szolgálat végzésére megfelelő díjazás mellett — a kórházban további egyévre visszamarad, hogy azután, mint főápolónők megfelelő elhelyezést nyer­hessenek. Másik része az „Uránia" Nevelőnővédő Or­szágos Egyesület .révén magáncsaládoknál és megfelelő intézeteknél nyer alkalmazást. Felvételre alkalmasak — 18 — 35 éves korig — polgári iskolai képzettséggel bíró, erkölcsös, egészséges leányok és asszonyok. Jelentkezéshez szükséges születési, végzett leg­magasabb osztályról szóló iskolai és vidékieknek orvosi bizonyítvány, kiskorúaknál szülői, vagy gyámi beleegyező nyilatkozat. Jelentkezni lehet az „Uránia" Nevelőnővédő Orszá­gos Egyesületben, Budapest, IV., Szervita-tér 5, naponta d. e. 11—12-ig, a hol bővebb értesítés nyerhető. A felvételhez szükséges 150 K biztosíték, a mely azonban indokolt esetben elengedhető. KÜLFÖLD. Németország. Két ker. szoeziális kongresszus. A német protestáns keresztyénség az újabb időben egyre fokozódó érdeklő­déssel fordul a nagy szoeziális kérdések felé és mind­inkább átérzi azt a nagy kötelezettséget, mely ennek megoldása körül neki osztályrészül jutott. Irodalmi téren, társadalmi szervezkedéssel és mindenek felett szoeziális intézmények létesítésével igyekszik a nagy, életbevágó problémák megoldására. Sajnálatos dolog, hogy a német protestánsok között is mélyreható elvi, theologiai ellen-

Next

/
Thumbnails
Contents