Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-03 / 18. szám

Mert kemény és rögös a szellemi élet útja és nem áll meg a nap, hogy minden homályos kérdésre azonnal megnyugtató, világos választ kapjunk. Minden kétségpillanat alatt nem változik át bizonyossággá. A kijelentés nem minden sora ragyog mindjárt a megértés vakító fényében. Nagy a kísértés, de nagy Isten ereje is a benne bízó, előtte megalázkodó harczosok számára. A kik reája bízzák minden titok megfejtését, minden fátyol föllebbentését, minden csomó kibogozását, arra az alkalmas időre, melyet előkészít és meghoz az Úr, azok győzedelmeskednek. Ne áltassunk hát senkit. Mint a természeti, úgy a szellemi világban is uralkodik a kiválasztás törvénye, A mennyeknek országán is erőt tésznek. Álmodozó, kényelmesen hevergető keresztyének sohasem érnek czélt. Határozott, kemény jellemekre van szükség, kik a Jézus Krisztus jó vitézei. A szellemi élet nagy versenyfutásában is csak a csüggedni nem tudóké a czélhoz érés koszorúja! Kövy László. FORDULÓPONTON. „Az ideális barátság, mely a katholikus Széchényit és a protestáns Wesselényit egybefűzte, példaképül szolgálhat a közös magyar hazában egymás mellett lakó hívő keresztyéneknek, miképen kell a közös keresztyén szellem és értékek megoltalmazására őszinte egyetértéssel együtt müködniök és egymást kölcsönösen megbecsülniök." -— A keresztyén alapok elleni támadás, a hitetlenség s az ezzel járó hazafiatlanság és nemzetköziség, Magyarországezeréves hagyományainak döngetése, a radikalizmus s az ezek elleni együttes védekezés szükségességének tudata adta Magyarország herczegprimásánuk szájába eme nagyjelentőségű szavakat a Széchenyi-Szövetség által 1914. április hó 24-én tartott Széchenyi-emlékünnepélyen s hozzátette, hogy „egyetértéssel és kölcsönös támogatással meg kell védenünk a keresztyénséy eszméit", hogy „tiszteletben tartva a magyar nemzetnek nemzeti és vallásos érzéseit, senki se merje döngetni azokat a pilléreket, a melyekre őseink e hazát építették, ha e hazában boldogulni akar". Méltó, hogy feljegyezzük e szavakat és ezt a dátumot, melyet történeti nevezetességűnek kell tartanunk s úgy érezzük, hogy fordulóponton állunk. Nemcsak azért, mert bátor, nyílt, őszinte és öntudatos hang volt ez, de azért is, mert a legilletékesebb tényezők nyilatkoztak meg, a már korábban különböző gyűléseken és hírlapokban hangoztatott kooperáczió halaszthatatlansága mellett, a radikalizmusnak veszélyes, hazát ós egyházat egyaránt aláásó kinövései ellen a „keresztyén és nemzeti alap" megvédésére. Petri Elek, dunamelléki egyházkerületünk főjegyzője e tagadhatatlanul jelentős felhívásra keresetlen szavakkal, de mély vallásos érzéssel, ihletetten, bölcsen és tapintatosan adta meg a választ, „Vallás nélkül nincsen erkölcs, a felvilágosodottság, a melyet a radikálisok korszellemnek tüntetnek fel, görögtűz, mely elvillanása után, annál nagyobb homályban tart, csak az evangélium az igazi világosság, melynek fényénél a valóságnak megfelelően látjuk az igazságot s ezt megvédeni és az erkölcsök sülyedésót megakadályozni közös kötelesség." De helyesen mutatott rá arra, hogy minden keresztyén felekezet körében van elég vergődő ós megmentendő lélek, ne háborítsuk tehát egymás határait, hanem dolgozzunk közösen a közös veszedelem meggátlására! Úgy éreztük, hogy történeti pillanat volt ez, amelyben meg kellett tapasztalnunk azt is, hogy az evangéliumban vetett erős hit, a mely négy századon át annyi keserűséget, veszélyt, nyomorúságot és szenvedést, hozott a protestánsokra, nem szégyenült meg és bíztatóan hangzik fel ma 400 év homályából is : „Erős várunk az Isten." Az ágostai hitvallásúak részéről Zsilinszky Mihály hasonló értelmű nyilatkozata pedig megbizonyosított a felől, hogy a készség a keresztyén felekezetek körében az együttes társadalmi munkára megvan. A veszedelmes tüneteket magaslatról tekintő lelkek tehát készek a közös védelmi munkára, de vájjon lesz-e erő annak megvalósítására ? Nem fogják-e a szüklátkörűek és vakbuzgók kicsinyes torzsalkodások okából megbontani, a nagy czélok negligálásával ezt a közös akczióra való készséget? Hiszen még magunk között is annyi a féltékenység, a hiúságvágy, az önzés, a pártoskodás és még mi magunk sem akarjuk megérteni, hogy csak egy magyar kálvinista egyház van s hogy csak úgy állhatunk meg a nagy tülekedésben, ha.czélként lebeg előttünk a keresztyén Magyarország! Jusson eszünkbe Péter írása: „köztetek is lesznek hamis doktorok, kik behoznak veszedelmes tévelygéseket, az Urat is megtagadván és sokan fogják követni azoknak veszedelmeket ... és a telhetetlenség miatt magoktól gondolt beszédekkel belőletek kereskedést űznek ... de ezek víz nélkül való kútfők, fellegek, melyek a széltől hányattatnak". Ilyen a radikálizmus, legyen annak monizmus, modernizmus, hedonizmus, libertinizmus vagy bármi más neve, mert mindnek egy czélja van : ledönteni az egyház alapjait, az evangéliumi igazságokat és a keresztyén hitet, hogy aztán telhetetlenségiik miatt űzzenek belőlünk kereskedést. Lássuk be tehát, hogy nagy veszedelem jött reánk s ne áltassuk magunkat azzal, hogy ez a dekadens irányzat a „magától talált romlásban elvész" : mert mi is belepusztulunk, mint a hogy elveszett Jeruzsálem, Korazim, vagy Kapernanm. A pogány szellem nyaldossa a mi megszentelt oltárainkat is s dúl már az aranyborjú, az ember- és az önbálványozás a mi sorainkban is. A katholikus egyház magyarországi egyházfejedelme részéről tett nyilatkozat őszinteségében nincs okunk kételkedni, de ennek az őszinteségnek le kell nyúlnia a falusi plébániákig, mert egy túlbuzgósággal elhalászott lélek évtizedekre kiterjedő torzsalkodást idézhet elő s egy kirohanás a lapok hasábjain az „eretnekek" ellen,