Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-19 / 16. szám

egy vérlázító czikk jelent meg a feltámadás nagy emlékünnepén, a mely szomorúan világít reá, arra a rettenetes, sivár, sötét helyzetre, a melybe a mi „munkásvezéreink" az általa kisajátítottnmnkásosztályt belevitték. De megszólal egyik napilap hasábjain (Pesti Napló) a „Nyugat" patentírozott költője, Ady Endre is és imígyen végzi „A nagy Hitetőről" szóló dísz ódáját: Nagy Hitető, sokan veled tartunk, Nagy elárult, úgy fáj, hogy itt vagyunk, Úgy vágyjuk jég-aj kunkra az ajkad S mondani a te Együgyüséyeddel: Harmadnap feltámadunk. Lesznek, a kik ezt a divatos költőt is ajánlják majd valamikor a Nobel-díjra. Hogyne, hiszen egész „iskolája" van már! Marcsins suffragette. Érdekes vendége volt Budapestnek a húsvéti ünnep hetében. Az angol harczias — militant — snffragettek vezérének, Mrs Pankhurstnak leánya, miss Sylvia Pankhurst, a ki az ablakbeverések, éhségsztrájk terén már eleddig is tekintélyes rekordot ért el, volt néhány napon át a Kossuth Lajos-utczai új, nagyszerű szállodának, az Astoriának lakója. Megérkezése, itteni szereplése is egyik heti szenzáczió volt. Ott szerepelt a mozik „heti újdonságainak" filmjein. — Jövetelének tulajdonképeni czólja az az előadás volt, melyet a Vigadó nagytermében tartott. A rendezők rosszul választották meg a helyet. A terem túlnagynak bizonyult. A helyárak magasak voltak s csak olyanok jöttek, a kik jól tudnak angolul; tolmács a megjelentek örömére nem volt. De meg az ügy, illetőleg a „módszer", melynek az egyébként rokonszenves megjelenésű fiatal hölgy (1890-ben született) szolgálatában áll, nem rokonszenves, népszerű. Nem is lehet az. Hiába igyekezett behízelgő, szép előadásában megindokolni azokat a képtelen, gyűlöletes és csak fúriákhoz méltó cselekvéseket, a melyeknek hősei az angol suffragettek; hiába vázolta egész realitással azokat a szenvedéseket, a melyeket az éhségsztrájk és az orron keresztül eszközölt kényszertáplálás az ő törékeny testének is okozott, úgy hiszem a legtöbb jelenlevőnek velem együtt az volt az impressziója, hogy ha a czél és az intenczió, a mit ezek a hölgyek kitűztek, tiszteletreméltó is, de az eszközök bűnösek. Házakat, templomokat felperzselni, műremekeket elpusztítani, vasúti síneket felszedni, idegen vagyonban milliókra menő kárt okozni csak azért, hogy „magukra vonják a figyelmet" és siettessék ügyük diadalra jutását, bizonyára semmivel sem menthető cselekedet. Mondotta, hogy az eltiport, kiuzsorázotl nőkön akarnak segíteni, ha majd megkapják a „jogokat". Szép ! De ez a medicina, a mit ők használnak, rosszabb a halálnál. Hogy elérik-e czéljukat, kapnak-e „jogott. i. a politikait a nők Angliában és másutt? Úgy hisszük, igen. De ezekre a jogokra nem a Mrs és miss Pankhurstok, illetőleg ezeknek „harczias módszere" teszi őket méltókká. Eljön az idő, midőn a „jogot a nőknek" jelszava tárgytalanná válik, eljön a harczias suffragettek és az általuk keltett ellenszenv daczára is. A nők fegyverei, amelyek nekik a győzelem pálmáját biztosítják, nem azok, a melyeket Miss Pankhurst és társai jobb ügyhöz méltó fanatizmussal forgatnak. TÁRCZA. Hírek Belfastból. Sokak előtt talán különösnek látszik az a körülmény, hogy egy kormány felajánlja egy országnak az önkormányzatot s a helyett, hogy örömmel fogadná, egy része hevesen ellenáll. Az angol kormány felajánlotta Írországnak a Home-Rulet s íme, az ulsteri nép, a mely különben nem kevésbbé igaz írnek tartja magát, mint a déli, vagyonát, sőt életét is hajlandó koczkáztatni, csakhogy az említett önkormányzat életbe ne lépjen. Ilyen körülmények között mindenki előtt világos lehet az, hogy itt mélységes oknak kell lenni, a mely az ulsteri népet arra bírja, hogy a legvégső áldozattól se riadjon vissza. Az okok többfélék. Az ír naczionalisták szeretik úgy feltüntetni a dolgot, hogy az egész ellenállás oka a protestánsok vallási fanatizmusa és irigykedése, a mely nem akarja elviselni, hogy katholikus kormány alá legyenek rendelve. Máskor az egész ügyet tisztán üzleti kérdésnek akarják feltüntetni. Azaz, hogy a protestánsok — a kik az üzleti téren és általában a vagyoni tekintetben a vezetők Írországban — a befolyásukat és előnyeiket féltik. Azonban sem az egyik, sem a másik megoldás nem felel meg a ténynek, bár mindkettőben van némi igazság. Nem a fanatizmus vezeti az ulsteri népet, mikor nem fogadja el a Home-Rulet, hanem — a mint az egyik itteni lelkész az Unionista Clubban tartott beszédében kifejezte — „Mi, mint protestánsok, nagyon is magas árat fizettünk a szabadság levegőjéért s így nem engedhetjük meg, hogy Róma tanítása, vagy befolyása ártalmára legyen ennek". Ez nem fanatizmus, ez nem irígykedés, ez megértése és mérlegelése annak a szabadságnak, a mely ott születelt Genfben és a mely Angliát a világ első és legfüggetlenebb nemzetévé tette. De nem is csupán üzleti kérdés. Úgy áll ugyanis a dolog, hogy, a mint a példa a múltban és a jelenben is igazolja, az ír katholikusok képtelenek a kormányzatra. Nem minthogyha az ír katholikusság abszolúte nem bírná azokat a kvalitásokat, a melyek egy országkormányzásához szükségesek, de, mivel teljesen pápai ós papi uralom alatt vannak, a minek egyik kézzelfogható bizonyítéka, hogy a „Ne temere" itt ma is a maga teljességében érvényben van. így hát nagyon is igazuk van az ulsterieknek, a mikor azt mondják, hogy a Home-Rule tulajdonképen Rome-Rule-t jelent. Már pedig — mint az Assembly's College igazgatója egy beszélgetés-