Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-11 / 2. szám
figyelme kiterjedt arra a czikkre is, a mely az „Ev. Őrálló "-ban Zsilinszky Mihály tollából jelent meg, a ki szintén elismeréssel fogadta ebben a kath. szövetség elnökének felhívását és hangoztatta, hogy együttesen lépjünk fel közös ellenségünk, a materialisztikus, atheisztikus és nihilisztikus elveket vallók táborával szemben. A „ Világ" természetesen a tőle megszokott hangon mond anathémát mindazokra, a kik nem óhajtanak vele egy követ fújva, hamis jelszavak leple alatt, a keresztyénség lényegét alkotó elvek ellen küzdeni. Az illető ezikkíró (Sárközy István) szerint a protestantizmus természetes szövetségesei a zsidók, a kik jelenleg a magyar társadalom egyedüli reakcziós hagyományok és konvencziók nyűgétől ment kulturképes elemei és perhorreszkálja, hogy nem ezekkel kötünk szövetséget és úgy vélekedik, hogy az új koaliczió tiilajdonképen ezek ellen irányul. Mellesleg megjegyezve, azt hisszük, hogy azok a zsidók, a kikről itt szó van, nem voltak ott a templomban, midőn ott egyik püspökünkért imádkoztak. De mellőzve minden meddő vitát, csak azt jegyezzük meg, hogy legyünk már egyszer tisztában azzal, hogy a Világnak és társainak szótárában a protestántizmus (t. i. az ő szájuk íze szerinti) nem jelent egyebet, mint minden régi „ideológiát" (ide tartozik minden, a mi a hívő keresztyén előtt kedves ós szent) letiporni óhajtó irányzatot, és abszolút tagadást. Az a protestáns, a ki nem ily értelemben ír és cselekszik, az „bűntársa" a maradiságnak, klerikálizmusnak és a népet sötétségben tartani óhajtó „klikknek". Elvileg és az élet legnagyobb értékeit illetőleg, tehát egy egész világ választ el bennünket attól az irányzattól, a melynek hol leplezetten, hol a maga teljes, visszataszító mezítelenségében a „Világ" is szolgálatában áll A mi pedig az emlegetett „koalicziót" illeti, erre nézve csak annyit, hogy a magyar keresztyének közötti kölcsönös megértésnek és bizonyos dolgokban való lehető együttműködésnek keresése és megtalálása nem lehet bűn Isten ellen. Ünnep és gasztronómia. Karácsony, Szilveszter, Vízkereszt. Egyiknek itt, másiknak ott van jelentősége a gasztronómia szempontjából. Eltűnődöm azon, hogy vájjon miért kell okvetlenül az ünnepeken sokat enni s miért kell Szilveszter éjjelén mulatni?! Nem is kell Párisba mennünk, a hol valóságos dobzódás folyik Szilveszterkor, csak Budapest utczáit kell végigjárnunk újesztendő hajnali óráiban. Nyüzsög a nép s prédálja egészségét és pénzét, füstös helyiségekben éjjelezik, hogy malaczot nyerjen vagy legalább kéményseprőt lásson — s aztán koplal inkább egész januárban. Mulatságos lenne, ha szomorú nem volna! Még a higgadt és számítani tudó angol sem tud kitérni előle. Sir William Trelvar vagy két évtizeddel ezelőtt alapítványt létesített London nyomorék gyermekei javára. Vízkereszt napján a Ouildhallban a Themze-parti főváros 30 kerületének az alapítványban részes gyermekeit vendégelik meg, rosztböffel és tejjel s ajándékokat osztanak ki közöttük. Maga a lordmayor s a polgármesterek is díszruhában jelennek meg, s a gárda-ezred zenekara muzsikál. A kiszolgálók szálas rendőrök és pinczérek. A lakoma után a gyermekek ízlésének és értelmének megfelelő előadást tartanak. Szóval a hatóság felügyelete és részvétele mellett adnak lakomát és mulatságot sok ezer gyermeknek. — Ezért nem tudunk lelkesülni. Czéltalan és szükségtelen. Mennyi sok szegény, nyomorult gyermeket lehetne ellátni abból az öszszegből, a mibe ez a nagy lakoma kerül s a minek költségeit a lordmayor felesége szokta a magáéból pótolni. Még mindig közelebb áll az emberekhez a gyomor eltöltése, mint a lélek, ezért sivárak ünnepeink s ezért nem jut sok azoknak az intézményeknek, a melyek keresztyén munkára és misszióra vállalkoztak. Vörösbetűs napok. Sok szó esett most az év elején ezekről. Egyik naptárban így, a másikban amúgy jelölték meg azokat a napokat, a melyeket egy pápai rendelet törölt a kötelező ünnepek sorából. Igazságügyi és más világi hatóságok rendelkezése értelmében, ezek azonban továbbra is ünnep (vörös betűs) napok maradnak. Hát jól van. Ev. ker. szocziális szempontból ugyan sokkal helyesebb volna ezek helyett a vasárnap teljesebb megünneplése, de hát nem irigyeljük a hivatalnokoktól, munkásoktól ezeket a pihenőnapokat. De mégis van egy megjegyzésünk. Hogy van az, hogy a nagypéntek még mindig nincs ott a hivatalos piros betűs napok között? A róm. katholikusok körében is gyász- és böjtnap az ev. keresztyénség e legnagyobb emlékünnepe. Nem visszás helyzet-e itt Budapesten is, hogy míg az úgynevezett Mária-ünnepeken d. u. üzleti zárlat és egész nap szinte általános munkaszünet van, addig a nagypéntekről, Urunk halálának emlékünnepéről tudomást sem vesznek ? TÁRCZA. A gödöllői nagy nap. — A pesti egyházmegyei Kálvin-Szövetség megalakulása. — Három királyok napja van. A fagyos időben a kora reggeli órákban köd ül a láthatáron, de gyorsan száll fel, győzedelmeskedik a nap felette. Ünnepi hangulat mindenfelé, a robogó vonaton is, az egész tájékon, a városban és falvakban, de főleg szíveinkben. Mint 1914 évvel ezelőtt a napkeleti bölcsek, mi is az ég minden tája felől megindulunk, hogy ajándékot rakjunk le Krisztus lábai elé. Nem aranyat, tömjént és mirrhát, hanem emelkedett lelket, megtisztult szívet, bízó reménységet igyekszünk vinni az Úr zsámolyához. Mintha megmozdult volna a föld, úgy özönlenek kálvinista testvéreink a szigetségből, a homokos vidékről, a fóti és váczi hegyek aljáról egy kitűzött czél: Gödöllő felé.