Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-05 / 14. szám

gyömrői, Kontra Aladár óbudai, Mátis Márton szadai, Szabó Balázs alsónémedi-i, Kustár Dániel váczi fegyházi, Ory Lajos dunabogdányi lelkészek és B. Pap István theol. tanár jöttek el az ünnepre, hogy üdvözleteiket, ál­dáskivánataikat személyesen adhassák át annak a szol­gának, ki eltávozott hűséges, istenfélő, szeretetben gaz­dag nép köréből, Istenben bízó lélekkel vállalta a nehezebb munkát. A megjelenteken kívül sokan táviratokban, le­velekben jelezték, hogy lélekben velünk vannak. Reggel kilencz órakor a vasútnál fogadták ünnepélyesen az ér­kező lelkészt, családját s több vendéget. Szíves „Isten hozott"-ban, lelkes éljenzésekben, szép virágcsokrokban keresett méltó kifejezést a szeretet, az ünneplőbe öltö­zött gyülekezet szeretete. A templom zsúfolásig megtelt. Elküldte képviselőit a város majd minden vallásfeleke­zete (a róm. katholikus egyház távol maradt); képvisel­tette magát a városi, járási és megyei hatóság, a kü­lönböző körök és testületek, valamennyi tanintézet (kivéve a piárista főgimnáziumot). Az esperes Lukács evangéliuma IX. 62. verse alapján mondta el megragadó beiktató be­szédét. Ezután a jelenlevő lelkipásztorok egyenkint kíván­tak kézfogással áldást az új lelkésznek. Sommer Gyula, a váczi evangélikusok érdemes lelkipásztora is papi ornátusban állt a beiktatott lelkész elé és szeretettel köszöntötte őt s kért reá áldást Istentől. A római levél I. 15.—16. versei alapján mondotta el aztán Sáfár Béla beköszöntő beszédét. Erőteljes, szép beszéd volt; jó bizony­ságtétel, de egyszersmind szent fogadalom is a jövőre nézve. A református vegyes énekkar, illetőleg annak érdemes ifjú karnagya, Fekete Kálmán orgonista-kántor gondoskodott arról, hogy szép, összhangzatos énekek tegyék változatossá, elevenné a templomi ünnepélyt. Az istentisztelet végeztével jöttek az üdvözlő küldöttségek. Az elég tágas lelkészhivatal szűknek bizonyult. Az evan­gélikus egyházközség, az unitáriusok kicsiny csoportja, a zsidó hitközség, a siketnémák intézete, a református tantestület, a függetlenségi és 48-as pártkör, a kosdi ref. egyház stb. küldöttei tettek szép szavakban tisztességet az új lelkész előtt. A róm. katholikus egyház képviselőit — bizony nem láttuk. Mindössze egy levél jött s benne a sablonos „nem érek rá". A püspöki aula körül talán találhattak volna egy papot, a ki nem vetette volna meg azt a „kis" váczi, fehérre meszelt kálvinista templomot. Sajnálatos dolog az ilyen mindazok előtt, kik — ezt a sebtől vérző magyar nemzetet szeretve, féltve — a ke­resztyén felekezetek közti kölcsönös megértés eszméjét nem merik a megvalósulhatatlan ábrándok világába he­lyezni. Az egyébként szépen sikerült ünnepet százötven terítékű bankett fejezte be. De, hogy tudósításunk teljes legyen, meg kell még említeni, hogy a mekkora volt márczius 29-én a vácziak öröme, ugyanakkora volt az őrszentmiklósiak szomorúsága. Hiszen ők — mint egyik öreg presbiter könnyezve mondta — atyjukat vesztették el Sáfár Bélában. Távozó lelkészüket selyempalásttal, hitvesét értékes, szép ajándékokkal lepték meg a hálás hívek és sírva kérték, hogy ha elmegy is tőlük, azért ne legyenek ők egészen elfelejtve . . . Csodás szeretet, bol­dogító viszony pásztor és nyáj között! . . Lesz-e ezért kárpótlás az új hazában ? . . Ki tudná azt most megmon­dani? . . E kérdésre majd a jövő fog felelni . . . Kíván­juk, szívünkből kívánjuk, hogy a válasz kedvező legyen ! Custodius. A tabajdi ref. egyházban márczius 29-én iktatta be hivatalába a néh. Mészöly Pál utódjául meghívott új lelkészt, B. Szabó Jánost, Fehér Gyula verebi lel­kész. A gyülekezet most is, mint már első látogatása alkalmával, meleg szeretettel fogadta. Emelte az ünne­pély szépségét, hogy előbbi szolgálati helyeiről Peterd­ről, Negyedről, Barcskáról és szülőfalujából, Verebről is sokan ott voltak. A beiktató lelkész szép beszéde után, az új lelkész 1. Kor. 1.1 8 . alapján tett jó bizony­ságot és ígért hű szolgálatot. Adja Isten, hogy ottlako­zása Isten dicsőségére és mindenek javára szolgáló legyen! A harmadik lelkészbeiktatás, a mely ugyanezen a napon kerületünkben volt, ugyancsak a vértesaljai egy­házmegyéhez tartozó Sárbogárdon folyt le. Kiss Dániel, volt alistáli lelkész, innen Budapestről ment le aznap nejével (Urházy Lajos lovasberénvi lelkész leánya) új gyülekezetébe, a mely nagy szeretettel és ünnepélyes­séggel fogadta úgy a vasúti állomásnál, mint benn a lelkészlak ajtajában, a hova Mészöly főszolgabíró dí­szes fogatán vonult be. 0 az 1780-ban alakult gyüle­kezetnek 7-ik lelkésze s nejének nagy atyja 40 éven át szolgált ott. A beiktató esperes a nála megszokott me­legséggel szólott ifjú lelkésztársához, a mely után a beiktatott Jeremiás I4.-10. alapján mondott mindenkit mélyen megható beszédet. Kiss Dániel új gyülekezetében is bizonyára nagy buzgósággal fog forgolódni az Úrnak dolgaiban. Áldást és jó szerencsét kívánunk neki! A belsősomogyi ref. egyházmegye márcz. 3-án tartott közgyűlésének egyik legfontosabb pontja a „Belső­somogyi Református Egyesület" alapszabály tervezetének tárgyalása volt. Ha az egyesület megalakul, új szerve lesz ott is az erőteljesebb s öntudatosabb egyháztársa­dalmi munkának. Az egyesület czélja lesz: „az egyház­megye hívei körében fokozni az egyházszeretetet, mélyíteni a hitéletet és munkálni a kulturális haladást a kálvini protestántiznius szellemében". Nagyon örülünk a „kál­vini protestantizmus szellemében" kitételnek. De ha már így van, kár, hogy nem a Kálvin-Szövetség keretében történt az alakulás. Itt említjük még meg, hogy az egy­házmegyei bíróság a fellebbezéssel megtámadott csurgói lelkészválasztást szótöbbséggel helybenhagyta s meg­erősítette. Templomszentelés. Márczius 22-én volt a kolozs­vári monostori parókhiális kör díszes új templomának felszentelése az ottani ref. hívek óriási érdeklődése mel­lett. Dr. Kenessey Béla püspök sajnálatos gyengélkedése miatt a felszentelést Nagy Károly egyházkerületi fő­jegyző végezte. A templomot Koós Károly kolozsvári műépítész tervezte az ,.erdélyi magyar motívumoknak gyönyörű érvényesítésével". Este díszlakoma volt, a mely­ben kedves emléktárgy jutott ajándékul mindazoknak, a kik a templom építése körül fáradoztak. A legked­vesebb közöttük talán az volt, a melyet dr. Kecskeméthy István theol. tanár kapott. Neki ugyanis, mint a „Ref. Szemle" írja, megfestették „azt z egyszerű hajlékot, melyben hosszú ideig ő tartotta buzgóságból az isten­tiszteleteket s a Turgyán néni egyszerű házánál éveken át összegyűjtötte vasárnap délután a híveket és fele­ségével, vállalkozó theologus ifjak segítségével ezt a kis nyájat összetartotta mindaddig, míg az imaház meg­nyílt s a segédlelkészi állás szervezhető volt". A Claparéde-alap létesítése érdekében márczius 29-én történt meg az első lépés egyházkerületünk egyik legreformátusabb s iskolákért annyi áldozatot hozó vá­rosában, Nagykörösön. Dr. Kováts István és Sebestyén Jenő utaztak le, hogy az eszmének a sok szép alapít­ványáról híres városban propagandát csináljanak. Vasár­nap délelőtt Sebestyén Jenő prédikált, este pedig az ot­tani Kálvin-Szövetség által rendezett vallásos-estélyen dr. Kováts István beszélt. Mindketten hangsúlyozták, hogy a magyar ref. papság külföldi továbbképzésének

Next

/
Thumbnails
Contents