Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-05 / 14. szám

dalmi úton s most a honvédelmi miniszter még 87 legénységi könyvtárat állit fel, ebből 10-et Horvátországban. Ezt a nagyjelentőségű intézkedést örömmel üdvözöljük, mert felette igaz Wlassics Gyula azon indokolása, hogy a kulturai felsöbbséghez van kötve a magyar állam exisztencziája s hogy nemzetmentő munka a magyar kultura. A legénységi könyvtárak ügye kétségkívül fontos és íme jó úton van, de vájjon nem lenne itt az idő, hogy a protestáns egyházak is megtegyék kötelességüket és nekifogjanak a legénység vallásoktatása ügyének s kivívják, hogy ez az egész hadseregben rendszeresittessék. A párbaj. A modern idők meglehetősen letompították ennek a középkori maradványnak a jelentőségét s legalább is kiszorították az úgynevezett „tyúkszempárbajokat", ha véglegesen kiküszöbölni nem is lehetett. Időről-időre egy halálos végű párbaj újra felrázza a társadalmat s arra ösztönzi az emberi életet megbecsülő lelkeket, hogy ez a czéltévesztett módja az elégtételvevésnek végkép kiküszöböltessék, egyúttal pedig hathatósabb bírói védelem alá helyeztessék a becsület. Az utóbbi hetekben történt szomorú befejezésű párbaj új lökést adott ennek a mozgalomnak s az Országos Párbajellenes Szövetség tanácskozásán a herczegprimás tartott előadást, kiemelve a keresztyén világnézletből folyó szempontokat. „Azt a distancziát kell áthidalni — mondá -—, a mely a belátás és a cselekedet között tátong, mert — szerinte, de minden helyesen gondolkozó keresztyén szerint is — a modern párbajban benne vannak a történeti párbajformák hibái, de az enyhítő körülmények nélkül; míg ugyanis az ököljogban megvolt az önvédelem szükségessége, az ormaié-bán a köztörvények aprobácziója, a lovagkorban a lovagi erények gyakorlása: a modern párbajról ezeket nem lehet elmondani." Érdekes adatokat állított össze a német párbajellenes liga, a mely szerint nem lehet mondani, hogy az utolsó tíz évben (1904—13) csökkent volna a párbajok száma; Németországban e tíz év alatt 419 párbaj vívatott, a miből 30 halálos kimenetelű. A szám túlnyomó része katonatisztekre és egyetemi hallgatókra esik s úgy áll a dolog, hogy Németország, Francziaország és Magyarország állnak első helyen. Nálunk különösen politikai és újságírói párbaj a gyakori s a mostani napokban folyik épen egy meg nem történt párbaj feletti vita és a belőle támadt bonyodalom egész felfordulást idézett fel bizonyos körökben, az újságolvasó s érdekességet hajszoló publikum gyönyörűségére. A német kimutatás szerint a párbajmánia mégis csökkenőben van, mert ahhoz képest, hogy a párbaj virágzó korszakában 1589—1608 között 8000 párbaj történt Francziaországban, mégis csak leszállott a párbajok száma s túlnyomó részben nem is súlyos kimenetelűek. Angliában, Amerikában, Svédországban, Norvégiában, Dániában, Hollandiában és Svájczban, a hol az államfők állottak a párbajelleues szövetség élére: meglehetős csekély számra fogytak le. A társadalmi közfelfogást nagyon nehéz tehát megváltoztatni s nálunk különösen hátráltatta az, hogy a becsület törvényes védelme még a köznép szájaskodásból eredő becsületsértési ügyeiben sem volt kielégítő, a mikor a bírói ítéletmondások 10—20 koronával mérték a becsületet. A most benyújtott törvényjavaslat remélhetőleg jobb állapotokat fog teremteni s a szóbeszédből, pletykaságból, hamis hír terjesztésből, rágalomból eredő kisebbítéseknek, becsületben gázolásoknak útját szegi, de hogy a párbaj mind szűkebb térre szoruljon, valóban keresztyéngondolkozású „bátor emberek erős*akaratára van szükség, a kik a párbajszokást élő tettekkel irtják ki a világból azáltal, hogy maguk minden kihívást elutasítanak és másokat saját példájukkal hasonló tettekre buzdítanak." Szó sincs róla, a párbaj szokás nem a legsúlyosabb szocziális baj, de az teszi súlyossá a kérdést, hogy minden esetben a testi épség, sőt az emberi élet van veszélyeztetve a párbajnál s épen ezért igyekeznünk kell ennek a szokásnak is kiirtására és a komoly keresztyén világnézetnek ebben a pontban is — érvényesítésére. Kálvinista. KÜLFÖLD. Norvégia. Égető kérdések. A norvég lutheránus egyház vezetőségét jelenleg két kérdés foglalkoztatja: a behozandó reformok és az úgynevezett „községi theol. fakidtás" kérdése. Az első esetben arról van szó, vájjon megadják-e az egyháznak az állammal szemben azt a szabadságot, hogy teljesen függetlenítse magát az eddigi behatásoktól. A községi theol. fakultás kérdésének meg az a magva, vájjon az eddigi lutheri tanítást megtartsák-e ezentúl is teljes épségében, vagy sem. Ez utóbbi kérdés a norvég egyházra nézve fontosabb, mint az előbbi, mert ettől függ fönnmaradásának biztositéka. Az ad ugyanis néki életet, hogy az evangélium tisztán hirdettessék és hogy a sakramentumok az evangélium szerint szolgáltassanak ki. Az egyháznak az államtól való függése mindinkább veszedelmessé válik, mert az állam egyre jobban eltávolodik a szigorúan vallásos iránytól és így az említett két kérdés szoros összefüggésben áll egymással, a mennyiben mind a két esetben az egyházat fenyegető veszedelmekről van szó. — El lehet mondani, hogy a norvég egyház ép olyan függő helyzetben van jelenleg az állammal szemben, akárcsak az orosz orthodox egyház az orosz államban. Az egyház szervezete teljesen az államtól függ, nincs községi szervezet, nincs önálló konzisztórium. A lutheránus lelkészek egyszerű állami hivatalnokok, a király az egyház legfőbb püspöke. Természetes dolog, hogy a lelkészek csak azt nézik, csak arra ügyelnek, hogy az állami hatóságoknak