Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-03-29 / 13. szám

akkora összegre emelkedik alapunk, hogy kamataiból is kitelik néhány diák stipendiuma. A Kálvin-Szövetség választmánya megtette a kezdeményező lépéseket arra nézve, hogy ezt a kötelességünket teljesítsük s ne nehezedjék annak elmulasztása örök szégyen gyanánt harmadfélmillió lelket számláló egyházunkra! Elhatározta mindenekelőtt, hogy az egyes egyházkerületeket fölkéri, hogy a rendelkezésükre álló alapokból tegyenek félre évről-évre bizonyos összeget, hogy abból akár minden esztendőben, akár bizonyos időközökben egy-egy theologusuk, vagy lelkészük kimehessen Kálvin városába egy vagy két esztendőre. Ezenfelül önmaga is nagyobbarányú gyűjtést kezd egyrészt saját tagjai, másrészt az egész magyar kálvinista egyház körében a Claparéde-emlékalapra. A gyűjtésnek két módját választja Szövetségünk: egyfelől egyes vagy évi adományokat gyűjt, (melyeket Lapunkban nyugtázunk), másfelől elküldi küldötteit bármely gyülekezetbe, a honnan ily irányú meghívás jön, kik ott templomi prédikácziók és vallásos estélyek keretében ismertetik a nemes czélt. A begyűlő perselypénzek és az estélyek tiszta jövedelmei azután akár a maguk egészében, akár részben a Claparéde-emlékalap növelésére szolgálnak, másik részük pedig valamely helyi ezélra fordítható. A sokra hívatott nagykőrösi gyülekezet érdemes lelkészelnöke volt az első, ki, tudomást szerezve a nemes tervről, meghívta a Szövetség küldötteit ebből a czélból gyülekezetébe. Ma hangzik el az első prédikáczió a nagykőrösi hatalmas templomban s az első beszéd a nagykőrösi vallásos estélyen a nagy magyarbarát emlékalapja javára. Erős a hitünk Istenben, hogy a Benne bízók hitét most sem szégyeníti meg: a kicsiny mustármagnyi kezdeményezést megáldja és kérő szavunknak erős visszhangot támaszt a szívek ezreiben és ezreiben! Hisszük, hogy a begyűlő összegből az ősszel leleplezhetjük a márványemléktáblát s elindulhat az első theologusunk is Kálvin városába — egyházunk javára, Claparéde Sándor emlékezetére és Isten dicsőségére! Dr. K. I. KRÓNIKA. A munkátlanok. Most írták össze a fővárosban a munkanélkülieket s valamennyi kerületben külön-külön bizottság járta végig az éjjeli menedékhelyeket és tömeglakásokat. A bizottságokban részt vett a tiszti orvos, két fővárosi tisztviselő, tíz számlálóbiztos és két rendőr. Már az eddigi adatokból is rettenetes szegénység és nyomor tűnik ki, de az összeírt 30,000 még nem végleges szám. Annyi máris kiviláglik, hogy a munkátlanok 1

/3

része olyan, a kiknek rögtöni segítséget kell nyújtani. És az emberek mégis folyton tódulnak a városokba, különösen a fővárosba s mint a madarak, vakon repülnek neki a világítótoronynak, hogy ezrével pusztuljanak el, az emberek is reménykedve özönlenek a fényes város felé, hogy szárnyaszegetten törjenek le. A lefolyt két év pénzügyi nehézségei megbénították a vállalkozást, a gyárak, üzletek, a kereskedelem és ipar pang és nem tud a sok munkát keresőnek munkát és kenyeret adni. Kint a vidéken pedig nincs munkaerő s így a bérviszonyok megdrágulnak. Szomorú, hogy úgy elvesztette a nép a föld és falu szeretetét! Ez a vándorlás a városok felé nagy társadalmi baj gazdasági, szocziális és erkölcsi szempontból egyaránt. Itt az ideje, hogy óvjuk, intsük népünket, maradjanak otthon a szép, munkát és kenyeret adó faluban s hívjuk őket vissza a nekik való életviszonyok közé. Lelkészeink, tanítóink, egyházvezetőink ne térjenek napirendre e szomorú jelenség felett, legyen komoly és igaz jelszó a népmentő munkában: vissza a faluba! Érdekes pályadíjak. Az öngyilkosság meggátlására Halmos Izor 10,000 koronát tett le a székesfővárosnál, a melyet a tanács el is fogadott s kamataiból segítséget nyújt 1. azoknak, a kik öngyilkosok akartak lenni, de megmentették őket, 2. azoknak, a kik emberéletet mentettek meg az öngyilkosságtól, 3. azon testületeknek vagy intézményeknek, a melyek az öngyilkosságok meggátlására vállalkoznak. A másik pályadíjat a szegényügyet tanulmányozó műre tette 3000 korona összegben s a tanács ebből 2000 és 1000 kor. pályadíjat tűzött ki és a pályamű beadására f. é. decz. 31-ét tűzte ki. Több ízben írtunk az öngyilkosság veszedelmes mételyéről s a szegénygondozás keresztyéni szervezéséről. Méltó e kérdésekkel behatóan foglalkozni továbbra is s méltó a nemesen gondolkozó adományozó is, hogy róla megemlékezzünk. Deductio ad absurdum. Nagyszerű látványban van részünk mind nékünk, mind azoknak, a kik nem jó szemmel néznek reánk. Németh István püspök lelkészi állásáról van szó. Törvényben van, hogy: „mindenik egyházkerület a kerület kebelében működő lelkészek és lelkész jellegű tanárok közül élethossziglan az egyházközségek presbiteriánusainak szavazásával püspököt választ" és hogy : „a megválasztott püspöknek saját kerületében rendes lelkészi hivatalt kell viselnie." Helyes 1 De hátha a megválasztott püspök nem kap ekklézsiát ?! Püspök és hitoktató czímen járta be az összes lapokat az az épületes történet, hogy a komáromi egyház választói joggal bíró tagjai 31 szótöbbséggel (331—300) meghiúsították az előbbinek a presbitérium által történt meghívását. 70 éven át volt püspöki székhely Komárom. Nem feszegetjük, miért nem lesz továbbra is az; nem mutatunk reá ez alkalomból kifolyólag, a mit ismételten hangoztattunk, hogy politikai és más jelszavak milyen rombolást végeznek a mi amúgy is sok bajtól, sebtől vérző egyházi életünkben. De nem