Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-03-01 / 9. szám

Tabajdnak olyan minden jó reménységre jogosító pász­tort rendelt régi hűséges porladó szolgája, Mészöly Pál helyére. Új egyházmegyei gondnok. A kalotaszegi reform, egyházmegye megürült gondnoki állását Váró Bénjámin kolozsvármegyei tanfelügyelővel töltötte be. A választás már megerősítést is nyert s a beiktatás az egyházmegye tavaszi közgyűlésén lesz. Szavazatbontás. A pesti egyházmegyében lemon­dás folytán megüresedett két aljegyzői állásra Mocsy Mihály üllői és Sáfár Béla őrszentmiklósi lelkészeket választották. Mocsy 44, Sáfár 42 szavazatot kapott az 52 szavazatból, Tanítóképviselők lettek: Csép Gyula üllői, Fenyvessy Ferencz pócsmegyeri és Komonyi László veresegyházi tanítók. Kitüntetés. Menyhárt András kecsetkisfaludi lel­készt, az udvarhelyi egyházmegyének hosszú éveken át volt esperesét, nyugalomba vonulása alkalmával a király a Ferencz József-rend lovagkeresztjével tüntette ki a közélet terén szerzett érdemei elismeréséül. Nyugalomba vonuló lelkészek és énekvezérek. A folyó év elején működésbe lépett lelkészi nyugdíj­intézetet az erdélyi egyházkerületből is több lelkész és énekvezér veszi igénybe. Január elsejével hatan vonul­tak nyugdíjba, április 1-ével ismét ketten mennek nyu­galomba, július 1-ével ugyancsak hatan. A nyugdíjazá­sok terén eddig Erdély vezet. De itt is van a legnagyobb szükség edzett iíjúi karokra és szívekre! Hisszük, hogy a nyugalomra vágyó katonák helyére lelkes ifjú har­czosok kerülnek a magyarság fontos őrhelyeire. Fögondnok- és presbiterválasztás Nagykörösön. A csaknem 20,000 lelket számláló nagykőrösi ref. egy­házban vasárnap rendkívü} nagy érdeklődéssel ment végbe a fő- és algondnok, valamint a presbiterek és az egyházközségi közgyűlés tagjainak megválasztása. Ezer­nyolczvanhárman szavaztak. A választás helyisége, a tanítóképezde helyisége körül folyvást több száz főre menő közönség várta izgatott érdeklődéssel a választás eredményét. A függetlenségi párt politikai szempontból avatkozott e tisztán egyházi belügy elintézésébe s a párt­vezetőség állította össze a jelöltek névsorát. A 14 válasz­tandó presbiter közé 3 intelligens, 2 iparos és 9 gazdál­kodó nevét vette fel. Az ellenpárt (hát ez nem politikai párt ? SzerJc.) is nagy tevékenységet fejtett ki s ennek meg is volt az az eredménye, hogy a függetlenségi úgy­nevezett „anyapárt" jelöltjei mindössze néhány szótöbb­séggel győztek. Főgondnokul az összes szavazatokkal dr. Kökény Dezsőt, az eddigi érdemes, buzgó főgondno­kot választották meg. Algondnokul S. Hegedűs Albertet választották meg 543 szavazattal az eddigi algondnok Fodor István 541 szavazatával szemben, a ki pedig állá­sát kifogástalanul töltötte be. (Talán a „leánypárthoz" tartozik ? Szerk.) A választásnál felmerült sok szabály­talanság miatt azt megfellebbezték s így előrelátható­lag újabb izgalmas választásnak lesz színhelye Nagy-Kőrös. — így szól a beküldött tudósítás. Szomorú jelen­ség, hogy ebben a nagy dolgokra hivatott gyülekezetben is politikai pártszempontok érvényesültek ilyen nagyfon­tosságú egyházi ügyben. Évi jelentések. Nagy figyelemmel, érdeklődéssel ol­vastuk el a pécsi ref. egyházközség 1913. évi munkájáról szóló jelentést, a mely most is fejlődő egyházi életről, munkáról ad számot. A füzet elején Nyáry Pál lelkész összefoglaló jelentését olvastuk, a melyet a Dániel 52 7 . alapigéhez (Megmentettél . . .) fűzött. Isten megméri az egyházakat is, mondja és fontos kérdés, mit mutat a pécsi egyház 1913. évi munkája az Isten mérlegén. El­mondja, hogy az egyház „gyülekezeti terem" építésének tervével foglalkozik és említi, hogy ez már egy felső­baranyai gyülekezetben, Gyüdön meg is valósult. Igaza van a buzgó lelkésznek, midőn reámutat arra, mily nagy szükség lenne ilyenekre az ébredő vallásos élet és mun­kás gyülekezetek számára mindenütt. A mi hideg, fűtet­len, vagy nehezen fűthető (sokszor rossz akusztikájú és toronymagasságban álló szószékekkel ékeskedő) temp­lomaink épen télen, tehát akkor alkalmatlanok minden­féle pásztorális és belmissziói munkákra, mikor a hívek ezekre kaphatók lennének. Szeretnénk, hogy egyházi életünk meleg legyen? Igen, de hogy melegedjenek fel a lelkek 10—12 fokos, leheletet fagyasztó hidegben? Hogyne vágyódnának az emberek inkább a jól fűtött „köröké be, mozikba stb.? De hát a czopf! Pécsett az ottani megértő egyházi vezetőség majd életre kelti az alvó leányzót, a gyülekezeti terem eszméjét. A pécsi Bethánia-Egyesület minden hónapban tartott a templom­ban is vallásos estélyt. Voltak az egyesület helyiségében vasárnapi bibliai iskolai órák, gyermekistentiszteletek; segítették a szegényeket, buzgón folyt a fogházi misszió. Az egyháznak, melynek főgondnoka Varga Nagy István kir. táblai biró, ker. tanácsbiró, 747 adófizető tagja van. Keresztelések száma volt 63, eskettek 15 párt; konfir­máltak száma 46, anyakönyvezett halottak száma 63 (23 vidéki). A ref. tanulók száma 385, ezek között 190 az elemi iskolás, a többi középiskolákba jár. Az ottani hadapród iskolások között 22 ref. vallású növendék volt. További gazdag áldást kívánunk a pécsi nagy missziót és érdekeket szolgáló gyülekezetnek ! — Külön füzetké­ben számol be a budapest-kőbányai ref. parókhiális kör is az elmúlt évben végzett munkájáról. A czímlapot a csinos templom képe díszíti. A bevezető, biblikus czikk után a templom megváltozott környezetét írja le a füzet. Bemutatja az újonnan épített, szép, nagy evangélizáló termet, melynek egy templomunk mellől sem szabadna hiányozni. Majd időrendben közli az 1913-ik esztendő jelentősebb eseményeit, egyházépítő összejöveteleit. Ez­után „Állandó munkánk" czímmel ismerteti a gyülekezet körében működő vasárnapi iskolát, a serdülő leányok bibliaóráját, a varróórákat, az énekkart és a kis gyüle­kezeti lapot, az „Igaz Gyöngyök "-et. Az elmúlt év sta­tisztikai adatai, a kör vagyoni állásának föltüntetése után a tudnivalók, a parókhiális tanácsosok meg a hit­oktatók névsora és a palástdíjak következnek. Mindez belefér egy kis 16 lapos füzetbe! Ilyen füzetkét még legszegényebb gyülekezeteinknek is jó volna kiadni. Sokszorosan megtérülne a reáfordított költség mind lel­kiekben, mind anyagiakban! — Ezzel kapcsolatban em­lítjük, hogy dr. Pruzsinszky Pál tanár lapunkban is már jelzett három előadását Dévai Biró Mátyásról, Sze­gedi Kis Istvánról és Meliusról egyre fokozódó érdeklő­dés mellett tartotta meg a kőbányai gyülekezet körében. Az elsőt a templomban, az utóbbi kettőt a templom udvarán épült jól fűtött, barátságos, szép gyülekezeti te­remben, a mely olyan pompásan bevált a belmissziói munkák czéljaira. Nagy közvetlenséggel, á lelkeket meg­ragadóan emlékezett er három nagy apostoli buzgalmú bizonyságtevőről. Az Úr háza iránti szeretetben elégő három életnek példája mély benyomást gyakorolt a figyelmes hallgatókra. Az előadások befejeztével dr. Be­reczky Endre, a kőbányai parókhiális kör buzgó világi alelnöke tolmácsolta dr. Pruzsinszky előtt meleg, elismerő szavakban a hallgatóság hálás köszönetét. Külföldi részvétnyilvánítások. Az Antal Gábor elvesztése fölött érzett mélységes bánatunkban igaz ro­konszenvvel osztozkodik az egész protestáns világ. A kii-

Next

/
Thumbnails
Contents