Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-02-09 / 6. szám

mutatok arra, hogy Jézus szeretettel fedette meg a Boanergeseket. De kérdjük, helyes, jogos és igazán szabadelvü-e az az eljárás, a melyben ez a mozgalom (mert hisz itt főleg erről és nem egyénekről van szó !) ott részesült? A „Sárospataki Lapok" vezérczikkírója egyébként jónak látta nyilvánosan is megbélyegezni ezt az egész mozgalmat a debreczeni nyári gyűlés miatt. Elmélkedve egyházunk romlásának okairól és gyógyszereiről, felsóhajt, hogy bár sohase történt volna meg ez. A czikkíró iránti nagy tisztelettel vagyunk bátrak, épen az általa felhozott bajokra való tekintettel is, az ellenkezőt mondani: bár csak kicsinynek bizonyult volna az a nagy erdő az ottan táborozók számára! Mert hát csak politikai gyűlésekre, természettudományos, materiális világnózletek dicsőítésére és más még kevésbé épületes tüntetésekre szabad összeseregleniök diákoknak ? Tapasztalatból mondjuk czikkíró úrnak, hogy ott nem savanyú, hanem Istenben örvendező, derült, kedélyes napokat töltöttek fiaink a maguk készítette sátrakban ; egymást építették, erősítették bizonyságtételük által (senkit sem provokáltak, még ablakokat sem vertek be). Ha tetszik, fényképekkel is igazoljuk ezt az állításunkat. A nősülést engedély. Nem kell már kérvényezni érte. Sok bajnak és hiábavaló zaklatásnak volt okozója. Az is megtörtént, hogy ott volt már az illetékes hatóság fiókjában és a „megsiirgetés" költségeit mégis megvették az atyafiakon. Vannak községek, a hol ezelőtt sem várták be, nem is folyamodtak érte, a lakodalmat azért szépségesen megtartották. Könnyebb lesz a nősülés, nem kerül annyi költségbe és várakozásba. De nem lesz-e még több az elválás ? TÁRCZA. Bod Péter és munkái. XV. Az erdélyi református püspökök. Sokszor hangoztatják, hogy a szellemi jólétnek alapja az anyagi jólét. A magasabb műveltség a szertelen szegénységgel nem fér meg. Már a régiek, mint tapasztalatból leszűrt igazságot állították fel a tételt, hogy nagy akadály a jónak a nincsetlenség: necessitas est magna meretrix. Olyan világos ez, hogy praktikus számítások között, polgári kényelemre berendezett életünkben talán senki sem akadna, a ki igazságát kétségbe vonná. A magyar kálvinizmus múltjába merülve meglepő .jelenség tárul elénk: annak, a mit érinténk s a mit az ember hajlandó sarkigazságnak elfogadni, a régi magyar kálvinizmus hatalmasan ellene mond. Volt-e nemzet nyomorúságosabb viszonyok között, mint a magyar attól az időponttól kezdve, melynek kiindulópontját a mohácsi vész jelzi? Ha volt, el is pusztult az, valamint hogy a magyar is rémségesen megfogyatkozott a „Zápolya öldöklő századában". Minek mondjuk, hogy a nyomorúságban osztoztak a magyar kálvinisták ? Es a szertelen szegénység közepette szokatlan szellemi virágzás köszönt be. Evenkint hasít ki az ország területéből egy-egy darabot a pogány, ezreket fűz rabszíjra, az emberek „megszöknek falustul", az irgalmatlan nyomorúság minden elképzelhető ós elképzelhetetlen alakban jelentkezik és egyidejűleg könyvnyomtató műhelyek állanak munkába, iskolák épülnek, a hatalmas hadvérzet a messzi nyugatra viszi az ifjakat (nem ritkán „gyalog és annyi pénzzel, a mennyi ma egy hónapra sem volna elég"), a kik visszatérvén, szólanak, írnak, építenek, rendzavaró hévvel küzdenek. Mintha kétség férkőzött volna a régi közmondásnak alapos voltához : inter arma silent musae. Teremnek jó tudósok és teremnek jó katonák, amazok a tollat, ezek a fegyvert forgatják emberül. Bármint legyen is a dolog, az a tétel, mely az anyagnak szerfölötti jelentőséget tulajdonít, nem olyan szilárd, mint első pillanatra látszik. A magyar kálvinizmus múltja, összhangban temérdek más jelenséggel, arra utal, hogy a szellemi virágzásnak alapját más tényezőben keressük, a mely mellett, mint Pascal figyelmeztet, „az anyagiság csak mellékes" szerepet játszik. A vén időket nem ez fiatalítja meg. Mi ? Az, a miről az előbbiek folyamán már volt szó: az eszme, az erkölcsi tartalomba vetett szilárd hit. A magyar kálvinizmus erejének hévmérője soha sem volt kerületének nagysága, hanem eszméinek magassága és intenzitása, mely fiainak lelkét eltölté. Benne van a köztudatban, liogy a régi kálvinisták szembeszökően fogyatékos eszközökkel tudtak nagy dolgokat létesíteni. Es itt egy tény előtt meg kell állanunk. Az akkori nemzedék meg tudta tenni azt, a mit "a rómaiak egykoron: fortia facere et pati, de a forrongó, hatalmas kornak részletekre kiterjedő, kimerítő képét megrajzolni a későbbi idők feladatai közé emelte, mondván : ez „sanctum postulatum". Az a kérdés merül fel, hogyan is állunk ezzel a postulatummal, ezzel az adóssággal annyi esztendő után? Letörlesztettük? A ki erről beszámolna, szólana egyről és másról, néhány derekabb munkáról, nem hagyhatván megemlítés nélkül a boldog emlékű Fabó Andrásnak úttörő munkásságát sem, a ki megkezdte a források gyűjtését, de megemlítené azt is, hogy a mikor pedig az úttörő kifáradt, nyomába nem lépett senki. Valamikor Balogh Ferencz ezt írta: nagyobbszabású magyar protestáns egyházi mű „még mindig csak a vágy tárgya". Első sorban híjával vagyunk forrásaink gyűjteményes kiadásának. Alapjában véve az adósság még ma is fennáll. A „sanctum postulatumok" dolgába Bod Péternek irodalmi munkássága ott kapcsolódik bele, a hol önkéntelenül is érezve a tartozást, a maga erején az törlesztgetni igyekezik, írván néhány magyar egyháztörténeti munkát. Hittudományi, egyetemes egyháztörténeti munkái után egész hívséggel a magyar egyháztörténelemre vetette magát. E téren három könyv őrzi az egykori lel-