Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-12-14 / 50. szám

ÉPÍTSÜNK OTTHONT AZ IFJÚSÁGNAK! A Budapesti Ref. Ifjúsági Egylet XXL évfordulóját ülte meg deczember 7-én. Kétségtelenül az utóbbi években nagy lendületet vett az ifjúsági egylet ügye, a mióta országos titkárok járják be az országot és keltik fel a lelkekben az érdeklődést. A vezetésben is üdvös fordulat állott be s közelebb férkőztek az ifjúság lelkéhez. Oszszejöveteleiken, családi estélyeiken látszik legjobban, hogy az ifjúság és a családok valóban lélekkel vesznek részt ezeken s a szeretet és bizalom mind jobban ragadja magához az ifjak százait (sajnos, nem ezreit!). A ferenczkörúti otthon meleg, barátságos hely s az úgynevezett munkásotthon egy kis csoport ifjúnak nyújt igazi keresztyén jellegű egész otthont. Az „Ébresztő" tudatosan ébresztget, agitál az ifjúsági munka támogatása mellett és lassankint mind többen és többen sorakoznak az ifjúságot pártolók táborába. De ez mind édes kevés! Nem azoknak a munkáját kevesellem, a kik igazán kitartással, folytonos fáradsággal, írással és beszéddel állnak az ifjúsági mentő, védő és építő munka szolgálatában, de kevés azoknak száma, a kik ezt támogatják, még kevesebb az, a mivel a társadalom áldoz erre a fontos czélra. Pedig ott járnak elől jó példával a Szilassy ak, Földváryak ...! Épen a napokban olvastuk, hogy New-Yorkban a Younq Merís Christian Woorks és a Young Womeris Christian Woorks egyesületek elhatározták, hogy működésük hathatósabb keresztülvitelére 2—2 palotát építenek, nem is a külvárosban, hanem a Cityben, tehát a város kellő közepén és a Bronx nevű városrészben. A határozatot megtoldották azzal, hogy két hét alatt öszszegyüjtenek négy millió dollárt. Az összeg fele két nap alatt együtt volt s naponkint 100,000 dollárral szaporodik az összeg. Csak kuriózumból említjük meg, hogy a Metropolitan életbiztosító-társaság 30-ik emeletén egy órát állítottak fel, a mely óránként mutatja a gyűjtés eredményét. Ez persze egészen amerikaias. De ne gondoljuk, hogy csak a Carnegiek, a vasút-, aczél- s nem tudom miféle királyok áldoznak. Az utczán folyik a gyűjtés és áldoz a nép is, mert átérzi a munka fontosságát. Mi nálunk, ebben az államsegélyes, adócsökkentéses korszakban elszokott a nép nagy része az áldozatkészségtől. Ha részt vesz valami mozgalomban, csak filléreket áldoz. A középosztályt, ha lelkesedik is, ezerféle kötelezettség veszi igénybe — ma már csak koronáit, de hogy egy czélra nagyobb összegeket áldozhasson, az ki van zárva. Főuraink, egyházvezetőink, presbitereink imitt-amott nyitják meg szivüket és tárczáikat, míg az egyházi testületek, egyházkerületek is csak gyéren és nagy nehezen állnak oda egy-egy jó ügy támogatásába. Ezért sínylődik aztán mindegyik ev. egyesületünk. Ne mondjuk azt, hogy sok egyesület van! Talán kissé partikulárisán alakultak ki, ötletszerűleg, alkalomszerűleg, s egyes kiválóbb vezetők körül tömörült egyegy kisebb csoportja az érdeklődőknek; de csak Budapest 90,000 kálvinistájával szemben is elenyésző csekélység az a néhány egyesület, a mely az egyház munkásává szegődött és annak segítő karjait képezi! Dehogy is sok az ev. egyesület. Inkább az a baj, hogy részben országosak szeretnének lenni, másrészt pedig, hogy a társadalomnak majdnem mindig ugyanazt a rétegét veszik igénybe, akár az összejövetelek, akár az áldozatkészség szempontjából nézzük a dolgokat! De van-e fontosabb ügy, mint az ifjúság ügye ?! Az ifjúsági egylet deczember 7-iki hálaadó istentiszteletén és családi estélyén megjelentek . óriási száma tett bizonyságot arról, hogy nincs. És örvendetes, hogy ez óriási számban a nép íiai voltak túlnyomóan. Talán csak ó-év estélyén szokott nagyobb közönség lenni a Kálvin-téri templomban, mint ezúttal volt. Böszörményi jól mondta hatalmas és szíveket indító predikácziójában, hogy a gyenge, erőtlen gyermekből erőteljes ifjúvá lett 21 év alatt ez az egylet. És kik erősítették meg? A Lélek, a mely egyesekben dolgozott és kitartott a munkában, a Szilassy-család áldozatkészsége, külföldi segítség, és az Úr, mely, mint Mózesnek megígérte, ennek az ifjúságot vezető néhány lelkes férfinak is megígérte, „Én veled leszek". A heti bibliaórák, ismeretterjesztő előadások, a továbbképző tanfolyamok, a családi estélyek mellett 150 ifjú áll előkészületben a további munkára az egylet cserkészcsapatában. Van olvasóterme, könyvtára és 18 ifjúnak ad lakást (3.50 K heti fizetés mellett). És mindehhez a magyar társadalom egy évben mindössze ezer és néhány koronát áldoz. A titkári teendőket egyik vallásoktató látja el, a kinek a budapesti egyház ezen munka fejében az órák egy részét elengedi! Ezért van aztán örökös változás, ezért van, hogy mire a titkár benne volna a munka központjában, kénytelen lelkészi állásra pályázni. Sajnálnunk kell eléggé, hogy Patay Pál, mostani titkárt is elviszik az ösződiek. Az ifjúsági ügy országos titkárának (Megyercsy Béla) fizetéséről pedig a külföld gondoskodik. Kérdem már most: hoz-e áldozatot hát a református társadalom az ifjúsági ügyért? Bizony nem. Nem kell-e szégyelnünk, hogy a három milliót számláló kálvinista egyház az ifjúságért folyó munkában is a külföld segítségére szorul?! A Bethlen Gábor-Kör is fillérekből tartja fenn magát, pedig jó és hasznos munkát végez az egyetemi ifjúság ügyében. A Diák-Szövetségért is édes-keveset áldozunk, míg a kath. társadalom már 40 egyetemi ifjúnak nyújt biztos otthont a Szent Imre kollégiumokban. Nem jól van ez így. Először is egyesítenünk kell valamiképen az ifjúság ügyét. Összhangzásba kell hoznunk a Bethlen-kört, a Diákszövetséget és az Ifjúsági Egyletet, csak így lesz igazán tökéletes s csak így lehet igazán betetőzni a munkát. Az ifjúságnak kell első sorban egymás szolgálatába állnia s úgy a Bethlen-körben, mint a Diákszövetségben csoportosult egyetemi ifjúsáy-