Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-11-30 / 48. szám

men Marjay Károly s.-lelkész pedig Baja Mihály amerikai lelkész költeményeiből olvas fel. Lapunk átvételi és fejlesztési költségeire dr. Schöffer Pál 8 K-t adományozott, a mit e helyen is hálásan nyugtázunk és leérjük lapunk olvasóit és báratait, hogy adományaikkal ez alapot, a mely immár 1908 K-ra emelkedett, további adakozássál gyarapítani szíveskedjenek. IRODALOM. Egyháztörténet számokban czímen ismertette dr. Zimányi Dániel áll. főgimnáziumi tanár az Evangélikus Lap hasábjain a magyar birodalom népességének hit­felekezetiviszonyait 1840—1910-ig. A czikkek most külön­lenyomatban is megjelentek. Részletes kimutatásokban és a különlenyomat végén lévő táblázaton mutatja be a szerző a sajnálatos tényt, hogy az evangélikusok 1840—1910-ig „minden alkalommal tért veszítettek". Ez bizonyára gondolkodóba ejthet midnyájunkat, mert hiszen a mi helyzetünk sem sokkal kedvezőbb. Hiszen most nemrégiben a kath. nagygyűlésen mondotta Révész István kecskeméti plébános, hogy a kath. városrészt onnan ismerik meg, hogy ott több gyerek játszik az utczán ; a „Magyar Kultura" is írja, hogy az ország 12,550 községe között 857 van olyan, a melyben a születési százalékarány ezer lélekre a 25-öt sem éri el. E 857 községből a r. kath.-ra 175, a gör. kath. ra 46, & refor­mátusokra 215, az evang.-ra 182, a gör. keletiekre.; 286, az unitáriusokra 1 és a zsidókra 1 esik! Ifjú Évek czímen jelenik meg havonként kétszer az Algöver Andor budapesti ev- vallástanár szerkesztésé­ben (VIII., Kisfaludy-u. 19.) ez a középiskolai ifjúsági lap, a mely nov. 1-tŐl immár III. évfolyamát járja. Tar­talmát komolyabb, eszméitető, ismeretterjesztő czikkek, költemények, elbeszélések, ifjúsági könyvek ismertetése, Sport és „Innen-onnan" rovat teszik élénkké, változa­tossá. Egyik számában azt az üzenetet olvassuk,, liogy az 1. évfolyam teljesen elfogyott; kívánjuk, hogy hasonló siker koronázza a szerkesztő további fáradozását! Elő­fizetési díj egész évre 3 kor. A Vértesalja november havi száma (II. évfolyam, 2. füzet) Vasadi Balogh Lajos (Gyúró) szerkesztésében építő és változatos tartalommal jelent meg. Előfizetési ára egész évre 1 kor. Kiadja a vértesaljai egyházmegye. Remény a czíme a magyar Kék-kereszt Egy­letek Remény-szövetségének, a melyet dr. K. Tompa Arthur szerkeszt Krasznahorváton (Szilágyul.). A II. évf. 1. és 2. száma most már nyomdai sajtó útján, csínos ki­állításban jelent meg és a,Fecske cz. már jól ismert és jó elterjedtségnek örvendő lappal együtt lesz minden kü­lön díj nélkül a jövőben szótkiildve. A belmisszió mun­kásai ezzel a kis lappal is alkalmas eszközt vehetnek kézhez. A lap és a Szövetség czóljait segítő önkéntes adományok a szerkesztőhöz vagy a Szövetség pénztárá­hoz (VI., Felsőerdősor 34. fsz. 16) küldhetők. Előfizetési felhívás. A bibliai kritika s a pszicho­lógia legújabb eredményeinek felhasználásával apologe­tikus modorban a modern theologia alapkérdését, Jézus bünnélküliségét igyekszik megvilágítani a pápai ref. fő­iskola Deáky-díjával jutalmazott sajtó alatt levő mun­kám. Nekiink különösen feladatunk, hogy a mai kor eszmeáramlatai között a haladást képviselve a modern tudományosság követelményeinek megfelelőleg meg tud­juk védeni hitünket s hogy tekintve a harcz keménysé­, gét, szilárd alapra helyezkedjünk. Ezt az alapot akartam feltüntetni, erre a harezra akarok fegyvereket adni mun­kámmal. — A mű előfizetési ára ; 2 K. (Bolti ára na­gyobb lesz.) Komárom,- 1913 nov. 10. Vass Vincze, ref. püspöki titkár. EGYHÁZ. A tiszántúli ref. egyházkerület mult héten tar­totta közgyűlését. Dégenfeld József gr. mondott meg­nyitóbeszédet, a melyben meleg hangon emlékezett meg az elhunyt tanárokról dr. Balogh Ferenczről, dr. Ozory Istvánról és Claparéderöl. Rámutatott a kerület nagy al­kotásaira: az akadémiai internátusra, a leánygimná­ziumra, a diakonissza-képzőintézetre és a főgimnázium új épületére; az egyetem, mint említő, a jövő tanév elején fog megnyílni. — A gyűlés legkiemelkedőbb részlete dr. Baltazár Dezső püspök nagyszabású meg­nyitó-beszéde volt. A tőle megszokott nagy ékesszó­lással tartott szemlét az egyházat egyetemesen érdeklő és a kerületi specziális ügyek felett. Szólott egyházunk­nak az államhoz, más felekezetekhez való viszonyáról és megemlékezett azokról a mozgalmakról-, a melyeket ennek kebelében észlelt. A mi az elsőt illeti, utalt a kormány jóindulatára, a mely a lelkészi korpótlék meg­adásában nyilvánult meg ós erősen hangsúlyozta, hogy ennek minden fillérjével szemben ott kell lennie a haza ós az egyház oltárára adott szellemi ellenszolgáltatásnak. Reámutatott a nem állami tanítók fizetését rendező: 1913 : XVI. t.-cz. minket érdeklő ismert sérelmes rendelkezé­seire. Utalt a felekezetközi helyzet feszültségére s pana­szolja, hogy a Kálvinizmus klasszikus talajára Debre­czenbe is beléptek a jezsuiták és hogy ott is megalakult a kath. népszövetség. Ez bizony szerfelett kellemetlen, de úgy hisszük, hogy a megdöbbenés mellett sok minden másra is készteti ott is a vezető embereket. — Megem­lékezett a nagygerezsdi egyezségről, fájlalva ennek fel­bontását és nagyon helyesen arra mutatott reá, hogy a testvéri viszony ápolását a társadalmi (munka) téren kell eszközölni. Kedvencz eszméjéről, a Prot. Szövetségről sem feledkezett meg. Ez szép, de úgy hisszük (és ennek már kifejezést is adtunk), hogy először a magunk köre­ben kell törekednünk a félre- és meg nem értések, a fölényeskedő kritizálás, szeretetlen féltékenykedés szülte válaszfalak eltávolítására. Ha megnyílnak szemeink a feltornyosuló nagy nehézségek meglátására és igazán hozzáfogunk a reánk váró nagy munkák megkezdéséhez, akkor majd megfeledkezünk egymás kicsinyítéséről és szeretetlen megítéléséről. Mikor közöttünk és körülöttünk, mint a püspöki jelentés is mondja, annyi baj van, mikor a jelentés szerint Tiszántúl a konfirmáczió-£óMese& 42°/0 -a (bizonyára a terjedő baptizmus, nazarenizmus és feleke­zetnólküliség miatt) konfirmálatlanul maradt és az úrva­csorával élők száma a közöny és egyházi élettelenség miatt olyan megdöbbentően csekély, akkor igazán ért- • hetetlen az az invektiva, a mely onnan a püspöki székből a „Teudások és Judásoknak" minősítettek ellen elhang­zott, a kik talán épen az egyházi élet eddigi mozdulat­lansága miatt fogtak túlbuzgósággal és türelmetlenséggel a munkához. Panaszkodik a püspöki jelentés, hogy ezek nem ismerik a hivatalosr egyház „medrét és partját és azon túlcsaponganak". Úgy hisszük, hogy ennek egyetlen biztos ellenszere, ha a sekély medret. egyre mélyebbre és a partokat magasabbra ássuk és hányjuk. A „túlbuz­gókkal" szemben való szeretetlen fellépésnek mindig megvoltak káros következményei, a melyek azután csak­ugyan bomlásra vezettek. — „Ha minden erőnk felemel­kednék még annyira, ha minden erőnk kétszeresre nőne,

Next

/
Thumbnails
Contents