Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)
1913-11-30 / 48. szám
csak bakák vagy kocsisok szoktak egymás között. Sérti ugyan a szokatlan hang a fülét, el is pirul, bosszankodik is egy kicsit, de a következő darabban már ezt a modort és hangot természetesnek találja. Es jönnek a fokozatok: a pikantériák, a vetkőzések, az ágy a színpadon, a trágárságok, mig végre annyira leszáll erkölcsi nézpontja, hogy „fehér darab" lesz előtte, a miben csak kétes értelmű szavak hangzottak el. Nyugodtan ajánlja barátnéjának is, sőt lelki nyugalommal viszi el majd leányát, a ki szépen keresztül megy ugyanezeken a fokozatokon és igy nem csoda, ha a mai leánynemzedéknek a nőiességről, a férfival szemben a korlátok megszabásáról csak halvány sejtelmei vannak, mert a színházak és a mamák gondoskodtak arról, hogy a fiiiét ne sértse az, a mit pár évtized előtt még a konyhaszolgáló előtt sem mondott volna el a nyers parasztlegény. És a toalettek?! Ezek aztán a példaadók. Ezt veszik mintának s a színpad csinálja a divatot, a fényűzést és az öltözködésben való szertelenséget. Csak vissza kell gondolnunk az idei nyári divatra. Hát nem igazabb, őszintébb és mesterkéletlenebb egy szerecsen asszony a maga tudatlanságában semmi öltözékkel, mint a mostani áttetsző, rövid ós szűkszoknyás női öltözködés?! És ez így megy tovább, állandóan a lejtőn lefelé Babylon, Róma, Athén, Byzancz lesülyedt korának utánzataképen. A protestáns sajtónak igenis foglalkoznia kell ezekkel a kérdésekkel, kötelessége az erkölcsi érzék finomítása, a lelkek felrázása az öntudatlan szédülésből, a hívek nevelése és öntudatra bírása. Százszoros figyelmet kell fordítanunk arra, hogy milyen darabot nézhet meg igaz keresztyén nő vagy férfi és óvnunk, intenünk keli őket a léha, erkölcsi mételyt terjesztő színházaktól és színdaraboktól. Azzal tisztában kell lennünk, hogy a színházakban nagy nevelő erő is van és azzal is, hogy nem helyezkedhetünk arra az intranzigens álláspontra, hogy egyáltalában ne járjon színházba a hívő keresztyén. De nekünk kell irányítani a közönséget s ebben össze kell fognunk, lelkészeknek, tanároknak, tanítóknak, nevelő-intézeteknek, az egyesületeknek, hogy óvjunk, intsünk mindenkit a léhaság következményeitől, hanem aztán jelöljük is meg, hogy mi az a mi irodalmi, művészi, zenei finomságával igazi lelki örömöket nyújthat. Olvasunk egyházi sajtónkban kicsinyeskedő vitákat, aprólékos kérdéseken való összetűzést, tömjénezést, leszólást, helyi érdekű apróságokat, de nem olvastuk egyben sem, hogy megemlékezett volna pld. a Nemzeti Színház azon tervéről, hogy húsvétkor kezdődőleg 12 előadásban a keresztyén dráma megszületését óhajtja bemutatni. A cziklus felöleli a vallási drámát a XI. századbeli franczia misztériumoktól napjainkig s a magyar bethlehemes és húsvéti játékot is be fogják mutatni. Vagy volt-e szó bármely egyházi lapunkban is Parker bibliai tárgyú drámájáról „József és testvéreidről, a mit a His Majesty színházban a mult hónapban mutattak be Londonban. — És miért ne köszöntenénk szívesen az „In hoc signo vinces" mozidrámát, a mely Konstantin császár korát s a keresztyénség erősödésének fordulópontját mutatta be. Az sem közömbös, hogy az Új földesúr színpadra került s Jókai ideális alakjait megelevenítve láthatjuk, az előadásból pedig öntudatos, igaz, magyar hazafiságot, jó és nemes érzéseket meríthetünk. A protestáns sajtónak elsőrangú kötelessége nemcsak az egyházi élet eseményeit, de a világi életet is figyelemmel kísérni, az irányítást az élet egészére megadni,, mert csak így vihet igazán vezérszerepet és csak úgy állithatjuk helyre a komoly és öntudatos keresztyénséget, ha az élet összes jelenségeit figyelemmel kísérjük s a keresztyén világnézetet minden vonatkozásban kifejezésre juttatjuk. Kálvinista. KÜLFÖLD. Svájcs. A vasárnap meg szentelése. A svájczi bizottságok, melyek a vasárnap megszentelésének előmozdítására alakultak, október 13. és 14-én Szent-Gallenben népes gyűlést tartottak. A kantonok küldöttei nagy számban jelentek meg. Különösen kiemelendő Deluz Éliás főtitkár jelentése, mely a svájczi bizottságok munkáját tünteti fel az elmúlt évben. Jelentéséből kitűnik, hogy a központi bizottság gyakran tett lépéseket a hatóságoknál a vasárnap megszentelése érdekében és többször eredmény koronázta fáradozásait. így például beszüntették a postai csekkek ellenőrzését végző hivatalok működését a vasárnap folyamán; beszüntették a Grenf és Romanshorn közt közlekedő tehervonatok járását vasárnap; Winiger szövetségi tanácsos és társai kieszközölték a kormánynál azt, hogy a vasúti vonalakon a munka szüneteljen vasárnap ; a központi bizottság erélyes föllépésének köszönhető az is, hogy a gyárakban, a kereskedelemben a vasárnap megszentelését jobban végrehajtják; továbbá abban is eredményt ért el, hogy új törvényjavaslat készül, mely az ipari munkákat korlátozza ezen a napon; ugyancsak ennek a bizottságnak köszönhető az is, hogy egyes fiókpostahivatalok vasárnap szünetelnek. A svájczi bizottságok közgyűlése kimondotta, hogy addig nem nyugszik, míg Svájczban minden munkásember meg nem tartja a vasárnapi szünetet. Elhatározták azt is, hogy a jövő évben Bern városában tartandó nemzeti kiállítás alkalmával a munkások szocziális érdekében nagyarányú mozgalmat indítanak. A gyűlés végén fájdalommal emlékeztek meg Roehrich Henrik genfi lelkész haláláról, a ki tíz éven keresztül fáradhatatlan buzgalommal küzdött a vasárnap megszentelése érdekében. Skandinávia, Dánia. A reformátusok zsinata. Október 12. ós 13-án tartották Skandinávia reformátusai VIII. zsinatukat Kopenhágában. Skandináviában összesen négyjeformátus egyházközség van: a német reformátusok Kopenhágában, 450-en vannak, ugyanott a franczia hugonották 128-an