Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-11-30 / 48. szám

alább közölt kivándoroltak számával): róm. kath. 16,426 (%-ban 501), gör. kath. 4978 (5-2), ref. 3043 (9 3%) (visszavándorolt az ugyanazon vallású kivándoroltak %-ában, ref. 62'2), ág. h. ev. 2988 (%-ban 91) (ugyanazon vallású kivándoroltak %-ban 53'8), gör. kel. 5036 (15'4%), unit. (03%), izrael. 201 (0'6%), egyéb 7 (0*0%). E tekintetben az 1911. évi adatokban lényegesebb változást nem találunk; ezúttal is a róm. kath. szerepelnek a legnagyobb arányban; általában a kivándorlás csökkenése és a visszavándorlás emelkedése itt is kivétel nélkül minden felekezetnél éreztette kedvező hatását. Az a jelenség, hogy az izraeliták közül a legkevesebben vándorolnak vissza, ezúttal is ismétlődött. A kivándoroltak és visszavándoroltak adatainak egybevetése alapján az evangélikus egyház vesztesége e czímen Magyarországon 2513, Horvát- Szlavonországokban 58, együtt 2571; a református egyház vesztesége e czímen az anyaországban 1827, a társországokban 9, együtt 1836. Homola István, ev. lelkész. A nyugdíjas lelkészek jogi helyzetéhez. Megtartsa-e a nyugalmazott lelkész egyházi tisztségét, vagy lemondjon róla? Erről a kérdésről esett szó már két ízben. Az első czikk azt mondja, hogy tovább is megtarthatja, a második tagadja. Mindkettő az egyházi törvényeknek a nyugdíjazásra vonatkozó intézkedésével próbálja erősíteni a maga álláspontját. De az egyházi törvények idevonatkozólag nem tesznek semmi határozott rendelkezést. Csak homályos, bizonytalan következtetéssel lehet e kérdésre némi csekély világosságot vetni. De ez az erővel esett következtetés, magyarázgatás csak tapogatózás. A legnagyobb jóakarattal sem lehet eldönteni e kérdést a mostani törvények alapján. Az elmúlt zsinat alkalmával, a mikor a nyugdíjazásnak még csak kinagyolt körvonalai emelkedtek ki a semmiből, a zsinat figyelme nem terjeszkedhetett ki erre a nagyon intim részletkérdésre. Ha csakugyan szükségesnek mutatkozik a törvényes intézkedés, majd szóljon bele az új zsinat, rendezkedjék, joga van hozzá, de meg kötelessége is. Ámbár úgy tetszik, mintha a zsinat intézkedése felesleges volna. Mert hiszen itt nem jogi, hanem illendőségi kérdésről van szó. Azt a nyugalomba vonuló lelkészt, ugyebár, azért választották meg lelkészi tisztségre, mert valójában csakugyan lelkész volt — akkor. Nyugdíjba menetele után — akárhogy csürjük-csavarjuk a dolgot — bizony nem lelkész az már többé. Rámondhatjuk, hogy lelkészjellegű férfi, egyházi férfi, de nem pap, nem lelkész. Hiszen jó, jó, nem mondom, lelkipásztor, de immár nincsen rábízva a nyáj. Papnak olyan pap, mint királynak a portugál király. Ha tehát az a jelentős körülmény — épen a melynél fogva egykor azzal a tisztséggel megbízták — a nyugdíjazás alkalmával megszűnt, megszűntnek kell tekinteni a tisztséget is. A jóízlésnek, a tisztességtudásnak legelemibb megérzése kényszeríti a nyugalomba vonulót, hogy a ráruházott tisztséget megbízóinak, választóinak rendelkezésére bocsássa. Ha azonban az illető még elég erősnek érzi magát arra, hogy tisztségét továbbra is be tudja tölteni, ám jó, tapintatosan, finoman értésére adhatja választóinak, hogy ha a közbizalom nagy erővel nyilatkozik meg mellette, hajlandó továbbra is vállalni a tanácsbiróságot, vagy az esperességet. A többit tessék a választókra bízni. Az első próba, azt hiszem, nagyon világosan megmutatja, hány szavazatot kap a nyugalomba vonuló esperes. Csomor Péter Kelemen. MISSZIÓÜGY. A 37-ik német belmissziói kongresszus. Még csak most van alkalmunk, hogy röviden számot adjunk erről a kongresszusról, a mely oly nagy jelentőséggel bír a német prot. egyházi életben. Hamburgban tartották, ott abban a városban, a mely oly jó hangzású a német belmisszió történetében. Ott indult meg a német vasárnapi iskolai munka, ott volt a színtere Sieveking Amália áldásos munkájának, ott alapította ezelőtt 80 esztendővel Wichern a Rauhes Haus-ot, a melyből annyi ngyszerű alkotó gondolat röppent szét írásban és szóban a nagy belmissziói munka megindítása, erősítése és szervezése érdekében. A kongresszuson eleitől végig nagy érdeklődéssel vett részt dr. Schroederer polgármester Hamburg városa, dr. Dryander a berlini főegyháztanács képviseletében. A theol. fakultások, konzisztóriumok és felsorolhatlan egyesületek képviselői is természetesen ott voltak. A kongresszus hétfői napon kezdődött s vasárnap az összes templomokban (Hamburgban, mint külön államban az ev. egyház különálló autonóm testület) alkalmi istentiszteletek voltak. A kongresszus elé, a melyen dr. Spieker elnökölt, a német belmisszió központi választmányának (Zentral-Ausschuss für Innere Mission) titkára, Scheffen részletes jelentést terjesztett. Érdekesek a belmissziói munkásokra vonatkozó adatok. A kaiserswerthi „ diakonissza-konferenezia" kötelékébe 55 „anyaház" tartozik 18 ezer testvérrel. Más otthonokban még 5000 és így összesen 23 ezer diakonissza van. Ezenkívül a központi választmány olyan nők számára, a kik nem óhajtanak a diakonisszaházak kötelékébe lépni, az önkéntes szeretetmunkákra való kiképzés czéljából külön belmissziói szemináriumokat állított fel. A diakonusok száma 3000. (Mi egyelőre hárommal is megelégednénk!) Nagy munkája a német belmissziónak a hajósok, matrózok közötti lelkigondozás. Áldásos voltáról csak annyit, hogy a misszióval kapcsolatos takarékpénztárba a félretett munkabérekből 1.840,000