Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-11-23 / 47. szám

lyamata, a melyet egyházunknak a története olyan világosan és félremagyarázhatatlanul jelöl meg. Közös bizottságra ruházni át az amerikai magyar missziói munkának az irányítását lehetetlenség, mert az olyan közös bizottságnak, a melynek nincs ítélkezési és végrehajtási joga : végeredményében senki sem engedelmeskednék, a mint azt a példák már megmutatták . . . Hogy lehetne várni engedelmességet olyan testület rendelkezései iránt, a mely nem az egyházalkotmányban gyökerezik, a mikor még az egyes egyházak szervezetébe már beillesztett s kétségtelenül tekintélyes testületeknek sincs meg a kellő rendelkezési joga. Hogy példát mondjunk, ott van a Reformed Church U. S. belmissziói bizottsága. Hatalmas, tekintélyes testület, de még sincs joga arra, hogy minden magyar ref. gyülekezetet, a mely gondozása alatt áll, ennek az egyháznak magyar egyházmegyéjéhez csatoljon, pedig ez az egyház szervezetébe beleillő törvényes testület. Hogyan lehetne tehát azt várni, hogy a közös bizottság eljárásának mindenik lelkész és gyülekezet alávesse magát, a mikor ez saját denominácziójuknál sem vihető ki . . . A presbiteriánus egyház által segélyezett magyar missziói egyházaktól s lelkészektől pedig még kevesebb fegyelmezettség várható. Közöttük, habár van engedélyük rá, még ma sincs egységes szervezet s inkább kongregáczionalisták, mint presbiteriánusok, mert minden gyülekezet és lelkész önmagában sokszor a legkisebb ellenőrzés nélkül munkálkodik — ha ugyan munkálkodik. Nem a felett kellene tehát vitatkozni, hogy jogos-e anyaszentegyházunk munkája? Nem formákat kellene keresni az egységes munka végzésére, hanem el kellene ismernie minden magyar református embernek, hogy anyaszentegyházunk amerikai munkája jogos és e jogos munkának a végzésére el kellene fogadni azt a formát, a melyben egyházaikotmányilag és szervezetileg egyedül végezhető egységes munka: az egyházmegyéket, a melyeknek az egyházak számával való megszaporodása okvetlenül maga után vonná a magyarországi ref. egyház hatodik egyházkerületének, az amerikai kerületnek a megalakítását. Ez a teljesen kifejlesztett egyházszervezet lenne aztán hatalmas eszköz a czélnak a megvalósítására. Azok, a kik akár angol, akár magyar lapokban még mindig azon rágódnak, hogy a magyar egyházmegyék lelkészei a magyar kormánynak az ágensei, a kik a szegény emberek feje alól elárverezett párnák árából kapnak idekint busás fizetést: ma már álmoskönyvbe való alakok. Ezek a dolgok már mind le voltak tárgyalva a munka megindításakor. Nyilvánvalóvá lett, hogy az Amerikában működő magyar lelkészek hivatása az Esdrás és Nehemiás hivatása s ezt még azok is elismerték, a kik még ma is ellenfeleink . . . Nyilván valóvá lett az is, hogy az amerikai magyar missziói munka nem a magyar nép adófilléreiből segélyeztetik, nem olyan alapból, a melynek megteremtése és amerikai czélokra való felhasználása rövidséget, megterheltetést senkinek sem okoz ... Adó, párnák eladása, mind mesebeszédek. Nem ezen a téren, nem személyek ellen kellene tehát támadni azoknak, a kik a fórumon a nép előtt olyan nagy buzgósággal zengik a Himnuszt és a Szózatot s mellüket verve, hirdetik a hazafiságot: hanem nyiltan kijelenteni, hogy a mi anyaszentegyházunknak a munkája jogos, czélszerű s nekünk az a kötelességünk, hogy odaálljunk e munkának a harczosai közé, mert így szolgálhatjuk igazán az amerikai magyar reformátusságnak érdekeit. Hát nem szolgálják e czélokat ma az idegen felekezetekhez tartozó egyházak és lelkészek? Nem és pedig a következő okok miatt nem : L Az idegen felekezetek missziói egyházaihoz tartozó hivek többé nem a magyar református egyháznak, hanem a segélyező egyháznak a tagjai. Ez kellemetlen igazság, — de szomorú valóság. 2. Az általuk szerzett egyházi birtokok nem az egyetemes magyar ref. egyháznak anyagi fejlődését, — hanem a segélyező egyháznak anyagi gazdagodását mozdítják elő. Sem az egyik, sem a másik pont nem lehet lényegtelen azok előtt, a kik szívükön hordják a magyar ref. egyháznak a felvirágzását. Nem lényegtelen pedig azért, mert bizonyára nem járok távol az igazságtól, ha feltételezem, hogy a három denomináczió (a magyar ref. egyház, az amerikai reformed -és presbyterian church) által gondozott mintegy 60 egyházközségben az egyháztagok száma 10,000-re tehető s ebből a legméltáuyosabb számítás szerint is csak 5000 egyháztag s az ennek megfelelő 25,000 lélek tartozik a két magyar ref. egyházmegye kebelébe, a többi pedig vagy az egyik vagy a másik felekezet híveinek számát szaporítja. A mi pedig a birtokviszonyokat illeti, itt még inkább nyilvánvalóvá lesz az, hogy föltétlenül szükséges épen az amerikai ref. magyarság érdekeire való tekintetből, hogy együttesen igyekezzenek a történelmileg megjelölt úton a czél felé. Természetesen pontos számadatok ebben a tekintetben sem állanak rendelkezésemre, de azt hiszem, hogy hozzávetőleges számítás szerint a magyar ref. egyházak birtoka 800,000 dollárra értékelhető. Ebből a nagy értékből az egyetemes magyar ref. egyház anyagi fejlődéséhez csak fele járul, s a másik két denomináczióra ugyanennyi összeg esik. Nem volna-e szebb, méltányosabb, igazságosabb, ha az egész 800,000-nyi dollár értéket képviselő vagyon, a magyar reformátusok szerzeménye, az egyetemes magyar ref. egyházbirtok testéhez tartoznék ? Erre a kérdésre feleljenek őszintén azok, a kik még mindig fátyolt tartanak az amerikai magyar reformátusság szeme elé s nem engedik, hogy népünk ebben a kérdésben világosan lásson. Árverésről, szegényes párnákról, kormányágensségről beszélnek akkor, a mikor