Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)
1913-11-09 / 45. szám
lévő közületek. Az állam érdeke, hogy polgárai a megfelelő tudás mellett hű állampolgárok legyenek, az egyházak nemcsak a tudás vértjével kívánják felövezni az egyházatagokat, hanem azokat hivőkké és egyházuk hű fiaivá is kívánják nevelni. Ez az oka, hogy minden ilyen organizmus igyekezett a hozzátartozókat olyanokká nevelni, a kik az ő czéljait igyekeznek megvalósítani. A mi egyházunk kezdettől fogva „iskolai egyház" volt. Sok és nagy szolgálatokat tettek iskoláink nemcsak egyházunknak, hanem az államnak is, melynek keretében élünk. Az egész iskolaügyi szervezet fejlődésére döntő befolyása van annak az álláspontnak, melyet az az organizmus foglal el, a melynek keretében az iskolafenntartók — úgy az egyházak is — helyet foglalnak és a mely a leghatalmasabb és legerősebb : vagyis az állam. Míg egyes államok az oktatásügyet tisztán állami feladatnak jelentették ki, addig mások azt teljesen átengedték a kebelükben levő organizmusoknak, így különösen az egyházaknak. — Egy azonban kétségtelen és ez az, hogy az egyes organizmusok között bizonyos szükségszerű, az élettel, a czélok megvalósítása iránti törekvéssel járó küzdelem van és hogy a fejlődés tulajdonképen a különböző erők közötti eredő irányában történik. — Az állam a legerősebb azonban semmi esetre sem engedheti meg, hogy a kebelében lévő organizmusok a szükségszerű küzdelmükben ellene forduljanak és őt esetleg létérdekében támadják meg. Ezért van az, hogy még azok az államok is, melyek az iskolát^ teljesen átengedik más szervezeteknek, még azok is fenntartanak maguknak bizonyos rendelkezési és ellenőrzési jogot. — A mi törvényhozásunk, mely az állam akaratát van hivatva kifejezni, — a két szélsőséges álláspont helyett egy középső álláspontot foglalt el. Elismeri a népoktatásnak állami szempontból a fontosságát, a mikor kimondja, hogy „a közoktatásügyi miniszternek jogában és tisztében áll" népoktatási tanintézeteket állítani; kötelességévé azonban csak a községnek teszi az ilyenek szervezését bizonyos körülmények között; — a hitfelekezeteket, társulatokat ós egyeseket pedig ezeknek állítására feljogosítja. Tehát jogunk van iskolákat állítani és új tanítói állásokat szervezni. — Ez a jogunk évtizedeken át korlátlan volt. Ma bizonyos esetben korlátolt. Térült-fordnlt az idő kereke, a gazdasági- és életviszonyok változása következtében az állam oly magas öszszegben szabta meg a tanítók minimális fizetését, hogy az saját anyagi erejéből kiszolgáltatni nem minden iskolafenntartó képes. Ekkor segítségre jött az állam és a törvényes állapotban levő iskolák tanítóinak fizetését állami segítséggel kiegészítette. Azonban az állam, mely leginkább polgárai adójából tartja fenn magát, köteles ügyelni arra, hogy túl ne terheltessék, hogy esetleg szükségtelenül igénybe ne vegyék és nem feltétlenül szükséges, hogy iskolákat és tanítói állásokat ne az őjterhére szervezzenek az iskola fenntartók. Itt következik a korlátozás. Tisztán, saját erőnkből fenntartott iskolákat és állásokat bármikor szervezhetünk, — de újonnan szervezett tanítói állások fizetésének állami kiegészítésére csak az esetben tarthatunk igényt, ha ezen szervezéshez a m. kir. vallás- és közokt. miniszter előzetes beleegyezését kinyertük. A kérvény az illetékes közigazgatási bizottságnál nyújtandó be, — a mellékleteket a 70,000/907. vkm. sz. rendelettel kiadott utasítás 29. §-a sorolja fel. (Lúgos.) Szabó Béla dr. A mezőtúri ref. főgimnázium és állami felsőbb leányiskola tanárkara nov. hó 8-án a tornateremben a két intézet jótékony alapjai javára jól sikerült estélyt rendezett, a melyen a zene- és .énekszámokon, szavalaton kívül Keller Imre tartott „Egy elfeledett vértanú" czímen felolvasást. Helyreigazítás. Lapunk 42. számában (az Egyház rovatban) tudósítást közöltünk a tiszáninneni ker. közgyűlés lefolyásáról. A tudósítás során megemlékezés volt arról, hogy dr. Ferenczy Árpád jogtanár aina kérelméről is folyt tárgyalás, hogy őt tanári székébe visszahelyezzék. Dr. F. Á. tanár néhány évvel ezelőtt ugyanis írásban kötelezte magát, hogy bizonyos idő múlva, miután tanszéke már úgy is be van töltve, nyugdíjba megy. Erre a tényre vonatkozott az illető czikk azon megjegyzése: „Stílszerű, hogy ígéretét nem tartotta meg". Mint most értesülést nyertünk, dr. Ferenczy Árpád Fejes István püspök előtt azt az óhajt nyilvánította, nyugdíjaztatása iránti kórvényének beadása előtt, hogy ha lehetséges, ismét szolgálatba állhasson. A püspök utasította őt, hogy ebbeli kérelmét az igazgatótanács világi elnökéhez nyújtsa be. így került az ügy a ker. közgyűlés elé. Ferenczy Árpád szótartására vonatkozó megegyezés ezen előzmény nem ismerése által okozott tévedésen alapult. EGYESÜLET. A Bethlen Gábor-kör VIII., Vas utcza 16 I. em. alá költözött. A BlíIE. november havi munkarendje. 2. Vasárnap este 7 órakor. Előadás : A modern keresztyénellenes irányzatok. I. A materializmus. Előadó : B. Pap Lajos. — 6. Csütörtök este 8 órakór. Eszmecsere: Az igazi férfiasságról. 119. zsolt. 29—63. v. Vezető: Marcsek János ev. s. lelkész. 9. Vasárnap este 7 órakor. Családi estély IX., Lőnyai-u. 4/c II. emelet. 9-től 15-ig: Imahét külön programm szerint. 16. Vasárnap este 7 órakor. Előadás: A zsoltárok könyve költői megvilágításban. Előadó: Kövy Árpád. 20. Csütörtök este 8 órakor. Eszmecsere : A jellemképző eszközökről. I. Külmisszió. Apóst. csel. 17:16—34. Vezető: Mányoki Sándor. 23. Vasárnap este 7 órakor. Előadás: Egy fejezet a magyar prot. egyház történetéből. Előadó: Gál Lajos. 27. Csütörtök este 8 órakor. Eszmecsere: A jellemképző eszközökről. II. Szocziális munka. Lukács ev. 6:81 — 38. Vezető Victor János. 30. Vasárnap este 7 órakor. Szeretetvendégség. Minden pénteken este 8—9-ig. Vasárnapi iskolai előkészület. Minden hétfőn és pénteken este L /2 8—V^-ig: Ingyenes kereskedelmi szaktanfolyam. IX., Kálvin-tér 7., III. lépcső, I. emelet. A Magyar Evangéliumi Nöegyesületek Nemzeti Szövetsége f. hó 6-án és 7-ón Léván tartotta konferencziáját, a melyről lapunk jövő számában hozunk részletesebb ismertetést. Nagykörösön a Kálvin-Szövetség október 31-én kezdte meg a téli hónapokban rendezni szokott vallásos összejövetelei sorozatát. A közönség most is, mint eddigelé is minden alkalommal, egészen megtöltötte a főgimnázium hatalmas tornacsarnokát. A gyülekezet kezdő éneke után Patonay Dezső imádkozott a tőle megszokott bensőséggel; Váczy Ferencz, a tanítóképezde újonnan megválasztott ifjú tanára fejtegette a reformáczió újjáteremtő, nagy erejét, mely az Isten és emberszeretet nagy elvével diadalmaskodott és terjedt el. Vecsey Viktor VII. o. tanuló szavalt, a népiskolai tanulók Luther énekét énekelték, Zeley László segédlelkész és Joó Sándor VIII. o. tanuló párbeszédet adtak elő Kecskeméthy Istvántól: „Farel és Kálvin Genfben". Majd dr. Törökné báró Claner Alicze remek éneke következett,