Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-11-02 / 44. szám

jelben lévő számok Horvát-Szlavonországokra vonatkoznak -- (46,914), gör. kath. 77,019 (582), gör. keleti 78,164 (26,200); konfirmálva volt ref. 41,897 (173), ág. h. ev. 25,735 (703), unitárius 1204 (—). Kassa. Homola István. NEKROLOG. ÁN PÁL torzsai ref. lelkész, nyűg esperes, a Ferencz József-rend lovauja stb. 1820 augusztus 7.—1913 szeptember 7.* Kármán Pál született Ujverbászon 1820 ang. 7-én, hol hasonlónevű atyja, Pál, ref. lelkész volt. Anyja: Búzás Zsófia. Az elemi népiskolát, valamint a gimnázium 4 alsó osztályát szülőfalujában végezte el, míg a gimnázium 4 felső osztályát Kecskeméten s a theologiai tanfolyamot Debreczenben abszolválta. Theol. tanulmányainak befejezésével, az akkori idők kötelező szokásának megfelelően, akadémikus rektornak ment Bácsfeketehegyre (1841—.1845), mígnem 1845 őszén a lelkészképesítő vizsgát Pesten sikerrel kiállván, lelkészi oklevelet nyert. Ettől kezdve segédlelkészi állást viselt VárdaróczÖn, Bácskossutlifalván, Czegléden és Kecskeméten. 1849 végén rendes lelkészül választotta meg az izsáki, 1855-ben a pócsmegyeri ref. gyülekezet, 1861-ben pedig csere útján (Szászy István) a torzsai ref. egyházközségnek lett lelkipásztorává. Ez állását 52 éven át halála napjáig viselte. Közben az alsóbaranya-bács szlavóniai ref. egyházmegyének előbb tanácsbírája, majd esperese (1881-ig körülbelül 10 éven át) volt s tagja az 1881-iki debreczeni zsinatnak. A király — hosszas és hasznos egyházi és irodalmi munkásságának elismeréséül — a Ferencz József-rend keresztjével tüntette ki. 1911-ben a reformáczió évfordulóján ritka és megható emlékünnepet ültek ő és torzsai gyülekezete, együttesen ünnepelvén egyfelől a torzsai ref. templom fennállásának 100-dik, másfelől az ő életének 90-dik és torzsai lelkipásztorkodásának 50 éves fordulóját. Meghalt 10 napi rövid, de súlyos szenvedés után folyó évi szeptember hó 7-én életének 94-ik, lelkészkedésének 65-ik s második házasságának 58-ik évében. A mikor Kármán Pálnak rövid életrajzát •— ha fogyatékosan is, de annál őszintébb és hálásabb jóakarattal — megírni szándékozom, csodálattal tölt el mindenekelőtt, hogy nála következetesebb jellemű embert keveset, vagy csak alig lehet találni az életben. O ugyanis férfiúi karakterének minden lényeges vonását, megfelelő nevelés következményeként, már a szülői házból vitte * Ez a czikk részbea a czikkírónak költözése, részben a gyűlésekről szóló tudósítások közlése miatt késett. magával az éleibe. A milyen volt gyermek- és ifjúkorában, olyan maradt élete végéig. Ennek megfelelően úgyszólván egész karaktere, összes lelki tehetségei ós tulajdonságai e kettős körülményre vezethetők vissza: igazi egyszerű kálvinista és régi magyar nemes családnak volt méltó gyermeke. A míg ugyanis a gyermekei nevelésében talán túlkomoly és túlszigorú apja, az igazi kálvinista pap, szorgalomra, pontos kötelesságteljesítésre s kitartó munkára, azután minden haszontalannak és feleslegesnek kerülésére és erős kálvinista öntudatra tanítgatta, addig szelíd és jószívű anyja az egyszerűségnek, a bensőséges és okoskodás nélkül való alázatos hitnek magvait hintegette el lelkében. Apai részről a „Fanni hagyományai" írójának, vagy a későbbi magasrangú kúnkapitánynak egyenes leszármazottja és anyai ágon is régi nemes családnak ivadéka volt. A sovinizmusig menő erős fajszeretet s bizonyos családi büszkeség, parancsolni vágyás s feltétlen engedelmességet várás, külső megjelenésében is bizonyos kényes rátartiság lettek elmaradhatatlan tulajdonságai. A család, melynek ölén született, az akkor még szegénysorsú és németajkú ujverbászi gyülekezet körében és élén is szokásaiban és erkölcseiben mindvégig magyar nemes családnak maradt meg. Ha eme tulajdonságaihoz hozzávesszük még roppant nagy olvasottságával szerzett sokirányú tudását, különösen a latin klasszikusokban, a hazai történelemben, a csillagászattanban, a politikai irodalomban való nagy jártasságát, a tudományokkal való szakadatlan foglalkozásának eredményeként túlkomolyságát, a humor iránt való teljes érzéketlenségét és mindenekfelett kitűnő s hosszú élete végéig megmaradt friss emlékező tehetségét: ezekben megadtuk egyéniségének minden lényegesebb vonását. Gyermek- és tanulóéveiről sok feljegyezni valót — a fentiek után — nem találunk. Öreg napjaiban is emlegette, hogy az édes apja csak egyszer vitte kocsin Kecskemétre s egyszer Debreczenbe, ezenkívül mindig gyalogszerrel kellett e hosszú útakat megtennie. „Per pedes apostolomul bizony, uramöcsém — szokta mondani —, de nem is tudják maguk ma már, mi a gyalogol ás-!" Alig hogy az iskola padjaiból kikerült, már feketehegyi rektorsága idejétől kezdve nem elégedett meg az önképzés folytonos munkájával, hanem kezdett szorgalmasan írogatni az akkori különböző egyházi és politikai folyóiratokba és napilapokba. Különösen czeglédi és kecskeméti segédlelkészi szolgálata idejében, a mikor állandó tudósítója volt a Pesti Naplónak, részben saját neve, de leginkább Táltos álnév alatt tollából több iárcza- és vezérczikk látott napvilágot. (Meg is őrzött minden egyes újságszámot, melyben közleményei megjelentek.) Különös előszeretettel emlegette mindig, hogy ő volt az első, ki a negyvenes évek elejétől kezdve Pestet és Budát következetesen „Budapest" néven említette és írta. Eletének legmozgalmasabb, legváltozatosabb, de KAR: