Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-10-12 / 41. szám

Annak a kérdésnek eldöntésére tehát, hogy a nyugalmazott lelkészek rendes lelkészekké választhatók-e, egyházi törvényeink nein adnak biztos támpontot. Legfeljebb annyit állapithatunk meg, hogy egyházi törvényeink kifejezetten seholsem tiltják a nyugalmazott lelkészeknek újraválasztását. Oly kérdés előtt állunk tehát, mely törvényileg eddig szabályozva nincs, de a mely aktuálissá válhat azonnal, mihelyt az első nyugalmazott lelkész beadja valamely rendes lelkészi állásra pályázati kérvényét s a minősítő bizottságnak a II. t.-cz. 18. §-a szerint határozni kell, jogosult pályázó-e a nyugalmazott lelkész? Nem vélünk felesleges munkát végezni azzal, ha egyelőre a gyakorlat, később pedig a törvényhozó számára kiemelünk néhány főbb szempontot, mely szerint ez a kérdés elbirálandó. A nyugalmazott lelkészt minden további disztinkczió nélkül kizárni az aktiv lelkipásztorsághoz való visszatérésből ép oly igazságtalan lehet, mint a minő abszurd volna az ahhoz való visszatérést minden megszorítás nélkül megengedni. Miért kellene a 10—12 évi szolgálat után szolgálatképtelenné vált, de utóbb 1—2 év múlva teljesen meggyógyult 35—40 éves lelkészt elzárni az aktiv papi szolgálattól? S hogyan lehetne elnézni, hogy a nagy üggyel-bajjal birói úton nyugdíjazott lelkész néhány héttel nyugdíjazása után beadja pályázati kérvényét az általa addig betöltött lelkészi állásra s meg is választassa magát a főhatóságok intézkedése ellen felhecczelt hivei által ? Megkülönböztetést tenni úgy, hogy a saját kérelmükre nyugdíjazott lelkészek pályázási joga elismertessék, a hivatalból nyugdíjazottaké azonban nem: alig lehet, mert itt az a lényeges, hogy csak az újból teljesen szolgálatképessé vált lelkész legyen választható, akár saját kérelmére, akár hivatalból nyugdíjaztatott annak idején, s hogy a szolgálatképtelen lelkész ne juthasson parókhiához, akármi úton állapíttatott meg annak idején szolgálatképtelensége. A magunk részéről a fennálló törvényes intézkedéseket a következő két rendelkezéssel egészítenők ki. Nevezetesen kimondanók a törvényben, hogy az egyházi VII. t.-cz. 10. §-ának b) pontja, vagyis betöltött 40. szolgálati év, vagy betöltött 70. életév alapján nyugdíjazott lelkész rendes lelkészi állásra többé meg nem választható. Ezt indokolni talán felesleges is. Kimondanók továbbá, hogy az egyházi VII. t.-cz. 10. §-ának a) és c) pontjai alapján testi vagy lelki fogyatkozás miatt, akár a fél saját kérelmére, akár hivatalból megállapított szolgálatképtelenség okából nyugalmazott lelkész csak az esetben választható meg újból rendes lelkésszé, ha teljes szolgálatképességét ugyanazon egyházi hatóságok megállapítják, melyek annak idején, szolgálatképtelenségét is megállapították. E rendelkezések folyományaképen természetesen új intézkedésekkel volna a VII. t.-cz. is kiegészítendő: az újból lelkészi pályára lépett lelkészek nyugdíjának beszüntetéséről, a végkielégített tag végkielégítési összegének visszatéríttetésérŐl, a megszakított szolgálati idő mikénti számításáról, stb. De ezek már apró részletkérdések. Addig, a míg ily törvényes rendelkezések belejutnak egyházi törvénykönyvünkbe, nincs más eljárás, mint minden nyugalmazott lelkészt pályázatra bocsátani s ha szolgálatképtelen: úgy ellene a hivatalból való nyugdíjazási eljárást folyamatba tenni. Dr. Benedek Zsolt, ügyvéd, konventi titkár. Csendes jegyzetek. Még egynéhány glossza. Egyházmegyénk 1836-ban tett egy Kecskeméten tanuló alumneus részéré alapítványt. Most a traktus úgy határozott, hogy más intézet növendékének is kiadja az ösztöndíjat. — Kíváncsian várjuk, hogy nincs-e ehhez pár szava a kecskeméti anyaiskolának? | * A számszékről is hadd essék szó. Nagy hatalom ám az erre mi felénk! ítél, állapít, mérlegel, kinyilatkoztat. Lám, ott a Kálvin-Szövetség elnöke. Egyházi sajtóra 400 koronát kér. Egyházi föld, egyházi bérház, egyházi épület, egyházi góré, sőt még egyházi szentmihálylova is van, de sajtót ki hallott?! Ha még volna szép egyházi szőlő: jó kis kövidinka, hamiskás kadarka, egyszer jó ezerjó . . . hozzá szép tornáczos pincze és ebbe bele az egyházi sajtó! . . . Ezt, még meg lehet érteni! De így?! . . . Vagy, ha az a szegény elnök kért volua elhullott ártányokra, földjavíttatásra, perköltségre, adósságtörlesztésre, jégverésre ... az még hagyján! De egyházi sajtóra! Ki hallott ilyent ?! Nem is adott a szám szék „fedezet hiányában", pedig 65 határozattal később 600 korona tellett „fedezet hiányában" ! Igaz, hogy akkor nem kérdezték a számszéket, de az is igaz, hogy nem egyházi sajtóra kellett! . . . Vagy lássuk csak, hogy kibánunk, komázunk a konventtel! 1911. ápr. 202-ik sz. konventi határozat „kimondja, hogy az adócsökkentésben részesülő egyházközségek a jövőben készítendő költségvetésükben új tételképen az énekvezéri külön javadalmat bevehetik ..." „és az adócsökkentési segélyek revíziójakor ez még abban az esetben is figyelembe vétessék, ha az egyházak a reviziót megelőző öt éven át azt ki nem szolgáltatták, mert fedezet hiányában ki nem adhatták". Volt egy naiv pap, a ki fel mert ülni ennek a határozatnak és 200 K külön kántori javadalmat felvétetett a költségvetésbe, — úgy gondolkozott, hogy ha csak egy koronát is tud vele az adósegély revíziójakor tanítóinak szerezni, megérte a fáradságot. A papiros türelmes, elbírja ezt az átfutó tételt! . . . A számszék napóleoni pózba vágta magát és legelőször is kijelentette: nem igaz, hogy a papiros türelmes. A másik axiómája az volt: azért, hogy a konvent azt a határozatot hozta, nincs joga senkinek