Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-10-05 / 40. szám

E kérdésekben egyházi törvényeink nem rendelkeznek kifejezetten s azt a különböző rendelkezések egybevetéséből törvénymagyarázat útján kell eldönteni. A második kérdést egy következő alkalomra hagyva, itt az elsőre felelünk: Szerény véleményünk szerint a nyugalmazott lelkészek továbbra is megtarthatják egyházmegyei és egyházkerületi jegyzői és tanácsbirói tisztségüket, konventi és zsinati tagságukat. Egyházi II. törvényczikkünk 4. §-ának c) pontja szerint „megüresedik a rendes lelkészi állomás nyugalombalépés vagy egyházhatósági nyugalmazás által, melynek feltételei ós módozatai az országos lelkészi nyugdíjintézet alapszabályaiban foglaltatnak". Ebből nyilvánvaló, hogy a nyugalmazott lelkész ép úgy megszűnik rendes lelkész lenni, mint az, a ki állásáról lemond vagy arról az egyházi bíróság által elmozdíttatik. A kérdés tehát most már az, vájjon egyházi törvényeink a fent érintett tisztségekhez megkívánják-e, hogy a választott rendes lelkész legyen. Az esperes „az egyházmegye rendes lelkészei közül" választatik (I. t.-cz. 162. §), a püspöknek pedig „saját kerületében rendes lelkészi hivatalt kell viselnie" (I. t.-cz. 182. §). Kétségen felül áll ezek szerint, hogy ha püspöki vagy esperesi tisztet viselő rendes lelkész nyugalmaztatik, úgy a nyugdíjazás ténye által külön lemondás nélkül — ipso facto — megszűnik püspöki vagy esperesi tiszte is. Törvényünk ugyan bizonyos tekintetben hiányos, mert sem az I. t.-cz. 163. §-a, mely az esperesi hivatal, sem a 184. §, mely a püspöki hivatal megüresedésének eseteit taxatíve felsorolja, nem említi a nyugdíjazás esetét, de nem említi a rendes lelkészi állásról való lemondást sem, pedig ez kétségtelenül megszünteti a püspöki vagy esperesi tisztet is. Az I. t.-cz. 163. és 184. §-aiból tehát nem lehet következtetést vonni, legfeljebb azt állapíthatjuk meg, hogy a törvénynek a felsorolásokkal nincs szerencséje. Hogy azért maradt ki a nyugdíjazás a felsorolásból, mert magától értetődik? Erre azt feleljük, hogy akkor a halál miért van külön felemlítve. Mindezt azért kellett előrebocsátani, mert valaki így érvelhetne : minthogy az egyházi I. t.-cz. 156. §-ában taxatíve fel vannak sorolva az esetek, melyekben az egyházmegyei (s a 175- § szerint az egyházkerületi) tanácsbirói hivatal megüresedik, ezek között pedig a nyugdíjazás felemlítve nincs: ebből következik, hogy a nyugdíjazás nem szünteti meg a tanácsbirói tisztet. Ugyanígy érvelhetne más az egyházmegyei és egyházkerületi jegyzői tisztet illetően a 147. és 172- §§-okkal. Fentebb kimutattuk, hogy a megiiresedés esetei között a nyugdíjazás az esperesi ós püspöki állásnál sincs felemlítve : mégis megszünteti ezeket a tisztségeket; nyilvánvaló tehát, hogy az I. t.-cz. 156. §-ával, valamint a jegyzői állásokra vonatkozó 147. és 172. §§-okkal nem szabad érvelni. Mi azt a véleményünket, hogy a nyugalmazott rendes lelkész továbbra is megtarthatja egyházkerületi és egyházmegyei jegyzői hivatalát, arra alapítjuk, hogy míg a püspöknél és esperesnél a rendes lelkészségtörvényes kellék, addig az egyházmegyei és egyházkerületi lelkészi jegyzőségnél a törvény e kelléket nem említi. Ugyanis az egyházi I. t.-cz. 146. §-a szerint „minden egyházmegyében legalább egy egyházi . . . jegyző választatik" ; a 171- § szerint „mindenik egyházkerület rendszerint egy egyházi fő- és aljegyzőt . . . választ". Semmi több. Az I. t.-cz. 70. §-a szerint az egyetemes konvent tagjai: „az egyházkerületi közgyűlés által három évre választatnak felerészben lelkésziek, felerészben világiak közül". A zsinati képviselők pedig (I. t.-cz. 83. §) „mindenik egyházkerületben ... a presbitériumok által . . . felerészben lelkészi, felerészben világi egyénekből választhatók". Oly megszorítás tehát, hogy a konventi lelkészi tagoknak vagy zsinati lelkészi képviselőknek rendes lelkészeknek kellene lenniök, nincsen a törvényben, sőt még az sincs benne, hogy a megválasztottnak az egyházkerületi közgyűlés tagjának kell lennie. Van is reá példa, hogy konventi tagul oly egyén választatott meg, ki az egyházkerületi közgyűlésnek nem is tagja. A törvény ily rugalmas magyarázatot megtűrő rendelkezései mellett igazán lehetetlen a nyugalmazott lelkészeknek a konventi és zsinati tagságtól való elzárására törvényes alapot találni. Nem ilyen világos a kérdés a tanácsbirói tisztet illetőleg. Az egyházi tanácsbirák — az I. t.-cz. 153. §-a szerint — „az azon egyházmegye területén lakó rendes lelkészek és lelkészjellegű tanárok közül" választatnak. A rendes lelkészség itt említtetik ugyan mint a tanácsbiróság törvényes előfeltétele, de egyrészt abból, hogy nemcsak rendes lelkészek, hanem lelkészjellegű tanárok is lehetnek tanácsbirák s így a tanácsbiróság nem kizárólag a rendes lelkészek privilégiuma, másrészt abból, hogy míg az esperes „az egyházmegye rendes lelkészei", a tanácsbiró pedig „az egyházmegye területén lakó rendes lelkészek közül" választandó, e szélesebb körű kifejezést joggal véljük úgy magyarázhatni, hogy ezzel a törvény a tanácsbiróságot csupán a segéd-, helyettes-, tábori, fegyintézeti, kórházi stb. lelkészektől kívánta elzárni, de megengedhetőnek tartja, hogy tanácsbiróságukat a nyugalmazott rendes lelkészek is megtarthassák, ha az egyházmegye területén laknak. Megjegyezzük, hogy nem találtunk eddig olyan esetei, hogy a lelkészjellegű tanárnak tanácsbirói hivatala nyugdíjaztatása miatt megüresedettnek mondatott volna ki, de tudunk esetet, hogy nyugalmazott theol. akadémiai tanár (Farkas József) tanácsbirói tisztét nyugdíjaztatása után elhunytáig viselte. Mindenesetre az ellenkező véleménnyel szemben konczedálnunk kell, hogy a törvény szövege (itt is, mint annyi más helyen) az ellenkező magyarázatot is megtűri. De hogy a mi álláspontunk felel meg az egyház magasabb közérdekének, azt nem fogja kétségbe vonni az,