Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-09-14 / 37. szám

esés lépés, a melyet másoknak kell követni. Angliában egyes egyházak lelkészei nem haboznak arra a feladatra is vállalkozni, a melyet valaha a clairvauxi és egyéb apátságok oly szépen teljesítettek. Igyekeznek alkalmat adni a munkára és útmutatást a haladásra gazdasági téren is. A segítésnek ez a módja egyaránt emeli azt, a kitől származik s azt, ki benne részesül. E mellett erősíti az egyházat is. A nagyváros demoralizáló hatásai között nincs-e erre sürgősen szüksége egyházunknak ? K. B. P. KRÓNIKA. Világító torony. Ezzel a szép, sokat jelentő, megtisztelő névvel mutatott reá Zólyom vármegye alispánja, a dr. Antal Gábor dunántúli püspök által felszentelt új kálvinista templomra. Ott az idegen ajkú emberek nagy tengerében vár arra a templomra, illetve gyülekezetre a kitüntető hivatás : tisztességgel és nagy becsülettel képviselni a magyar kálvinista egyházat és teljesíteni azt a fenséges hivatást, a melynek e drága név eleitől kezdve, kifejezője és hordozója volt. — Ismét egy kigyúlt őrszem, mondhatnánk másként, ott a végeken. És- most, hogy örvendünk azokkal, a kik ott örvendeztek, nem feledkezünk meg azokról a félig romba dőlt tornyokról a végeken, és a küzdelmes életet élő testvérekről. Romboló árvizek zúdultak reájuk most a közelmúltban itt és viszszás, helytelen birtokpolitika, az áldott magyar föld iránti szeretetlen, könnyelmű közöny rángatja ki alóluk a talajt amott. Jaj- és vészkiáltások hangzanak felénk innen is, onnan is. Pusztuló fajunk és földünk sírámja ez. Nem kell-e minden tényezőnek, életet, kultúrát, új erőt és reménységet adni tudónak, összefogni arra nézve, hogy épüljenek bástyák, erősségek, őr- és világítótornyok azok számára, a kik ott élni és küzdeni akarnak értünk is, a kik szárazon vagyunk és olyan könnyen, minden veszély nélkül vagyunk magyarok. Üzleti élet. Annyi manapság a mindenféle kongresszus, hogy alig lehet figyelemmel kísérni a róluk szóló referádákat. —• Itt fővárosunkban is volt egynéhány. Legutóbb a kereskedelem szaktudósai jöttek össze. Tárgyaltak arról, hogy mit tanítsanak azokban az iskolákban, a melyekben a jövendő bankárok, kereskedők és alkalmazottaik nyernek előkészítést arra a legnyereségesebb pályára. — Sokan hangoztatták, hogy a hittan föltétlenül kiküszöbölendő. Forgattam elmémben a dolgot. Feltűnt előttem a mi üzleti életünk képe. Könnyen rájöttem arra, hogy az a hittanítás (?), a mely ezekben az iskolákban eleddig történt, nagyon kétes értékű. Ennek kimultán nagyon keseregni nem volna érdemes. — De más is eszembe jutott. A mi egyházunk fiai közül nem sokan mennek erre a pályára. Ha mennek is, beülnek a bürókba és ott rubrikáznak az íróasztal mellett. Kevesen merészkednek az önálló vállalkozások tengerére. Pedig de nagy szükségünk lenne egy-egy fiók Williamsra, Wannamakerre: tele erszényű és szívű keresztyén ember-és egyházbarátra, nehezen induló és izmosodó munkáink és intézményeink fellendülése czéljából. Olvastam, hogy Amerikában ós Angliában nincsenek is kereskedelmi szakiskolák és mégis vannak nagyszerű kereskedők. Arról is hallottam, hogy az egyházi élet ott élénk s nem üzlettelen. Sokan vannak ott, a kik nemcsak a Káté felmondása alapján érdemeltek jeles osztályzatot a hittanból. TÁRCZA. A Presbiteri Világszövetség aberdeeni zsinata. XII. A zsinat hetedik napja. A június 24-iki délelőtti és délutáni ülések főtárgyait a lelkészségről és a gyülekezetről tartott előadások képezték, míg az esti gyűlést az ifjúság ügyének szentelték. A délelőtti gyűlés elején egyhangúlag magáévá tette a zsinat az amerikai egyetemes valláskongresszus tárgyában kiküldött nagyobb bizottság abbeli javaslatát, hogy a Presbiteri Világszövetséghez intézett meghívást egyszerűen átteszi az alkotó egyházakhoz. Ugyancsak egyhangúlag elfogadta a zsinat Scrimger princzipálisnak a keresztyénség szellemével mindenképen ellenkező, háborúkat elítélő s azok megszüntetését nemzetközi választott bíróságok működésétől váró indítványát. A lelkipásztorság. A délelőtti gyűlés főtárgyát alkotó lelkipásztorság kérdését elsőbbet dr. W. M. Clow glasgowi theol. tanár fejtegette, ki a lelkésszészentelés történetét és jelentőségét vázolta. A lelkésszészentelés szokása az új-testamentumban gyökeredzik. Az ordinácziónak az apostolokra való visszavitele azonban merőben ellenkezik a történeti igazsággal, hisz több olyan férfinak a felavatásáról olvasunk az új-testamentumban, a kik semmiféle összeköttetésben nem állottak az apostolokkal. A felszenteléshez nem fűződött a kizárólagos szolgálat joga sem. A második előadó, dr. W. B. Stewart auburni lelkész a theologiai oktatás módszeréről beszélt. Az a kérdés szerinte, hogy hogyan képezhetjük ki a fiatalembereket a legjobban a lelkipásztorságra? Sok theologia mintha megfeledkezett volna erről a legfőbb útról. Nem törődve az ifjak egyéni világával, annak mélyítésével, csak arra gondolt, hogy nyelvészeket, tudósokat neveljen belőlük, így azután nem egészen alaptalan volt egy anyának az a megjegyzése, hogy „János fiam theologusnak ment; hiszem, hogy keresztyén marad, mikor elvégzi a theologiát". A theologiának a különböző egyháztársadalmi munkákra is rá kell nevelnie az ifjakat. Nemcsak a könyvek, hanem az emberek ismeretére is meg kell őket tanítani.