Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-09-14 / 37. szám

„buzgó imádság epedez százezrek ajakán". Jobb magyar életet akartok? Jobb magyar emberek legyetek és még jobbakat neveljetek! Erős magyar protestántizmust óhajtotok? Legyetek erős protestánsok és neveljetek még erősebb protestánsokat igazi protestáns iskolákkal és pezsgő protestáns közélettel! Új és jobb világért epedtek? Jézus lelkének és a modern kornak Összhangos erejével alkossátok meg azt! Csak azt ne felejtsük el soha, a mit a belga költő (Maeterlinck) mond a Jövő Birodalmában forgolódó gyermek ajkával: „ . . . tilos üres kézzel kimenni ..." Menjünk tele kézzel, tele lélekkel, alkotó szenvedéllyel az új világ felé ! (v.) A modern Magyarország első egyház- és iskolapolitikusa. — Eötvös József báró születésének századik évfordulója alkalmából. — A modern Magyarországot tudvalevően a középkori Magyarország megszűnésétől, 1848-tól számítjuk. A modern Magyarország első független felelős minisztériumának vallás- és közoktatásügyi minisztere Eötvös József báró volt. Az alkotmány helyreállítása után, 1867-ben megint ő lett e szakma minisztere s az is maradt 1871-ben történt haláláig. Két nagy törvényhez kapcsolódik Eötvös egyházpolitikai munkássága, az 1848: XX. és az 1868: LIII. törvényczikkelyhez. Két nagyfontosságú törvényhez fűződik iskolapolitikája, az 1848: XIX. és az 1868: XXXVIII. törvényczikkelyhez. Ebben a négy törvényben fejeződik ki egyház- és iskolapolitikai alkotása, a melyet összhangosan tetőz be az 1870-iki vatikáni zsinat idején folytatott egyházpolitikai tevékenysége. Nem azt mondjuk, hogy csak ezeket a törvényeket alkotta s azt sem, hogy az említett és valamennyi törvénye együttesen is magában foglalná egész egyház- és iskolapolitikai munkásságát és alkotását. A végrehajtott törvények, a megteremtett intézmények, a megnyert munkások, a közvéleménybe és a történelmi fejlődésbe elhintett tervek és eszmék, a közművelődés folyamába sugárzott szellem, kultúrpolitikai programmja, eszményei és azokért való nemes hevülete együttesen alkotják Eötvösnek, a kulturpolitikusnak jellemképét és értéktábláját. Azonban egész munkásságának néhány fontos mozzanata és jellegzetes alkotása jobban jellemzi az ő közművelődési politikáját s annak történelmi értékét, mint tevékenységének széles, gazdag köre. Mi a kulturpolitikusból is főleg az egyház- és iskolapolitikust nézzük ezzel az alkalommal. Egyházpolitikájánali maradandó értékű történelmi alkotása a bevett keresztyén vallásfelekezeteknek jogegyenlőségét és viszonosságát megállapító törvény és az annak végrehajtására tett, némileg kevesebb becsű lépések. Iskolapolitikájának korszakos alkotásai az állami egyetemi oktatás modern alapvetése és legújabbkori népiskoláztatásunknak alapvető rendezése. Az állam és az egyházak között való viszony rendezésének azt a fajtáját választotta, a mely a mult század közepének szabadelvűségével és a magyarság állami és közművelődési fejlettségével legnemesebb összhangban volt. Nem az amerikai köztársaságok, a franczia Montalambert ós az olasz Cavour állam- és egyházpolitikájáink, alapelve, a „szabad egyház a szabad államban" szerint magánjogi testületek módjára akarta rendezni az egyházak helyzetét, hanem a liberálizmus egyeulőségelve alapján mint közjogi testületekét. Hálás szívvel gondolunk a derék Pruzsinszky Jánosra, a Martinovics-féle fölkelés nemes hitvallójára, a ki a konzervatív főúr fiát modern liberális és demokrata kulturpolitikussá nevelte. Az egyenlő önkormányzat és az egyenlő állami ellátás nagy gondolata még ma sincs megvalósítva a bevett vallásfelekezetek között. Nem tudta megvalósítani Eötvös a vihar előtt, idő hijján, a vihar után, a csendben pedig az államban legalább is államot játszani akaró ultramontánizmusnak klerikális mesterkedései miatt. Nem tudta megvalósítani a magyar állam és a bevett vallásfelekezetek egyházpolitikai munkája sem egy félszázad alatt. A részletfizetés rendszerével dolgozó állami és az azzal megelégedő, protestáns egyházi egyházpolitika és a klerikálizinus czéltudatos politikai börzemanőverei miatt majdnem önmagának a karikatúrájává lett a nagy év nagy embereinek nagy törvénye. Egy torzszülöttje is lett, a mely évtizedek óta kísértetként föl-föltünik: a r. kath. autonómia. Ebbe Eötvös is kétszer botlott bele és kétszer csalódott is benne. A Deák Ferencz nagy elméje kellene ma, hogy mi se higyjiink és ne is csalódhassunk benne! A 48-iki országgyűlés messzelátása és ereje kellene ahhoz, hogy a 48: XX. 3. pontját eredeti értelme szerint valóra váltsuk, örökre elföldelve a ravasz pótlást: „amennyiben az mostani tulaj donjavaikból ki nem telnék." Iskolapolitikai alkotása, a nem-állami iskoláknak is megfelelő szabadságot biztosító állami népoktatás, mai iskolaügyünk alapépítménye és folytonos problémája is. Tisztességes megegyezés eredménye s azért a mai kiegészítésekkel is csak átmeneti megoldás. A ma inkább esett;

mint emelkedett ezen a téren. Pedig nekünk nem Eötvösön innen, hanem túl a feladatunk! E két alkotás jelképezze a többit és idézze emlékezetünkbe kiváló alkotóját! Nézzünk bele kultúrpolitikai hitvallásába: „Nemzetünk jövője tisztán kutlurakérdés", — és menjünk túl rajta! Ne felejtsük el, hogy: „Csalódásokban és kiábrándulásokban gazdagabb volt ez a nevezetes életpálya, mint eredményekben." (Halász I.) Halljuk meg Szalay László felett mondott akadémiai emlékbeszédéből e reá is illő jellemzést: „Jeles férfiak életében, főleg olyanoknál, kiket a sors a pálya közepén ragadott el s kik oly korban éltek, midőn feladatukat kevesen fejezhették be, nemcsak a törekvésnek eredménye értékes, hanem maga a törekvés is." Vegyük tekintetbe, a mit fiához intézett egyik levelében mond: „Végre is, a ki oly czélt tűzött ki magának, melyért küzdeni érdemes, sohasem