Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-09-07 / 36. szám

miért is addig, míg ezen a helyzeten segíteni lehet, az egyházmegye az illetékes felsőbb egyházi hatóságok út­ján E. T. VI. t.-cz. 41. §-ának tekintetbevételével a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felír a közigaz­gatási bizottság eme rendeletének megszüntetése végett. Köszönetét fejezi ki dr. Fejes János ügyvédnek, kinek felolvasása alkalmából 102 korona folyt be, valamint az esperesi látogatások alkalmával egyesektől s egyházaktól 293 kor. 30 fill., mely összegek szintén gyarapíthatják a már-már megvalósult nemes intézmény szükséges alapját. Dr. Szűcs Ernő egyházm. ügyész is szép adományt tett. Két drb 100 koronás aranyat adott át az elnökségnek, hogy azt az egyházmegyében működő oly kiváló férfiak kapják, kik buzgó s kitartó munkásságot fejtenek ki a vallási és nevelési ügy terén ; sőt ezen adományát úgy az 1914., mint az 1915. évben is megismétli. Az adományért a köz­gyűlés meleg köszönetet mondott. Örömmel emlékezik meg a közgyűlés dr. Benedek Sándor egyházker. v. fő­jegyzőnek vallás- és közokt. államtitkárrá történt kine­vezéséről, kit az egyházmegye nevében az elnökség üd­vözölt. Az államtitkár köszönő sorait a közgyűlés meleg rokonszenvvel fogadta. — Hardy Sándor egyházm. vil. főjegyző lemondott. A közgyűlés az 1914-iki általános tisztújitásig való maradását kéri. — A helyettes és se­gédlelkészek kirendelését igénylő helyek megállapítása, lelkész- és tanítóválasztások, testületek és bizottságok jelentései, egyes- egyházak segély kérvényei, kölcsönei, rendkívüli adókivetései, ingatlaneladásai kerültek sorra ezután. — A pécsi lelkészi korpótlék visszavonásával kapcsolatban az egyháznak örvendetes és szép tette nyilvánul meg abban, midőn jelenleg ott működő lelké­szének, Nyáry Pálnak családi pótlékot biztosít. — A dél­után megtartott szavazás folytán egyházkerületi kikül­dőitekül megválasztattak Nyáry Pál pécsi lelkész és dr. Fejes János ügyvéd. — Az általános tisztújításra való tekintettel, a szavazatszedő-bizottságot megválasztják, egyszersmind szavazólapok kibocsátását elrendelik s a szavazatok beadásának határidejéül 1913. deczember hó 1-ét állapítják meg. A szűkebbkörű szavazás elrendelé­sével is megbízzák a bizottságot. — Számos ügyben határozott még a közgyűlés, a mely azonban egy tudó­sítás keretét jóval túlhaladná. — A késő délutáni órák­ban a közgyűlés befejeztetett s másnap délelőtt a bírósági gyűlés alkalmával a fegyelmi és közigazgatási bírósági ügyeket tárgyalták. — A közgyűlés napján este 7 óra­kor a felsőbaranyai Kálvin-Szövetség is nagyszámú kö­zönség jelenlétében vallásos estélyt tartott felerészben a Kálvin-Szövetség, felerészben a Kálvineum javára. A felsőbaranyai énekkart Took Gyula ref. tanító, kar­nagy vezette. Egyébként az estélyrŐl már a mult szám­ban megemlékeztünk. Tóth K. Távíratmegváltásí lapok sére a Kálvin-Szövetség javára 20 fillérért rendelhetők a Szö­vetség irodájában (IV. ker., Molnár-utcza 17. szám), jt £ & jt A külső-somogyi ref. egyházmegye köz­gyűlése. — Siófokon aug. 27—29-én. — Igenis! 27-én d. u. kezdettük és 29-én délre vé­geztük a kedves lefolyású és végig érdekes traktusi gyűlésünket. Nevezetes a világhírű fürdőnk révén; — kedves a magyar tenger szép, kies környezete mellett és érdekes azért, mert most van alakulóban Siófokon egy ref. fiókegyházunk is, a mely csak örvend, ha falai között szemlélheti, üdvözölheti a ref. anyaszentegyház vezéreit és táborkarát. Azonban — a tanügyi bizottság vergődésein kiviil — egy kis szomorkodás is került az ORLE. fiókértekezle­tének asztalára. Dr. Baltazár Dezső lemondása az ORLE. elnöki tisztéről lett az a keserű tárgy! A mire nyomban azt visszhangozták a szívek : nem lehet az, édes fiam! Nem szabad annak bekövetkezni 1 Avagy lemondhat-e az édesanya az ő életképes szülöttéről, mikor évről évre egyre jobban igazolja, hogy nem méltatlanra pazarolta szíve vérét ?! A mi győzedelmes vezérünket emberi csel­szövények el nem ejthetik, politikai fordulások el nem szakíthatják a hűséges seregtől. Sőt! Azt a ritka ós ér­tékes szövetséget, mely csudamód született és fejlődött, ápolnunk kell a változó világban, változhatlan szeretettel. Mindezeket a gondolatokat jegyzőkönyvi feliratban jelentjük dr. Baltazár elnökünk előtt. Aug. 28-ika már az örvendezések napja. Ragyogó fényesség az égen, a Balaton vizén — és a népes tá­boron is. 30 lelkészből 3 hiányzott. És velünk a tanítók képviselete és a 30 gyülekezet küldöttei. Jövel Szentlélek Úristen! Az első hang ajkunkon, aztán az a buzgó imádság, mely Kálmán Gyula espe­resünk ritka adománya . . . Nos? Egy kedves véletlen szülte, hogy ezt az emelkedett hangulatot csak fokozhatta dr. Kiss Ernő gondnokunk az ő megnyitóbeszédével vagy hát egy váratlan meglepetéssel. Ugyanis egy száz­szemű testvérünk felfedezte, hogy 40 esztendeje annak, hogy Kálmán Gyula esperesünk a mi ságvári gyülekeze­tünkben lelkészkedik. Ez esemény mellett mi is meg­állunk, meghajtjuk magunkat a mi választott, ritka ta­lentumú vezérünk előtt és áldjuk a mi Istenünket, ki vele megajándékozta a mi ref. anyaszentegyházunkat 1 Nemcsak Ságvárt, nemcsak Külső-Somogyot, hanem ke­rületünket is, mert mindenütt nőttön-növekedik az ő tisz­telő serege fel most már konventünk válogatott, erős kezű ós bátor szavú táborkaráig. Adj Uram Isten évei­hez a mi emberi mértékünk szerint még sokat és a Te atyai szerelmedből ajándékozz a Te kegyelmes mértéked szerint! Ki ne zengette volna erre az Éljent? És min­den szív azt dobogta a jubiláns felé — szeressen téged az Úristen, Kálmán Gyula! Úgy legyen! Ámen ! Ezután következett az esperesi jelentés! Ez minden gyűlésünk gyönyörű részlete. Ezért érdemes a vidéki egyházi lapokat megteremteni, hogy járjon házról házra, kézből kézbe a mi históriánk, a mi növekedésünk, a mi

Next

/
Thumbnails
Contents