Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-01-26 / 4. szám

hiszik, hogy nekik is ígérte az Úr, a hol ketten vagy hárman az éif nevemben összegyűlnek, közöttük vagyok. De mit érne a legideálisabb alkotmány is, ha nem lenne benne élet! Az evangéliumi életet fokozni kell, hogy legyen fő-fő kötelessége mindenkinek, kikhez szó­lott Urunk : legeltesd az én juhaimat. Ebben a munkál­kodásban szívem szerint kívánom ott látni a lelkészkedő papság mellett mindazokat a különböző rendű és rangú híveket, kik talentumot nyertek és kaptak sáfárkodni az egyház mezején ; hogy jó és hív szolgáknak találtassa­nak az egyedüli igaz bírótól. Állásom foglalkozni kötelez első sorban is egyház­megyénk minden tagjával. Szeretet és igazság fog vezé­relni mindenkivel szemben, hogy tisztünket híven betölt­siik és békességet és megnyugvást nyújthassanak. De főként támogató szeretetemre számíthatnak papi és tanítói özvegyeink és árváink, hogy békés lélekkel fogadhassák azt a csekélységet, melyet egyházunk ez idő szerint nyújthat jutalmul azért a sokért, melyet végeztek hűsé­ges segítésben a számadásra ment családfő mellett-Hiszem, hogy a kegyelem Istene e téren is többre fogja vinni idővel mindnyájunk együttes törekvését. Egyházi törvényeink revíziója bőséges foglalkozást fog nyújtani annak, a ki -behatóan akarja tanulmányozni és a mai kor követelményének megfelelően óhajtja a hézagokat és hiányokat pótolni. Nem szándékozom ki­vonni magam ebből a munkából sem, sőt ellenkezőleg egyházmegyénk alkotó tagjaival dicséretes munkát sze­retnék végezni, hogy alkotmányunk és szabályrendeleteink keretei között minél megfelelőbben helyeződhessék el minden. Lelkészeink állásainak feltétlen tiszteletét meg fogom őrizni és őriztetni még a szélesebb hullámokat verő mozgalmakban is, mert arra a helyre, hol a gyüle­kezetek angyalai állanak, szerintem a köznapi élet hul­lámainak felérni nem szabad, nem helyes, nem üdvös dolog. Gondom leend arra is, hogy gyülekezeteink ön­kormányzati jogai a keresztyén szabadság és okos rend korlátain belül szabadon érvényesülhessenek. Erre azért van oly nagy szüksége egyházunknak, mert erőnket, ellent­állásunkat Isten kegyelmén kívül csak innen nyerhetjük. Felelős állásomban nagy körültekintéssel kell eljárnom a világi hatóságokkal és más felekezetekkel szemben. Bizonyára, a mint nincs jogom illetéktelen beavatkozás­sal érinteni a rajtunk kívül állók jogait és érzékenysé­gét, úgy meg tudom majd védelmezni minden kincsün­ket, melyeknél drágábbakat nem ismerek, melyekért őseink és apáink annyi áldozatot hoztak. Épen nem is­meretlen előttem a mai kor irányzata s ép ezért feles­leges talán mondanom is, hogy mennyire szükséges a vigyázat és a védekezésre íel kell használnunk minden jogos és törvényes eszközt. Védekezésre, mondom, mert a támadás nem a mi szokásunk. Még ott is védekeznünk kell, hol közösen kellene küzdenünk, hogy határaink félre­értés nélkül kijelöltessenek, érdekeink és igényeink ki­elégíttessenek. Nem tagadhatom, hogy jogos igényeinkből egy csekély százalékot megnyertünk már, de hol van még a nagyon szerényen megjelölt kívánalom becsületes tel­jesítése ?! Fájdalommal kell látnunk, hogy magyar református egyházunk majd mindig többet áldoz, mint nyer, többet, értékesebbet ad, mint kap s mind jobban szűkebbre szorul a kör, melyben nagyságunk romjain kesergünk, bár régi nagyságunk világ szerint nem volt fényes, de erkölcsi és szellemi javakban bőségesebb. Nagytiszteletü közgyűlés! Elérkezett az az idő, midőn teljes komolysággal kell mérlegelnünk annak a közmondásnak igazságát, hogy segíts magadon, az Isten is segít! Erkölcsi és anyagi erőinket gyümölcsözőbben kell elhelyeznünk, tágas tér nyílik mindkettőre. Erkölcsi erőinket a társadalomban az erős református keresztyén öntudat kifejlesztése által. Társulatok, körök, szocziális mozgalmak keresztyéni irányba terelése által fel kell vennünk a küzdelmet; iskoláinknak ismét azt a helyet kell elfoglalni a református jellemek kiképzésénél, a hol régebben álltak csekélyebb eszközökkel. Anyagi erőnk erősítésére több mód áll rendelkezésünkre, a pénznek koczkázat nélküli szolid forgatása előnyt jelent minden­hol s a becsületes törekvésen isten áldása van. A jövő ön­magát megmutatja a jelen alakulatából, Istenben bízva, az ő dicsőségére irányuló munkánk szégyent és vesz­teséget nem hozhat ránk . . . Felajánlom tehát Istentől nyert tehetségemet becsü­letesen és őszintén egyházegyetemünknek előbbvitelére, ebben lelkésztársaimnak, híveinknek támogatására le nem térve arról az útról, mely ha keskeny is, göröngyös is, de a melyen Üdvözítőnk már járt s így legbiztosabb. De nem tehetem, hogy e komoly és elhatározó pillanat­ban áldást ne kérjek Istentől azokra, kik hivatvák az 0 szent íia egyházának őrizésére és építésére. Legyen Istenünk áldása ősz püspökünkön, kinek Üdvözítőnk oly régen feltette e kérdést: szeretsz-e en­gem ? s a ki nemcsak szavaival, hanem hosszú életének minden munkájával feleli folytonosan : Te tudod, Uram, hogy szeretlek; s legelteti nyáját, gazdag lelkének kin­cseit tárva eléjük. Tudjuk, hogy ötöt kapva, tízet fog visszaadni a mi Urunknak fiúi hódolattal fogom követni atyai intézkedéseit. Legyen áldás és kegyelem egyház­kerületünk fögondnokán, ki az emberi méltóság oly magas fokán állva, követésre méltó példaként mutatja, hogy Isten országa építésénél nincs oly kicsinység, mit észre ne venne s nincs oly nagyság, mely munkát ne találna. Legyen áldása Istenünknek e közgyűlés minden tagján a jelenben és jövendőben, hogy bölcsek legyenek a kicsinyekben, nagyok a nagyokban. Legyetek ti különö­sen áldottak, szeretett szolgatársaim, testvéreim az Úrban, hogy világosságtok messze világítson, legyen hitetek erős az Ürban, minden akadály legyőzésére, értelmetek mélyreható a nyájak bölcs vezetésében, szeretetetek ki­fogyhatatlan híveitekkel szemben. Soha se feledjétek, hogy nem vagytok soha egyedül, mert Urunk bíztat és

Next

/
Thumbnails
Contents