Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-07-20 / 29. szám

ment a skót egyesült presbiteri egyház edinburghi kollégiumába előkészülni a lelkipásztori szolgálatra. 1854-ben ordinálták a skótországi Strauraerben egy ottani kis gyülekezet lelkészévé: De csakhamar többre hivatott és oly munkatérre lépett, a mely nagy horderejű volt egész életére. 1867-ben new-yorki lelkész lett. Itt nagy hatások sodrába került. Lelke, egyénisége mindenképen alkalmassá lett „amerikai méretű" eszmék befogadására és megvalósítására. Már new-yorki lelkészkedése idején egy elterjedt egyházi lapnak (Christian Worker) lett szerkesztője. Neve, lelkészi működése, irodalmi munkássága folytán mind szélesebb körökben lett ismertté. 1874-ben Quebeckbe (Canada) hívták meg a nagy Chalmers nevét viselő templomhoz lelkészül. Majd a quebecki theol. kollégium igazgatója és a rendszeres theologia tanára lett. Ebben az időben volt Amerikában, a nagy evangelizátor Moody Dwight győzelmes hadjáratai folytán, az általános revival. Mathewsra nagy hatással volt ez a férfiú, a kit az ev. keresztyénség Moltkéjének szoktak nevezni. Ekkor fogamzott meg a nálunk is ismert nevű amerikai tanár Schaff és mások, többek között Mathews lelkében a presbiteri rendszert elfogadó evangéliumi egyházak szövetkezésének, a Pan-Presbyterian Alliance-nak eszméje. Mathews tagja volt az előkészítő-bizottságnak és midőn az eszme 1877-ben megvalósult, a szövetség amerikai ágának titkára lett. 1888-ban választották meg a világszövetség titkárává. Ekkor Londonba költözött és egy negyedszázadon át páratlan odaadással és lelkesedéssel állott e nagy ügy szolgálatában. Kiváló egyénisége, nagy tudása, a skótokat annyira jellemző praktikus szervező tehetsége és mindenekfelett erős hite, meleg szíve, finom tapintata, kiválóan alkalmassá tette őt a nagy,, mind az öt földrészre terjedő misszió eredményes betöltésére. A mikor mások „jól megérdemelt" nyugalomba mennek, ő magas korában fáradást nem ismerő harczosa volt szóval és írásban (mint a szövetség hivatalos lapjának a Quaterly Register-nek szerkesztő,je) a presbiteri imperializmus eszméjének. Nézete az volt, hogy a presbiteri egyházalkotmány az apostoli hitű és cselekedetű egyház legtermészetesebb, szinte szükségképeni életformája. De szerinte az apostoli eredetű szervezetnek méltó felelősség, élet ós munka hordozójának kell lennie. Hogy a presbiteri egyházak az Istentől reájuk bízott feladatnak mindenütt és minden körülnyek között megfelelhessenek, élete végső leheletéig azért küzdött és fáradt, hogy még a szétszórtan élő, erőtlen tagok is, izoláltságukból kiemelkedve, a szövetkezésben és kölcsönös támogatásban rejlő erő és felsegítés javaiban részesüljenek és ez által a kicsinyek és gyengék is földnek savai lehessenek. Az igaz ker. testvériesülésnek volt hűséges krisztusi lelkületű munkása az, a kiről emlékezünk. Halála nagy, szinte pótolhatlan veszteség az iigyre nézve, a melynek szolgálatában állott. De nagy a veszteség különösen reánk nézve. Nekünk annyi sok ellenségünk és olyan kevés igazi barátunk van. És ő eleitől kezdve jó barátunk volt. Mi, a kik csak élete utolsó éveiben láttuk őt és élveztük bámulatosan vonzó, játszi kedélyesség nélkül sem szűkölködő egyéniségét, bizonyságot tehetünk az ő nemes, figyelmes szeretetéről, a mely lelkét velünk szemben eltöltötte. Mennyire ismert bennünket I Tájékozva volt helyzetünk, küzdelmes multunk és jelen nehézségeink felől. Sokan voltak tanúi annak, hogy mily élénk, tanulékony figyelemmel volt kész megnyitni lelkét mindenütt, a hol járt széles e hazában. Jó barátunk volt és sok jó barát szerzésében volt része! Része volt abban is, hogy a világszövetség tagjai a közelmúltban olyan szép számmal jöttek hozzánk. Milyen hálás volt Szövetségünkkel és mindazokkal szemben, a kik amaz emlékezetesen szép napok, lélekemelő összejövetelek sikerének érdekében fáradtak. A mint itt ülök a csendes falusi magányban, felelevenedik ama kongresszus lelkemben, megragadó mozzanataival és különösen annak a feledhetlen napnak emléke, a melyet főgondnokunk komárommegyei otthonában az elköltözöttel együtt tölthettünk. Búcsúzás előtt és méltó befejezésként rövid áhítat volt a nagyszerű parkban. Ott a napfénytől ezüstözött hatalmas folyam partján, évszázados fák pihenést, megnyugvást jelző árnyékában. Mathews vezette az áhítatot. Hogyan tudott imádkozni 1 Az a hatalmas testű és lelkű ember az igaziker. gentleman, mint kicsiny gyermek a nagy Teremtő előtt. Buzgalmánál, munkabírásánál csak derült lelkének mély alázata és feltétlen odaadása volt nagyobb. Az iránt, a kinek szeretetét olyan bőségesen őrizte gyermekiesen hívő lelkében. Szive nagy és nemes volt, sokakat tudott magához ölelni és odavezetni, a hol ő is békességet, nagy munkájához késztető és megsegítő erőt talált. Aberdeenből, a hol a mieinket is gyengülő erővel, de nem hidegülő szeretettel várta és fogadta a mostani kongresszus alkalmából, londoni otthonába tért vissza. Ott készült rendbe szedni s megírni utolsó nagy földi munkája eseményeit és eredményeit. Csak két napig volt ágyban fekvő beteg. — Olvasom, hogy békességben — peacefuily — költözött el. Talán nem is volt oly hideg a halál lehelete ott a nagy öreg ágyánál. Hiszen odalépett hozzá Az is, a ki reménységet vitt a csüggedő tanítványok lelkébe, mindennél feljebbvaló .nyugalmat, üdvösséget, gvőzelmet igérő és adó békességet! P. „Tanítsatok minden népet." * Egy országoshírű tekintély, dr. Bernát István úr nevének egész súlyával vonult fel e lap 26-ik számában és hitünk jövőjének érdekében az elfogultság szögletéből szórta fegyveres gondolatjait a szabadkőművesség ellen. * Mint a múltkori, e kérdésre vonatkozó czikket, úgy ezt is minden megjegyzés nélkül adjuk. Ez a kényes kérdés, még tisztázásra vár. Objektív, névaláírással ellátott hozzászólásoknak készséggel adunk helyet. A felelős szerkesztő is majd elmondja a maga véleményét. Szerit,