Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-07-13 / 28. szám

vettetés vagyon". Egyik-másikunk nem is hallgathatta el, hogy éhenhal ilyen ételek mellett. Csak legalább egy kis jó magyar bor lenne — mondta valamelyik —, hogy elfeledtetné ezt a rémes tengerihal-szagot." De biz alább kellett adni: az angol sörrel is meg kellett elégedni, minthogy a bor ott méregdrága. Csakhogy a sört meg nagyon erősnek, nagyon keserűnek, egyszóval nagyon rossznak találták. Elkeseredésükben azután szép lassan átpártoltak a kezdetben mindössze egy tagból álló „limonádé-párthoz". Míg a sörpárt rohamosan fogyott, a limonádé-párt diadalmasan hódított. Már másnap este odáig jutottunk, hogy mindössze csak egy üveg sör fogyott el. Ez a nagy változás szemlátomást lehangolta egyik-másik társunkat. A tejjel és czukorral elfogyasztott puddingot okolták. „Könnyű a skótoknak absztinenseknek lenni" jegyezte meg nagy búsan az egyik. „Meg ne mondjátok odahaza, hogy itt limonádét ittunk" jegyezte meg egy jó tatárképű útitársunk, kinek sikerült elérnie a rekordot a limonádéfogyasztásban. „Mennyi borral tudjuk ezt levezekelni odahaza" tette hozzá a homoki karczosnak egyik tántoríthatatlan híve ... De azért csak itták tovább a — limonádét ... Ki hitte, ki hitte volna ? . . . Ebéd után egyikünk elment a közeli irodába a jelvényekért, az iratokért, meghívókért az összes magyarok számára. Ott volt az irodában Pongrácz József pápai theologiai tanár is, ki épen akkor érkezett meg, egyenesen az amerikai diákgyűlésről. Ott voltak az edinburghi gyűléseken is résztvett társaink közül Szilassy Béla és Megyercsy Béla is, kik az utánunk jövő vonattal érkeztek. Nagy nehezen ők is kaptak szállást közvetlenül mellettünk egy penzióban. György Endre, feleségével együtt, már előző nap Aberdeenbe érkezett és a vasút mellett lévő fényes szállóban szállt meg. Odaszállt Claparéde Sándor is. Dr. K. I. NEKROLOG. -FORGÁCS ENDRE 1849—1918. Magyar református papi karunknak kétségtelenül egyik legértékesebb tagja porladozik a sárbogárdi temetőnek abban az új sírjában, a melynek egyszerű fejfájára a Forgács Endre sárbogárdi lelkész neve van felírva. A férfiú — a kinek megdöbbentően gyors végét oly sokan sirattuk el őszinte könnyekkel, a kinek halálhírére bizonyára széles e hazában sok fájdalmas sóhaj szakadt fel egyházunk javáért égő keblekből — valóban kiváló tehetségekkel volt megáldva Istenétől és a vett adományokat a fáradhatatlan munkás olthatatlan munkakedvével és soha nem lankadó szorgalmával gyümölcsöztette is egészen koporsójáig. Életpályájának főbb adatait — méltó megemlékezésül — az alábbiakban foglalhatjuk össze. 1849-ben született abaújszántói egyszerű szülőktől. Iskoláit Miskolczon és Sárospatakon végezte. Nevelősködött előbb a Bárczay-családnál, majd Antos János úri házában Abonyban. Második papi vizsgáját az utóbbi helyen tartózkodása idején tette le a dunamelléki egyházkerület lelkészképesítő-bizottsága előtt Budapesten. Kápláni éveit Czegléden (Dobos János mellett), Kecskeméten és Solton töltötte. 1884-ben választotta meg papjául a sárbogárdi szép gyülekezet. Haláláig itt munkálkodott. 1892-ben megházasodott, nőül vévén Marossy Máriát. Házasságából két élő gyermeke maradt hátra szomorú árvaságban utána: Béla fia, a ki ép most tette le az érettségi vizsgát és hétéves kis leánya Zsuzsika. Egyházmegyei tisztségeket is viselt. Hosszú időn keresztül — egész a mult évig — iskolavizsgáló körlelkész volt a sárkeresztúri körben. 1909-ben egyházmegyei tanácsbíróvá választatott. A száraz adatok keretét az ő gazdag lelke töltötte ki dús tartalommal. Elete áldott elvét önté szavakba és adja ifjú pap-hőse ajakára egyik legkedvesebb elbeszélésében (Papválasztás száz év előtt): „Én azt tartom, hogy a tétlenség jóvá nem tehető szerencsétlenség az emberre nézve, a munka az egyetlen, mely az életet kitölti és szabályozza." Miként gondolta ő ezt a munkát végezhetni a szűk körben, a hol a mi pályánk mozog, a hol „nincs módjában a papnak elkövetni világra szóló, szörnyű dolgokat", arra is megfelel, mikor példány szerű agg tiszttársát, Báthory Dánielt énekeli: „Parókhián a rendes házi bútor, Mely a szobában s szívben van jelen : Az egyszerűség meg a kötelesség, Meg az áldozat, meg a türelem. Még akkor is, ha szenvedünk méltatlan S azemiinkben a könny bőven megered. Csak a bennünk lakó Isten vígasztal, Kit úgy hínak, hogy lelkiismeret." „Az egyszerűség meg a kötelesség." Visszagondolunk szerény, puritán alakjára. Az első helyeket sohase kereste, még ha kínálták is visszahúzódott, de a kötelesség legnehezebb helyeit mutatták neki, habozás nélkül oda állt, ott volt pontosan — ott volt betegen, félholtan is. Széttekintettünk árván maradt egyházában. Háromezer lelkes gyülekezet. Modern paptársaink szeretik azt mondani, hogy az ilyen városias nagyobb egyházaknak ma már „mutatni" is kell. No, Sárbogárdon a Forgács Endre munkás keze mutatásra igazán nem dolgozott. Pedig minden van. Minden szép rendben ! Csonkatornyú, tágas, egyszerű templom, mintha a kötelesség komoly szavát visszhangzanák a sima falak is ! Széles tornáczú, jó parókhia. A „múzeum" ugyancsak egy pár lépés, de milyen szépen meg lehetett férni, milyen szép dolgokat lehetett alkotni ott. Az egész otthon ahhoz van szabva, a ki nemcsak kimondta, de úgy is látta jónak, hogy „Fény nem vakítja a szemet e pályán".