Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-01-05 / 1. szám

Jól tudom, hogy a magyar református egyház, mely mindenkor a haladás zászlóvivője volt a múltban, most is hivatásának magaslatán áll, a változott viszonyokat felismerte, megértette a kor hívó szózatát s mint mindenkor, úgy most is, épen a nevelés terén nem utánzó, hanem útmutató akar lenni. A református egyháztól tanulták el a többi felekezetek, hogy a leghatalmasabb fegyver a kiművelt lélek, a tudományos agyvelő. Tőlünk tanulták el, hogy az iskola melegágya nemcsak a tudományoknak és ismereteknek, hanem egyúttal bölcsője a vallásukért rajongó, érte áldozni tudó, igazi vallásos embereknek is. A református egyház megértette a kor szavát: tudományt a népnek, tudományt a nőknek. Nem kell nekem itt e helyen hangoztatnom, hisz mindnyájan tudjuk, hogy a művelt nő sokkal hasznosabb tagja a társadalomnak, hazának, egyháznak, mint a műveletlen. Nem kell figyelmüket és jóindulatukat e kérdés irányában felhívnom, mert ez anélkül is meg van. E gyűlés, e díszes társaság bizonyítja azt. Meg vagyunk győződve mindannyian a haladás, az újítás, a reform szükségességéről. Nem is arról akarunk most eszmecserét folytatni, hanem teendőinket akarjuk tisztán látni. Azt akarjuk épen tudni, hol történt mulasztás, hol kell erélyesen, haladékot nem tűrő lelkesedéssel és energiával akczióba lépnünk, hogy egyházunk tradicziójához hívek maradhassunk, hogy a szellemi felsőbbséget, melyet mindig kezünkben tartottunk, a jövőben is megtarthassuk, hogy a kor igényeinek megfeleljünk, nehogy az élet vásárában, hol az erősebb a győzelmes fél, másodrangú szerepre legyünk kárhoztatva, nehogy a vezérpálczát valaki kezünkből kiragadhassa. Ezt akarjuk mi itt megvitatni, megbeszélni. Jól tudom, merül fel nézeteltérés, de csak a módozatokat illetőleg. Csak a hogyan és miként kérdésénél oszolhatik meg a véleményünk, de a lényegre vonatkozólag egyetértünk: emelni, fokozni akarjuk nőnevelő intézeteinket, hisz jók voltak azok a maguk idejében. Mindig olyanok voltak, milyent az illető kor igénye megkívánt. A jelenkor változott, finomodott ízléssel, hatványozott igénnyel lép fel a jelenkor gyermekeivel szemben e téren is. Azt akarjuk hát látni, mi a teendőnk, hogy ezeknek a fokozott igényeknek épúgy meg tudjunk a jelenben és jövőben felelni, mint a mennyire meg tudtunk felelni a múltban. Nem áltatom magam azzal a gondolattal, hogy egymagam kielégítő feleletet tudok adni e nehéz kérdésre. De ha fel tudtam hívni mélyen tisztelt hallgatóim figyelmét a teendőkre, melyek a czélhoz egy lépéssel közelebb visznek, ha egy téglát sikerült hordanom amaz épülethez, mely a fokozott, református nőnevelés, akkor czélomat elértem. Nem a szívekhez akarok szólani, hisz ezek a helyes irányok befogadására amúgy is alkalmas állapotban vannak, hanem az észhez kívánom intézni igénytelen szavaimat. Lássuk először, mi a czél, mit akarunk elérni, azután mik az eszközök, melyek a czél eléréséhez vezetnek, mik a teendők, melyek azok az útak. melyeken haladnunk kell. Czélunk : egészséges, erős, hazafiasan vallásos színezettel bíró, művelt, tanult református nőket nevelni, kik az élet forgatagában megállják helyüket. Kimívelt lelkű nőket nevelni, kik azon a helyen, hová őket az Isten rendelte, betöltik hivatásukat. A jelenkor nemcsak műveltséget akar adni asszonyainak, de a családok mélyen érezik a nők eddigi viszás helyzetét, mely őket eddig csak a család keretén belül való érvényesülésre tette képesekké, de arra nem gondolt, mi lesz leányaikból, ha az a támasz, melyet a család szentsége s annak falai nyújtottak, leomlik, ha a sors könyörtelen keze odadobja őket támasz nélkül a nagy világba, ha magukra maradnak, ha az apa, a férj kidőlnek mellőlük. Fegyvereket akarunk a nő kezébe adni, a mikkel megharczolhassa a legnemesebb harczot, az élet harczát, a nélkül, hogy elbukjék, a nélkül, hogy le kelljen mondania a finomabb élet minden tartozékáról. Kimondhatjuk habozás nélkül, kenyeret akarunk leányaink kezébe adni, képesekké akarjuk tenni őket arra, hogy a maguk lábán is meg tudjanak élni, olyanokká akarjuk őket nevelni, a kiknek erősebb testében az eddiginél erősebb lélek lakjék; erőt, energiát, önbizalmat akarunk beléjük önteni, öntudatos emberi életre akarjuk őket nevelni egyházuknak, hazájuknak, családjuknak és maguknak erős támaszaivá. Hogyan képzeljük ennek az elérését? Nem állunk útmutatás, példa nélkül. A külföld minden haladni vágyó nemzete a lefolyt század alatt tudatára ébredt e kötelességének s épen a polgári osztály volt az, mely legelőbb értette meg ennek szükségét. Különösen azon államok, melyekben a protestáns szellem felszabadította béklyóitól a gondolkozást. A protestáns germán államok előbb és sikeresebben fogtak e kérdés megoldásához, mint a róni. kath. román államok. Észak-Amerika a nőnevelés bölcsője. Bár a XIX. század elejéig a közép és felső oktatás zárva van előttük, de a 3

/4

század alatt nemlik inferioritásának vádját legyőzik, úgy hogy ma a tanerők 70°/<ra n

ő, s így a világ legszabadabb polgárainak zömét nők nevelik. Az elemi oktatás 80—90°/ 0

-a; a középoktatás 54%~a

> sőt a felső oktatás 17%_

a

női kézben van. Németországban, Angliában, Ausztriában, sőt Szerbiában és Romániában is a nők igen nagy tért hódítottak tevékenységüknek. Németországban, hol a felnőtt, 18 éven felüli nők felének a családi élet nem jutott osztályrészül, 97a millió az önálló keresettel bíró nők száma. Az angol nők tudományos működésük mellett igen fontos társadalmi szerepet is visznek, melynek legszebb czélja az alkohol elleni küzdelem s a vallásos élet mélyítése. E külföldi államokban a társadalom minden rétegében találunk nőket: tanárokat, orvosokat, jogászokat stb.; az egyetemi mag. és ny. r. tanárok száma Amerikában körülbelül 1000. Hazánkban a nőnevelés ügye nem állott rosszab-