Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)
1913-06-15 / 24. szám
kereső nők, a társadalmi téren tevékeny nők kérdése keriil még sorra. Hát ezek igazán fontos társadalmi, sőt egyháztársadalmi kérdések és nem lesz érdektelen reánk nézve, sőt tanulság nélküli sem. A nélkül, hogy a feminizmusnak propagandát óhajtanánk csinálni, és bár a mi álláspontunk nem lehet más, mint az, hogy a nőket a családi élet körében kell megtartani és erre nevelni, mégis méltó lesz figyelmünkre ezen kérdések tárgyalása s a feminista szempontból való megvilágítása. Nemcsak az érdeklődés, de a kötelesség szólít arra, hogy ezeket a kérdéseket ne mellőzzük, mert a nők, a családanyák a nemzetnek és egyháznak legfontosabb tényezői s épen azért nem mindegy az, hogy minő érzék, minő gondolkozás, minő világnézet ver gyökeret a lányok, a nők, a feleségek, az anyák szívében. A milyenek a nemzetnek női, olyan a nemzet maga. Ezt ne feledjük soha s legyünk résen, hogy idegen, romboló irányzatoktól a mi asszonyaink mentesek legyenek, mert a míg öntudatos református és protestáns hitű, meleg és szeretettől áthatott szívű, vallásos kedélyű és magyar érzésű asszonyaink vannak, addig áll bizton és szilárdan magyar hazánk és nem félthetjük semmi veszedelemtől protestáns egyházainkat sem ! (phz.) KRÓNIKA. Hírek Németországból. Az egyiket örömmel, a másikat mély megilletődéssel regisztráljuk. A császár most ünnepli uralkodásának 25 éves évfordulóját. A német és közelebbről a porosz nép nagy része hálával és lelkesedéssel ünnepli uralkodóját ebben a nagy emlékeket felújító esztendőben. Van rá oka. Az a családi ünnep is, a mely a birodalom fővárosában lefolyt és a mely a föld három leghatalmasabb uralkodójának adott alkalmat találkozásra, élénken figyelmeztette a német népet azokra a családias erényekre, a melyek a dicsőségesen uralkodónak házában oly otthonosak, de ezenkívül is a 25 év alatt a német nemzet élete csodás fejlődésű volt minden irányban. És a miről itt nem feledkezhetünk el, ez a hatalmas uralkodó eleitől kezdve nemcsak feje, hanem hűséges, minden áldozatra kész fia is egyházának. Uralkodása alatt hatalmas lendületet vett a német bel- és külmisszió. Az otthoni fejlődéssel és a nagyarányú gyarmatosítással párhuzamosan haladtak a ker. mimkásszeretet törekvései. — De nem lehet elhallgatnunk, hogy mindezek mellett ott van a sötét árny is azokban a mélyen megdöbbentő adatokban, a melyek szerint ebben az évben már egyedül Berlinben 40,000-en fordítottak hátat az államegyháznak, úgy hogy ha a kitérések az eddigi arányban ott és másutt nőnek, a porosz egyház 200,000 taggal fog kevesebbet számlálni. A kitéréseket ott jól szervezett propaganda mozdítja elő. Sokaknak megnyugtatására sietünk kijelenteni, hogy ezek a kitérések nem az úgynevezett „élőkeresztyének" sorából kerülnek ki és hogy, mint ez a szomorú példa is mutatja a „pietizmus"-nál van veszedelmesebb „izmus" is. Kapuzárás előtt. A színházak maholnap befejezik az idényt s a Vígszínház a sok haszontalan és csak az erkölcsi nézpont leszállítására szolgáló darab után működéséhez méltóan fejezi be az évadot egy léha bohózattal „Nem szabad" czímmel. Hát ilyen darabokat igazán nem volna szabad előadni. Jellemzésül azonban ideiktatjuk egy komoly napilap kritikáját a Vígszínház működéséről és erről az újdonságról. „Mondják, — így írja a lap — hogy ebben az évadban ez az utolsó, ámbár az utolsóelőttiről is ugyanezt ígérték. Különben a kettő nagyon hasonlít egymáshoz és a Vígszínház szokott malaczságaihoz. Mi az ilyenről elvből nem szoktunk beszélni, de még ha nem is volna ez a józan ész és ízlés parancsolta elvünk, akkor is le kellene tennünk arról, hogy ezt a bohózatot ismertessük. Es mivel mégis egy komoly és szép múltú intézetről van szó, legyen szabad az utolsó ezidei referáda befejezéseül kifejezni azt az óhajunkat, hogy a Vígszínháznak balvégzetű esztendeje után szerezzen jobbat és gyümölcsözőbbet a belátás, a hozzáértés és a művészi lelkiismeretÉs ezt nemcsak mi tartjuk így, nemcsak a pietisták és a szemérmesek mondják, hanem igazán erkölcsi színvonalon álló, tárgyilagos napilap. Czimek és rangok. Hajdú vármegye legutóbbi közgyűlésén Lengyel Imre ítélőtáblai bírónak a czimek és rangok eltörlése érdekében benyújtott indítványát az állandó választmány a következő megokolással ajánlotta elfogadásra: „nincs ország Európában, a hol a czímeknek, a megkülönböztetéseknek és rangoknak annyi árnyalata volna, mint hazánkban s bizony kedvezőtlen hatása van ennek nemzeti egységünk erejére, gazdasági viszonyaink méreteire, kultúránkra és erkölcseinkre egyaránt." Ezért ajánlja, hogy a czimek, rangok, rendjelek, kitüntetések eltöröltessenek törvényhozási úton s a törvényhatósági közgyűlés ezt egyhangúlag el is fogadta. Nem hisszük, hogy ez a demokratikus határozat a mai gerincztelen nemzedékben visszhangot keltene. Annyi azonban bizonyos, hogy túlon-túl kifejlődött már a czímkórság, a mi nincs előnyére egyházunknak sem. Milyen szép volt az a nemzetes, meg tekintetes, meg tiszteletes czím, a miknek helyét egy csomó divatos titulus foglalta el. A közgyűléseken és lapjainkban is csak úgy dobálódzunk a czimek alkalmazásával. Igaz tisztelettel és megbecsüléssel kell meghajolnunk a hithű és munkás egyházvezetők előtt, de a folytonos hajlongás nem kálvinista jellemvonás. A nyiltság és egyenesség mellett tisztelhetjük és tisztelnünk is kell a hagyományokat és tekintélyeket, de nem úgy, hogy megalázkodjunk felfelé s gőggel nézzünk le a plebsre. Pedig a czímkórság idevezet.