Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-01-19 / 3. szám

;! Dr. Kovácsy Sándor. A magyar református egyház története gyönyörű történet, pedig telve van megpróbáltatások, keserű szenvedések és rettenetes küzdelmek emlékeivel. Évszázadok viharai között gyakran láthatjuk a küzdő, hadakozó egyházat megtépdesve, összetörve, lesújtva; szinte megremegünk, a mikor egy ilyen szomorú korszak története túrul fel előttünk. És mégis áldjuk az Istent azért a hozzánk való nagy szeretetéért, hogy ez a történet a mi egyházunk történelme lehet, mert a nagy küzdelmek mellett ragyogó diadalokról is szól az ének és kimagasló nagy egyéniségekről, a kik, mint nehéz időkben Isten ajándékai, evangéliumi egyházukért készek voltak küzdeni, szenvedni és, ha kellett, meghalni is. A XX. század élete változott viszonyokat teremtett. Másnemű a harCz, a melyet meg kell vívnunk. Az egyház a béke napjait éli; de hogy az evangéliumi világnézíet áthassa és új életre vezesse az egyház tagjait és hogy általá új élete lehessen a társadalmi, nemzeti életnek egyaránt: ezért ma is harczot kell vívnia. A mult megelevenedik. Isten ma is ad olyan kiváló egyéniségeket, a kik tudásúkkal, az egyház eszményeiért égő szerelmükkel, lelkesedésükkel, Istenbe vetett bizalommal kezdenek e nagyszerű munkához. Ilyen férfiúnak van része most az ünneplésben. Dr. lvovácsy Sándort, a budapesti ref. egyház főgondnokát születésének hetvenedik és gondnokká választásának tizedik évfordulóján szeretettel ünnepli a budapesti egyháztanács és az őt tisztelők nagy serege. Ez az ünneplés igaz és őszinte, mert ez a tíz esztendő alkotásokban gazdag. A budapesti ref. egyház megerősödését, intézményekben meggazdagodását, evangéliumi erőkben gyarapodását jelenti. Ez építő, alkotó munkák élén mint vezető ós irányító állott dr. Kovácsy Sándor. Főgondnoki működésének ideje nemcsak azért jelentőségteljes a budapesti egyház történelmében, mert ez idő alatt az egyház anyagi ügyei óriási lendületet nyertek; hogy volt gondja a gimn. tanárok és egyházi tisztviselők fizetésének javítására; hogy a Baár-Madas ref. felsőbb leányiskola, a ref. fiúinternátus, tanonczotthon felállítása, a VII. kér. templom építése, a zuglói parókhia és templom és a kőbányai paplak kibővítése, tanácsterem építtetése ehhez az időhöz és munkálkodásához fűződik, hanem azért is, mert az evangelizáló munkák épen ez időben indultak még olyan erőteljességgel, a mely az egész egyházi élet nyeresége. Van azonban ez ünneplésnek egy megható vonása is, hogy t. i. nagy buzgósággal nemcsak a budapesti, hanem ugyanakkor egy erdélyi kis gyülekezetnek: az ádámosinak virágzásáért is tudott dolgozni; nem feledkezett meg soha róluk és mikor a kis gyülekezet régi témploma beomlással fenyegetett, akkor Kovácsy Sándor 1902-ben megkezdette az adakozás és gyűjtés munkáját; egymaga saját adományaival együtt közel 19,000 koronát hozott össze és 1912 szeptember hónapban a szép, új templomot ünnepélyesen felavathatták. így találkozunk össze ünneplésünkben a kis gyülekezet tagjaival, a kik velünk együtt arra kérik az Istent, hogy Kovácsy Sándornak adjon erőt a további nemes feladatok teljesítéséhez; áldja meg életét, minden törekvéseit; szeretett egyházunknak pedig adjon a jövőben is, felséges eszményekért, az evangélium igazságaiért lelkesedéssel munkálkodni tudó férfiakat! (bj.) Új utakat I (A református egyház fejlesztése. A Kálvin-Szövetség létjogához, hivatásához való új munkatér.) Nemcsak magam vagyok, sőt nagyon sok azoknak a száma, különösen a világiak között, a kiket semmiképen sem elégít ki az a munka, a mit a magyar református egyház felmutat a keresztyénség követelményeit illetőleg. Valami mást várnak az emberek a keresztyénségtől, mint a mit a sablonszerű egyházi élet nyújt. S ha a megszokás s a nevelésnek szuggeráló ereje megtartja is a többséget az egyház kebelében: sok esetben nem hivségről való bizonyság ez, nem mindig az igazi vallásosság mutatója, hanem a fásultság bágyadt érzése, mely szerint valamilyen egyházhoz csak tartozni kell. Mert ha igaz, intenzív érzés csatolná azt a közel három millió lelket a református egyházhoz, más bizonyságokat kellene felmutatnia a magyar kálvinizmusnak, mint a mit felmutat. S ha nemcsak külső megszokás, vagy bágyadt fásultság kötné azt az egy párszor tízezer művelt egyént a kálvinizmushoz, a kik hivei között vannak, hanem átéreznék azt az erőt, mely a mi vallásunkban van: akkor megvilágosító, megigazító, megnemesítő hivatásában nem olyan pozicziót töltene be, mint a milyet tényleg betölt . . . Csakhogy hiányzik a ható, cselekvő erő a hívek lelkéből. Ezért pedig a vád az általános egyházi munkásságot sújthatja. S hiábavaló a vád ellen tiltakozni; mert a hívek lágy melegsége, közönye, teljes elhidegülése azt mutatják, hogy az eddigi egyházi munkásság, a lelkek vágyát, vallásos követelményét, a keresztyénsőgbe vetett reménységét nem elégítette ki. Keresni kell hát az okot, a mi ezt eredményezte s teljes erővel hozzá kell fogni annak megszüntetéséhez. A hívek ne csak adófizető alanyok, ne csak passzív tagjai legyenek az egyháznak, a kiknek összes egyházi ténykedése a különféle vallási aktusokon való esetleges megjelenésben, vagy egyik-másik részéről az adminisztráczióban való részvételben merüljön ki, hanem legyenek cselekvő munkások a keresztyénség czéljának megvalósításában. S ha egyházi életünk eddigi folyamata nem adott nekik (minthogy tényleg nem adott) elég teret a munkálkodásra, gondoskodnunk kell a munkatérről. Új útdkat kell vágnunk, melyeken necsak a funkczionárius papok férjenek el, hanem minden hivők járhassanak. Mert egyébként másfelé járnak. Új eszközöket kell keresnünk, a miket ne csak a hivatalos vezetők forgassanak, hanem az egyháztagok is. Azzá kell ten-