Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-04-13 / 15. szám

szerű haladásával találkozik össze a parókiában és lakóiban. Csinosság, kultúra fogad már a kertté átalakított belső udvaron, s a mint belépünk a százados lelkészlakba, bizonyos örömérzettel nyitunk be az „esperesi hivatalba". Itt értettük meg igazában, hogy miért is törtek lándzsát a fiatal papok az új esperes mellett s miért fogadták őt oly hamar szeretetükbe az idősb lelkészek is. A délelőttöt a komoly munkásságnak szenteljük; három órán keresztül vitatjuk meg a tavaszi közgyűlésre kerülő ügyeket. Az ifjú esperes minden ügyet ismer s mindenikhez hozzáfűzi kertelgetés nélkül véleményét; nem egyszer kemény vita indul meg az egyházi törvények magyarázatában, a melyekben ép oly tájékozottságot árul el esperesünk, akár aljegyző társam, a konventi titkár. Egy pár ügy lekerül a napirendről, a többit átveszik az előadók s kedves hang hív a terített asztalhoz, a hol az ifjú esperesné veszi át az elnöklés jogát. Ez az első hivatalos ebéd. A szeretetreméltó háziasszony szívélyessége csakhamar megvidámítja a kedélyeket s örülünk mindnyájan főleg annak a harmóniának, a mely az esperesi hivatallá emelkedett paplakban tanyát ütött. Délután előkerülnek a fiatal pár reménységei, a három kicsi fiú s mi városiak különösen élvezve a napfényt a szőlőskertté átalakított külső üdvaron, a játékra is hajlandókká lettünk. Körülöttünk minden oly természetes, oly összhangzó, hogy a papitelekbe nyúló vakolat szinű, régies patinájú, 'de takaros templomról azt hittük : ki tudja hány évtizede gyűjtögeti össze a veresegyházi kálvinistákat. Ekkor derül ki, hogy azóta épült (25,000 K költséggel), a mióta az esperes idekerült, mint fiatal pap s ennek öt éve mult. Megnézzük a templomot belülről is. Rend, tisztaság honol benne s orgonával is fel van szerelve. És minő rend a lelkiekben! Örömmel halljuk, hogy a hívek szívesen járnak templomba s kész szívvel járulnak az Isten színe elé. Itt is voltak bajok. Voltak hepcziáskodó legények; de az ifjú lelkész fegyelmet teremtett épen egy részeg legény botrányokozása alkalmából. Bizony ez a legény a következő vasárnapon az Úr asztala mellé állott s megkövette a gyülekezetet a megbotránkoztatásért. Vonakodott egy kicsit ő kelme, de épen a papot dicséri, hogy súlyt tudott adni a megkövetés iránti követelésének. E nem mindennapi esemény alkalmából tartott beszéde pedig örökre bevésődött a szívekbe a példaadás nyomán. A gyülekezet, mint a Dunántúl sok helyén, felállva fogadja az istentiszteletet tartó lelkészt s csak vele együtt foglalja el újra helyét. Mindenkinek ki van jelölve a maga helye; az istentisztelet végeztével csak az utóének elhangzása után szabad megkezdeni a szétoszlást. A gyermekek kezdik, majd a leányok, azután a menyecskék, az öreg asszonyok, legények, férfiak vonulnak ki sorrendben, végül a presbiterek s legutoljára a lelkész. Ugyan példát vehetne erről sok gyülekezet, de különösen a budapesti, a hol összevissza ülnek be, ki hova jut; nem egyszer gyerekeket látunk a presbiteri padokban s nem tartva szem előtt, hogy „az elsőkből lehetnek az utolsók", az elsőbb hely után törekedik mindenki. ^Nem is szólva arról, hogy a padszélen ülők világért sem ülnének beljebb, ha más jön, a ki abba a padba akar beülni, de sokszor nyolcz-tíz már bentülő előtt kell befurakodnia a később jövőnek, a legbelső üres helyre; és mintha tűzveszedelem volna odakint, az utóéneket bevezető orgona hangjaira tolong ki a gyülekezet az Isten házából. De térjünk vissza Veresegyházára. A templom környéke a községé volt. Önként adták oda ingyen a kálvinista egyháznak, hogy a szép templom környéke is szép legyen. A hívek aztán feltöltötték e területet a templom alapjával egy színvonalra s e tavaszon már a földmívelési minisztériumtól kapott fák, bokrok és csemetek fogják szépíteni a boldog emlékű királynénkról elnevezendő „Erzsébet-ligetet". Érdekes az is, hogy a lelkész e hely bekerítéséhez csak sodronykerítést kért, de a hívek önként léczkerítést ajánlottak fel s betonalapot is készíttetnek hozzá. Nem kell itt követelni semmit sem. A hívek, a kikkel a lelkész állandóan foglalkozik, íme szebbet és jobbat adnak annál, mint a mit maga a lelkész javasol, (így volt ez a papi udvaron készített új kúttal is.) Sétára megyünk tovább s látjuk az új iskolaépületet (kettő van, az egyik már százados, de ez is jókarban), mellette ugyanolyan róm. kath. iskola, a reformátusnak szomszédja és párja. Mind a kettőt a község ajándékozta, csak rendbe kellett hozni és felszerelni, de ez is 6500 K költséget igényelt s ez is az ifjú pap ottléte óta történt. Az országút mentén szemben a kath templommal, szemünkbe ötlik a Fogyasztási Szövetkezet. Rendes kis bolt ez modern szövetkezeti felszerelésekkel. Ezt is Nagy Ferencz alkotta meg. Ez idő szerint van 176 tagja, 246 üzletrésszel, 3690 K tőkével s forgalma évi 75,000 K. Az Ő kezdeményezésére létesült a Hitelszövetkezet is, eddig már 868 az üzletrészek száma s a betét összege 125,000 K. Ezen czélokra a kurátor adta oda egyik házát két évre ingyen használatra. Ugyancsak az esperes létesítése a Gazdakör már százon felüli taggal s teremtett már egyházi énekkart is, a melynek Ő a díszelnöke. A többi intézményeknek is vezetője, igazgatója irányítója és lelke. Mindez öt év alatt I Most jön a sor az ifjúsági egylet létesítésére s épül majd Népház is. Nem is jól írtam, hogy az esperes mindezeknek a lelke, mert igazi éltető lelke a nagytiszteletü asszony, a ki minden jóban és nemesben segít munkájával, érdeklődésével. mert ő a káplán és a titkár egy személyben; az istentiszteletekről sem marad el soha. Levelet másol, köriratokat többszörösit, iktat, postakönyvbe bevezet, expediál, szóval férjének jobb keze. A mellett jó háziasszony, gazdasszony, anya és igaz hitvestárs! Azok, a kik féltek a gondolattól, hogy a még ifjúnak nevezhető (33 éves) lelkész legyen az egyházmegye esperese : lássák meg eme hasznos munkásságban rejlő igazságot, hogy a ki kevesen hív, sokra bízatik.