Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-04-06 / 14. szám

Oblitus generis, patris, avique atavique 0 nimium nimiumque oblite tuorum ! Azt a szemrehányást bárkitől várhattuk volna, csak épen Meliustól nem ! Épen te vonsz minket kérdőre a püspöki czím bitorlásáért? De hát miért leczkéztetsz minket, s miért nem vonod kérdőre a tulajdon öregatyádat, ama Melius Pétert, a ki ezelőtt 400 esztendővel 10 esztendeig bitorolta a püspöki titulust? Vagy mért nem vonod kérdőre azt a 400 esztendőre terjedő időszakot, a mely Tiszántúl úgy, mint Dunántúl ugyancsak megpüspöközött ám Huszár Gáltól Kármán Józsefig és Méliusz Pétertől Budai Ézsaiásig boldogot, boldogtalant, még a legboldogtalanabb Sínay Miklóst is? És pedig nemcsak az ornátusban öltözöttek, hanem a közrend is 1 A debreczeni czívis, a kecskeméti nagyuram és nagyasszonyom, a miskolczi patriczius, a zemplén-abaúji dinaszta, a nemzetes kunok és a komáromveszprémi nemes atyafiaknak is püspök uram voltunk és maradunk mindenha. Superinrendensch ! Szegény magyar embernek háromszor is kitörik a nyelve, mig ezt a rémszót kimondja. Hiszen ennek híre sem volt még akkor, mikor a jó magyar püspök szót megalkotta nem a tudomány, hanem a közélet és pedig a tiszta magyar közélet. Sok tudákos ember azt állítja, hogy a superintendens deák szó. Az ám I Deák bőrbe bujtatott német, József császár idejében lopódzott be Németországból, itt lappangott, élősködött a nyakunkon, s a Pátens-világban új alakba bújva kísértett, mint a hazajáró lélek. És te, ó Melius, csak azért jöttél most vissza, hogy lépre csalj és germanizálj minket ? No no! Egyébiránt, hogy „egymagunkban képesek lennénk-e megvédeni a régi birtok-állományt?" Ehhez nem szólok, sohasem gondoltunk arra, hogy egy magunkra maradjunk ! Ha így történnék is, megpróbáljuk! Ha itthon nem, hát a nápolyi gályákon. Valaki ott is velünk volt és velünk lesz. Peior Peius Pessimus. NEKROLOG. FÁBIÁN MIHÁLY 1834-1913. Egy, az Élet Könyvében levő Isteni igéret szerinti hosszú, jó munkában eltöltött földi élet fejeződött be néhai Fábián Mihály felsőiregi lelkész s a dunamelléki egyházkerület tanácsbirájának folyó 1913- évi február hó 22-én bekövetkezett elhunytával. Elérvén egy év híjján a zsoltáríró szerinti: „feljebbvaló 80 esztendőt „elment a minden földinek útján" a tiszteletreméltó patriárka, ki, mint látni fogjuk az alábbiakban, kötelességét mindenben teljes odaadó buzgósággal igyekezett teljesíteni. Ennek a mindenben hív embernek emlékezetét akarom felújítani — részint a hivatali működéséről szóló feljegyzések, részint a családtól (csupán a családi életre vonatkozó) nyert adatok alapján, részint azokból az előttem elhangzott mondásokból —, melyeket a megboldogult sokszori találkozásunk, együttlétünk alkalmával, előttem, az ifjabb kartárs előtt szívét teljesen megnyitva, teljes szeretettel s jóleső érzéssel beszélgetett el életének nevezetesebb eseményeiből, egyházi és más téren szerzett gazdag tapasztalataiból a következőkben: Fábián Mihály született Somogymegye Nagyberénv községében 1834. augusztus 11-én. Hasonnevű atyja egyszerű, buzgó, szorgalmas kovácsmester volt; ettől és vallásos érzésű édesanyjától nyerte a megboldogult lelki és testi szorgalmas munkára való készséget, mély családias érzést, a kötelésségtudást s azt a lelki és testi jó egészséget, elevenséget, melyet nála mindvégig tapasztalhattunk. Elemi iskoláit Kilitiben (Somogymegye), hova szülei 1837 ben költöztek át, végezte, majd az akkori kilitii lelkész: Saáry Gábor bíztatására a szülők az élénkeszű fiút az 1843-dik év őszén a gyönki református gimnáziumba viszik, a hol az I—VI. gimnáziumi osztályok 1843—1849-ben elvégzése s felévi, 1849. novembertől 1850. áprilisig kilitii tanítóskodás után Kecskemétre megy s itt a gimnázium VlII-ik osztályát 1852-ben, a theol. tanfolyamot az 1852/3—1855 6-ik tanévekben elvégezvén, az első papi vizsgát 1859. május elején, a második papi vizsgát 1861. május 26-án, mindkettőt Pesten leteszi. Egyházi munkásságát az akkori szokás szerint mint akadémikus rektor kezdi meg 1856- márczius hó 6-án Kopácson (alsóbaranyai egyházmegye), hol az akkor ott lelkészkedő Filó Lajossal (későbben neves nagykőrösi lelkész és egyházkerületi főjegyző s 1884-ben komoly püspökjelölt) jó baráti viszonyba keriil;

mely barátság köztük egészen Filó Lajos haláláig meg is maradt. A kopácsi akadémikus rektorságot az első papi vizsga letétele után 1859. május 1-én a kilitii káplánsággal cseréli fel, majd ezután 1859. szeptember 19-én Török Pál Pestre rendelte; itt az elemi iskola 4 ik osztályának vezetése mellett egyes tantárgyakat a Gönczy Pál által alapított református gimnáziumban is tanított az 1860. július 31-ig terjedő szolgálata idejében. Pesti szolgálati idejére esik a pátens-elleni küzdelem kora, mely időben a minden szép és nemes ügy iránt lelkesedni kész ifjú segédlelkész a pátens-küzdelem egyes fázisait közvetlen közelből szemlélhette. De nemcsak szemlélődött s tapasztalatokat szerzett, hanem bizonyos tekintetben részt is kért és kapott is a munkából a protestáns egyházi és magyar nemzeti szabadságért hevülő ifjú. Egyik egyházi beszédjéért (mely szelídítve később 1874-ben a Vasadi Balog Lajos-féle „Gyakorlati Lelkészet" czímű folyóirat 1-ső füzetében „István diakónus megköveztetése" czímmel nyomtatásban is megjelent) kereset alá is vétetett, a mennyiben Prottmann akkori pesti császári katonai helytartó magához idézte s a