Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-03-23 / 12. szám

vegyes érzelmeket keltett, a róla szóló tudósítások olvasása közben. Csudálatosan „vegyes társaság" volt ott és olyan szónokok szerepeltek egymás mellett, a kikről bízvást elmondhatjuk, hogy őket, mint mondani szokták, egy egész világ választja el egymástól. Megfordítva mondjuk : mit kerestek a próféták a Saulok között ott, a hol a vad szidalmak miatt zavarban, szómegvonásban stb. sem volt hiány? De eszünkbe jutottak mindezek láttára a hirhedt nagy mondások: a czél szentesíti az eszközöket és hogy ha másként nem megy: Acheronta movebo. így vélekedtek ott bizonyára többen a vigadói nagy demonstráczióban és a Petőfi-szobornál, a hol a nagy ellentétek találkoztak és ölelkeztek olyanok, a kik zsebjükben, a jövőre nézve, úgy hisszük, egymásnak fügét előlegeztek. A két nagy törvény. A főrendiház változatlanul elfogadta és a törvénytár nemsokára közli a tanítók fizetéséről és a választójogról szóló nagyjelentőségű törvényeket. Az első azonnal életbe lép és visszahatólag is meglesz áldásos hatása, az utóbbi után, legalább is az időt illetőleg, még mindig egy nagy kérdőjel áll. Szó esett a főrendiházban is az 1868: XXXVIII. revíziójáról, a melyre nézve egy sokat megtárgyalt határozati javaslat fogadtatott el. A pyrenei szigettől fel Albionig, mindenütt ott áll a közepén a nagy ütközőpont, a nagy kérdés: kié legyen az iskola, kié a gyermek? A felelet a mi egyházunk részéről a jövőben sem lehet más, mint az, a mely oly klasszikusan hangzik a mi egyházi törvénykönyvünk legelején. Livingstone és a szabadgondolkodók. A magyar szabadgondolkodók lapja, a Világ is megemlékezik a nagy Livingstone rendkívüli alakjáról. Kiemeli életének, különösen ifjúságának csodálatos tudományszomját. Elismerő szavakkal dicséri érdemeit, s benne az angol faj szívósságát, kitartását dicsőíti. A hogy az ember a czikket olvassa, folyton azt várja, hogy mikor lesz már szó a földrajzi érdemeken felül más valamiről is, a miért meg mi ünnepeljük őt különösen? A nagy hívő és térítő számára azonban nincs a mi Világ-unknak egy szava sem. De hisz ezen nem is nagyon csodálkozhatunk. A mi Világ-unk vak az ilyen dolgokkal szemben. A nagy világ pedig velünk együtt épen ezért ünnepli őt. Mert csak akkor tudjuk megérteni a nagy Livingstone alakját, ha a hívő Livingstone áll előttünk. És akkor még jobban meg tudjuk magyarázni annak a hatalmas, hősies emberi kitartásnak is a titkát, melyet a Világ, annyira egyoldalúan, csak emberinek és főleg angol faji jellegnek akar tulajdonítani. Nem. Még ha csak ezt az egy oldalát is vizsgáljuk Livingstonenak, még akkor is e mögött és e fölött észre kell vennünk e nagy akaratnak végső forrását és titkát, a melynek egyszerű, de csodákat teremtő neve: hit. Igen, a keresztyén hit az, mely a hősöket neveli, mely az igazi kitartást, akaraterőt, jellemeket teremti s ha ez valakiben megvan, akkor mellékes a faj, a szín és nemzetiség, északon és délen egyaránt meg tudnak teremni egyaránt a Livingstone-ok, a kik az életükkel még a Stanley-eket is megtudják téríteni. A Világ azt mondta Livingstone-ra: „íme, az ember!" A protestáns világ azt mondja rá: „íme, a hívő ember!" TÁRCZA. Delitzsch Ferencz emlékezete. — Születése századik évfordulója alkalmából. — A németországi protestáns körök, legelsősorban pedig az Evangelisch-lutherischer Zentralverein fiir Mission unter Israel, hálás kegyelettel újították fel mult hónap 23-án az ó-testamentumi tudományok világhírű professzorának és a zsidó misszió egyik legnagyobb alakjának: Delitzsch Ferencznek az emlékezetét születése századik évfordulója alkalmából. Mi, magyar protestánsok. egyáltalában nem igen exczellálunk ugyan, sem az ó-testamentumi tudományok művelésében, sem a zsidóknak a Krisztushoz] vezérlésében, de azért talán nem lesz érdektelen reánk nézve sem, ha mi is megemlékezünk a nagy héber-tudósról, a zsidók evangelizátoráról és a német lutheri egyház ritka hűségű gyermekéről. Nem életrajzot kívánván Delitzsch Ferenczről írni, hanem inkább mint keresztyént és mint tudóst röviden jellemezni, életrajzából csak azt említem fel, hogy 1813. február 23-án született Lipcsében; majd alsó-, közép- és felsőiskoláit szülővárosában elvégezve, előbb Lipcsében magántanítóskodott; 1835-ben filozófiai doktorrá lett; 1842-ben a lipcsei egyetem theológiai privát doczensévé habilitáltatott; 1846-ban ugyanoda rendkívüli theológiai tanárrá neveztetett ki, majd ugyanezen évben a rostocki egyetem theológiai fakultásának rendes tanárává hivatott el s itt működött 1850-ig, a mikor az erlangeni egyetemre ment át, a melyen néhány évvel előbb theológiai doktori czímet nyert; 1867-ben szülővárosa egyetemére hivatott át, itt töltötte el élete hátralevő részét, 1890. márczius 4-én bekövetkezett haláláig. Delitzsch Ferenczben legelső sorban a hivő s határozottan egyházias keresztyénséget kell kiemelni. Bár gyermek- és ifjúkorában, a végigjárt iskolákban mindenütt raczionalista szellem vette körül s bár maga is ezt a szellemet szívta be, de még egészen ifjúkorában, egyetemi évei alatt megtalálta a Krisztust, s ahhoz s annak ügyéhez egész életén át a legnagyobb hittel, önátadással s buzgó, sokágú tevékenységgel ragaszkodott. Nem theológusnak indult, mert a filozófiai és a filológiai szakokat választotta tanulmányai mezőinek; de miután megnyerte a hitet s általa megtalálta Megváltóját, bizonyos miszticzizmussal, sőt theozofiával merült bele a theológiába és annak különösen kijelentési és váltság-elemeibe. A Krisztus előtti kor, különösen a zsidó nép története és az ó-testamentum az örökkévaló Istennek a világ