Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-03-16 / 11. szám

érsek nyíltan kimondotta, hogy a róm. katholikusok in­kább lemondanak az, egyes egyházakról, de az iskolák­ról nem. És valóban az állam iskolai kérdésekben nem egyszer már inkább védelmi álláspontra helyezkedett, mint támadóra. A Poincaré-minisztérium már békésebb húrokat penget és a kiengesztelődós szükségességét hangsúlyozza. Az egyház vallásoktatási kurzusokat ren­dezett be az iskolákon kívül, mely kurzusok szép ered­ménnyel járnak. Robelin, a közoktatási liga főtitkára, a legutóbbi kongresszuson kiemelte, hogy az állami iskolá­kat az egyház részéről még sohasem fenyegette annyi veszély, mint mostanában. Különösen Francziaország nyugati részein már sok állami iskolát be kellett zárni, mert a növendékeket a róm. katholikus privátiskolák ming elhódították. Sok tanítói állást be kellett szün­tetni. A maine-et-loire-i département-ban 46 állami iskolá­ban átlag nincs több tauuló 5-nél, 23 iskolában nincs több 3 nál és 24-ben egyáltalán nincs jelentkező. Az ille-et-vilaine-i iskolafelügyelő jelenti, hogy 50,000 állami iskolába járó növendékkel szemben 44,000 gyermek áll, a kik a róm. katholikus privát iskolákat látogatják. Ebben a körzetben is sok állami iskolát bezártak már. A róm. katholikus egyház maga állítja fel tanítóképző­intézeteit, melyek látogatottak és melyekben nem egy­szer egyetemi tanárok tartanak előadásokat. Egy év óta 13 kongresszust tartottak a róm. katholikusok, melyeken iskolaügyeket tárgyaltak. Magában a cambrai-i egyház­megyében 490 tanító és 1300 tanítónő működik a róm. katholikus privát iskolákban. 1911-ben 4 millió gyermek járt állami iskolába és 1 millió privát iskolába. Sokan már azon törik a fejüket, hogy a róm. katholiczizmus nagy térfoglalásával számolva, be kellene hozni az oktatási monopóliumot. Már a parlamentben is vannak olyanok, a kik a privát iskolák eltörlését sürgetik. A róm. katholikus püspökök híveiket folyton figyelmez­tetik, sőt erélyesen is felhívják, hogy gyermekeiket ne küldjék állami iskolákba. Az állam már több ízben fel­lépett azok ellen, a kik fenyegetéssel, erőszakkal vagy a tekintéllyel való visszaéléssel izgattak, de ez mind nem sokat használ. A privátiskolákat állami felügyelet alá helyezték. A tankönyveket, a vizsgák menetét, az iskolai füzeteket, előadásokat szigorúan ellenőrzik, a tanerők képesítésébe beleszólnak. A róm. katholiczizmus azonban erős és mindaddig nem bírja legyőzni az állam, míg be nem tiltja a privát iskolákat. Erre azonban még nincs elég kilátás. Dr. T. 1. A MI ÜGYÜNK. KÉRELEM, Kérjük lapunk hátralékban lévő elő­fizetőit, hogy a hátralékos díjakat minél előbb be­küldeni szíveskedjenek. Az új negyed közeledtével kérjük lapunk barátait előfizetésük megújítására. Azo­kat, a kiknek a lapot mutatványul küldjük, kérjük, hogy az előfizetők sorába belépni szíveskedjenek. Ha nem óhajtanak előfizetni, kérjük a lap egyszerű vissza­küldését. tJj tagolt. Folyó évi február hó folyamán a Kálvin-Szövetség alapító tagjai közé lépett Förster Aurél ország­gyűlési képviselő és kanyári Németh József min. osztály­tanácsos, utóbbi eddig rendes és választmányi tag volt. Rendes tagokul beléptek: Beke Kálmán ref. lelkész Ekecs, Kálvin-Egylet Jászberény, Keresztessy József dr. ügyvéd Budapest, Polgári Olvasókör Izsák, Ref. egyház Izsák, Réz László Rozsnyó, Somogyi Lajos dr. ügyvéd Budapest, Szabó Lajos ref. segédlelkész Felsőméra, Szundy Károly, a Magyar Iskolaegyesület igazgatója Buda­pest. Segítő tagok lettek: Bajó Pál kereskedősegéd Buda­pest, Bátori . Sándor kántortanító Izsák, Bihari Juliska fodrásznő Budapest, Cséplő Gábor, Cséplő István pres­biterek, Damásdi István tb. gondnok, Damásdi József, Jávorka Mihályné, Cs. Kiss Gábor presbiter, Körtvélyesi Istvánné, Mészáros Kálmán, Nagy Pál gondnok, Nagy Pálné, Petrecz Károly, Ref. fiúiskola Izsák, Schmidt Péter czipész Czecze, K. Szabó Gáborné, K. Szabó Lajos gondnok, K. Szabó Lajosné, Szegedi György, Szegedi Sándorné Izsák és Vinczy Ilona Budapest. — A Kálvin-Szövetség tagja lehet mindenki. Az alapító tagok egy­szersmindenkorra legalább 150 K-t, a rendes tagok leg­alább évi 5 és a segítő tagok legalább évi 1 K-t fizet­nek. Ref. olvasóink figyelmébe és támogatásába ajánljuk a Kálvin-Szövetséget; belépésre lehet jelentkezni a tit­kári hivatalnál (Budapest, IV., Molnár-u. 17. I. 3.), ahol a Szövetségre nézve mindennemű felvilágosítás is kapható. Lapunk átvételi és fejlesztési költségeire újab­ban B. A. 5 K-t, Komáromy Lajos ny. igazgató 5 K t, Öry Lajos lelkész 2 K-t adományozott, s így erre a czélra eddig 1471*86 K gyűlt egybe. Amidőn köszönetet mondunk az adakozóknak, kérjük ismét azokat, a kik lapunk ügyét áldozatkész szeretettel figyelik, szíveskedje­nek a Kálvin-Szövetséget (IV., Molnár-u. 17.) e czélra küldendő adományaikkal támogatni, hogy e hó végóig fedezhessük a lap vételárát. Áprilisi programm. A Kálvin-Szövetség áprilisban két irodalmi estét rendez. Az elsőn dr. Pethő István fő­gimnáziumi tanár a magyar Kálvinról, Melius Juhász Péterről tart előadást, a második a konvent ülésezése alkalmából lesz, a mikor a Heidelbergi Káté negyedfél­százados évfordulójára szentel ünnepet s dr. Pruzsinszky Pál theol. tanár fog előadást tartani. Livingstone Dávid születésének 100-ik évforduló­jára a Kálvin-Szövetség a Magyar Ev. Ker. Külmissziói Szövetséggel együttesen virágvasárnap, márczius 16-án este 6 órakor a Kálvin-téri templomban emlékünnepélyt rendez, a melyen lic. theol. dr. Kovács Lajos tartja az ünnepi felolvasást. A Magyar Tudományos Ákadémia és az angol főkonzulátus is képviselteti magát, a Magyar Földrajzi Társaság pedig Lóczy Lajos elnök vezetésével küldöttséggel jelenik meg s a társaság nevében gróf Teleki Pál főtitkár fog felszólalni. Krausz E. Károly zeneakadémiai tanár pedig orgonajátékkal fog az ünne­pélyen szerepelni. Holland vendégeink. Dr. Visscher Hugó utrechti és dr. Bavinck Henrik amsterdami egyetemi tanárok, mint a Kálvin-Szövetség" elnökségéhez intézett szívélyes hangú leveleikből értesülünk, az idén nem látogathatnak meg bennünket, A Kálvin-Szövetség választmánya tehát, mint már jeleztük is, a meghívást 1914-re is fentartotta. A professzorok leveleinek magyar fordítását jövő szá­munkban közöljük. Távíratmegváltásí lapok sére a Kálvin-Szövetség javára 20 fillérért rendelhetők a Szö­vetség irodájában (IV. ker., Molnár-utcza 17. szám). ^ ^ ^

Next

/
Thumbnails
Contents