Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-03-02 / 9. szám

termet zsúfolásig megtöltő közönség részvételével. A leg­közelebbi szeretetvendégség márczius hó 15-én lesz. Az egyesület serdülő alosztályában szép és jó munka folyik az első magyar cserkészcsapat körében, a melynek több mint száz tagja van (többnyire iparostanonczok). Az ügyet intéző bizottság megalkotta a cserkészfogadalmat és törvényt, a mely szerint ez a mozgalomnak határozott nemzeti és egyházias irányzatot A mi fiaink már tettek is néhány kirándulást a szabadba. Egyébként a cserkészcsapat most már kivonult az ifjúsági egyesület helyiségéből. A budapesti egyház áldozatkész elnöksége átengedte a régi theológia nagytermét a rendes össze­jövetelek és előadások czéljára, a főgimnázium igazgatója, Ravasz Árpád, e minden nemes ügynek oly lelkes ba­rátja pedig a tornaterem bocsátott rendelkezésre a téli gyakorlatok végzésére. Az első cserkész családi estély márczius 9-én lesz a Lónyay-u. teremben, ezen mutat­ják be magukat a fiúk a nagyközönség előtt. A kik érdeklődnek az ügy iránt, forduljanak a buzgó főparancs­nokhoz, Papp Gyulához, a kinek főhadiszállása márczius 1-től kezdve IX., Kálvin-tér 7. lesz. A nagyváradi evang. női gyám-intézet februárban tartotta ezidei estélyét, mely szegényalapja javára 1153 kor. tiszta jövedelmet hozott. A Nagyenyedi Protestáns Nök Egyesülete február 16-án a Bethlen-kollégium dísztermében műsoros össze­jövetelt tartott, melyen Fejes Áron felovasott, a főgimn. és tanítóképzői énekkar és mások énekkel, zongora­kísérettel és szavalattal működtek közre. A Budapesti Ev. Kt-r. Diákegyesület február 24-én este főiskolai hallgatók részére szeretetvendégsé­get rendezett, a melyre mintegy 100 ifjú gyűlt össze. Az estélyen Benkő István, a M. E. K. Dsz. utazótitkára „a keresztyén tapasztalat értékéM ismertette mélyen járó előadásban. Volt néhány felszólalás az egyesek életének legnagyobb tapasztalatáról; id. Victor János Beethoven G-dur szonátáját játszotta el zongorán. Vallásos estély. A budapesti VIII. kerületi evang. hivek részére február hó 26-án rendezte Algöver Andor ev. vallástanár a 8. vallásos estélyt. A legközelebbi estély márczius 12-én lesz d. u. 72 6 órakor hazafias jelleggel ugyanott (VIII., Alföldi-u. 13.). GYÁSZROVAT. Fábián Mihály felsőiregi ref. lelkész, a duna­melléki egyházkerület tanácsbirája életének 79-ik, lelkipásztorságának 52-ik és házasságának 35-ik évében február 22-én elhúnyt és 24-én eltemették. Kiterjedt nagy papcsalád gyászolja a derék lelkész ós pátriárka elhunytát. Temetéséről s életéről megemlékezünk ! Topseher György, a szepesi XVI. városi takarék­pénztár igazgató-elnöke, kir. tanácsos, az iglói evang. egyház tiszteletbeli felügyelője február 16-án 74 éves korában meghalt és 18-án eltemettetett. Áldás emlékükön! SZERKESZTŐI ÜZENETEK, S. G-. Kispest. A közleményt köszönettel átvettem. Közölni fogjuk, egy kis türelmet. Szíves üdvözlet! Kisebb, „iskola" rovat­ban közölhetőket is szívesen látunk! H. Y. A pótlást vettük, mindkét közlemé y jönni fog. N. S. K—s. Köszönet és szíves üdvözlet, felhasználjuk. B. L. T—d. Minél előbbre kérem, a temetésről szóló ís abban jöhet. Felelős szerkesztő : B. Pap István. PÁLYÁZATOK, Pályázati hirdetmény. A sárospataki ref. főiskola igazgatósága pályazatot hirdet a jogakadémián megüresedett római jogi tanszékre, melynek kötelezett heti óraszáma 10. Rendes tanári javadalom : 1. Tözsfizetés és pedig a főiskola részéről 3400 korona, a melyet az állam az állami jogakadémiai tanárok fizetésének a színvonalára egészít ki. A kezdő, állami kiegészítési összeg 1400 korona. 2. Lakpénz: a törzsfizetés (beleértve az állami fizetéskiegészítést is) 1 /i része. 3. Öt ötödéves, összesen 2000 K korpótlék, melyek közül az első 200 K, a máso­dik, harmadik és negyedik 400—400 K és az utolsó 600 K. 4. Az évente befolyó vizsgadíjak 1 /8 része. A más tanintézetnél rendes tanári minőségben eltöltött évek a szolgálati időbe beszámíttatnak. Rendkívüli tanár fizetése: 2600 K törzsfizetés, 650 K lakpénz, a rendes tanárokra megállapított korpótlék s az évi vizsgadíj 1 /8 része. A rendkívüli tanárnak aka­démiánkon eltöltött évei a szolgálati időbe beszámíttatnak. Rendes tanárrá választható az, a kinek a római jog­ból egyetemi magántanári képesítése van, rendkívüli tanárrá az, a kinek jogtudományi doktori levele van, azonban azzal a kötelezettséggel, hogy az egyetemi magán­tanári képesítést 3 év alatt megszerezze, mely esetben az ezt követő hónap első napjától kezdve rendes tanárul állandósíttatik. A megválasztott (rendes vagy rendkívüli) jogosított és kötelezett tagja az országos tanári nyugdíjintézetnek. Tanári állását 1913 szeptember hó 1-én kell elfoglalni. Ha rendes tanár választatik meg, 1914. szeptember hó­ban köteles székfoglaló értekezést tartani; a rendkívüli tanár a rendes tanárrá történt előlépését követő szep­temberben tart székfoglalót. A tiszáninneni ref. egyházkerület közgyűléséhez czímzett pályázati kérvényt keresztlevéllel, — melyből kitűnjék, hogy az illető református, esetleg ágostai hitv. evangélikus, — életrajzi vázlattal, érettségi bizonyítvánnyal és indexxel, a védkötelezettség lerovását, a képesítést, nyelvismereteket, az eddigi alkalmazást igazoló okmányok­kal, esetleg irodalmi működést feltüntető kimutatással s végül a testi épséget igazoló hatósági orvosi bizonyít­vánnyal felszerelve 1913. évi április hó 15-éig adandó be a sárospataki ref. főiskola akadémiai igazgatóságá­hoz. A tanszéket az 1913. évi tavaszi egyh.-kerületi köz­gyűlés fogja választás útján betölteni. A főiskola akadémiai igazgatósága. Pályázat népiskolai tankönyvre. A tiszántúli református egyházkerület népiskolai tanügyi bizottságának végrehajtó bizottsága pályázatot hirdet népiskolai „ Egyháztörténet"-re az V. oszt. számára, legfeljebb 4 nyomtatott ív terjedelemben, kis nyolczad­rét alakban, mely az új népiskolai tanterv követelményei szerint szerkesztendő. Az elfogadott pályamű az egyház­kerület tulajdona s csak a jelzett ívszámig díjaztatik, olyanformán, hogy kis nyolczadrét alakban, ciceró be­tűkkel szedve, nyomott ívenként 100 (egyszáz) korona díjban részesül. A kis nyolczadrét alatt az egyházkerület eddigi népiskolai tankönyvkiadványainak alakja értendő. Az elfogadott mű első kiadásának korrigálása és revi­deálása a szerző kötelessége minden díj nélkül; új ki­adásnál az előző kiadásba becsúszott egyes hibák javí-

Next

/
Thumbnails
Contents