Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-03-02 / 9. szám

gyűlésből csah egy mozzanatot akarunk kiemelni. Az a szónok, a ki a legradikálisabb politikai irányhoz való csatlakozást sürgette, a mely nálunk egy jelentesű a „Ni Dieu, ni Maitre" jelszó érvényesitése utáni vággyal, erősen hangsúlyozta, hogy a tanítónak, a ki a néppel a legközvetlenebbül érintkezik, kötelessége kezébe venni azt a könyvet (Marxot ?), a mely szocziális kötelességeire megtanítja. Félszázaddal késik a magyar óra, mondotta, félszázaddal előre kell vinni. Csodálatos, hogy több külföldi államban is a tanítók közül van legtöbb híve az intelligens elemek sorából az ultraradikális és destruktív irányzatoknak. Valami mélyreható okának kell lenni, hogy így van. Nálunk is sokan nyűgnek és szinte elviselhetlen tehernek tartják azt, hogy ők az egyház szervei. Szeretnének egy félszázadon túl lenni, a mikor ez a „bilincs" már nem exisztál. — A mozgalom egy intelemmel fordul felénk: egyház menj egészen közel a néphez, vidd közelebb hozzá a könyvet és igazítsd te is előre nagy késéssel járó órádat! Optikai csalódás. A politikai vagy gazdasági tömegsztrájkoknak vajmi ritkán szokott értékesebb eredménye lenni. Ha pedig az erkölcsi értékekben véghezvitt rombolásokat tekintjük, akkor meg minden egyes sztrájk határozottan veszedelmet jelent a társadalom számára. Mert a sztrájkoknak, mint minden forradalmi mozgalomnak, alapmotívumai rendesen az emberi lélek destruktív erőiből kerülnek ki s a legtöbbször a gyűlölet az a forrás, mely a cselekvésre a hajtóerőt adja. A szocziáldemokráczia különben nyíltan is bevallja ezt, a mikor kijelenti, hogy agitáczióinak czélja az elégedetlenség, a türelmetlenség, a gyűlölet felébresztése a munkásosztály körében a többi társadalmi osztályokkal szemben. És mégis ennek a most keletkező nagy sztrájknak is van azért egy értékes jellemvonása, jelentőséges mozzanata — t. i. az alkoholtilalom, a mellyel a szocziáldemokrata pártvezetőség eltiltja a munkásokat a sztrájk idejére az alkohol élvezetétől. Úgy szeretnénk ennek a jelenségnek örülni, konstatálni azt, hogy erkölcsi, egészségügyi és anyagi szempontból is micsoda nagy áldás a munkásságra ez a tilalom és ha komolyan megtartják, többet is ér sok minden „szocziális" törvényalkotásnál, mert önfegyelmezésre, takarékosságra, egészséges életre szoktatja a munkásokat! De mennél tovább vizsgáljuk ezt az „üdvös" tilalmat, annál inkább látjuk annak a szépségfoltjait is. Mert hol van ennek a felhívásnak a morális alapja? Talán a munkások jóléte, nyomorúságainak megszüntetése, önuralomra nevelése itt a főczél ? Korántsem! A czél ez: bosszút állani az államon és kofmányon az által, hogy a szeszadó kevesbedik és így az állami pénztárba kevesebb jövedelem folyik be. íme a történelmi materiálizmus átka: még akarva sem szolgál erkölcsi ideálokat és még erkölcsi jellegűnek látszó agitácziója sem egyéb a maga meztelenségében, mint — tanaihoz híven — a „gazdasági élet reflexe". Hiába, keresztyén alap nélkül sem egészséges szocziális reformok nincsenek, sem igazi társadalmi fejlődés nem lehetséges. Az ibériai félsziget. A Pyreneusok két oldalán a portugál köztársaság és Spanyolország nehéz napokat élnek. Egy diplomata — talán czélzatos -— jelentése szerint Portugáliából az arisztokraták kivándorolnak, a kereskedelem meglanyhult, sztrájkok és bombamerényletek vannak napirenden, a kivándorlás oly nagymérvű, hogy a népszaporodás közelről sem ellensúlyozza. A vezéreket hiúság, uralomvágy és cselszövényeik unatták meg s forró láván jár az egész ország. Spanyolország népe is nagyon szerencsétlen és beteg. Kanaléjász miniszterelnök meggyilkolása, az „ezernyi fájó seb látásától gyötört országban a deliriumig csapó Őrület" eredménye volt s egyes országrészek visszavonásban állnak egymással folytonosan, az uralommal pedig egyik sincs megelégedve. Amott a katonáskodás elől kolostorokba menekülő ifjúság az ország véderejét veszélyeztette s megszülte a köztársaságot, emitt a hivalkodás és kuruzslás, a népen való élősködés szült óriási bajokat. Hiányzik a protestántizmus kovásza, a mely íme hazánkban versenyre késztette a róm. katholiczizmust s ez jól dolgozik a népszövetséggel, a kongregácziókkal és keresztyén fogyasztási szövetkezetekkel. Az ibériai félszigeten felsír a martirvér s nincs igazi gyógyszer, hiányzik az evangéliumi munka. Lássuk meg, hogy a protestántizmus a keresztyénség erőssége, de legyünk rajta, hogy ne csak kovász, ne csak versenyre keltök, de alkotók is legyünk e hazában. TÁRCZA. Bod Péter és munkái. XVII. Hist. Eccl. Hungarorum. Különböző lehet az út, a melyen elindulhat az, a ki nemzetünk múltját megismerni óhajtja. Irodalmának, társadalmi viszonyainak, nyilvános politikai életének jelenségei egyenkint és külön-külön egyaránt alkalmat és anyagot nyújtanak arra, hogy a régi időknek válságokkal teljes esztendőibe és annak a népnek lelkébe, a mely a kettős folyamnak mentén nyert szép hazát a Gondviselésnek kegyelméből, betekintsen az érdeklődő. Reánk ebből a dologból az tartozik, hogy akármelyik irányban indul is el valaki, az utóbbi, idestova négyszáz esztendőnek tanulmányozására, figyelmét nem kerülhetik ki a református ekklézsiák, a melyek az Alföldön, a Tiszamelléken, hellyel-közzel a Felvidéken és Erdélyben megalakultak és fenntartották magukat. Szerepük volt. Szellemi hatások áradtak ki azokból, a melyek a falvak, ekklézsiák határain túl is irodalmi, társadalmi, politikai téren egyaránt érvényesültek, egyszersmind egy bizonyos jellegnek kidomborodását elősegítették. Ebben a jellegben bizonyos higgadt értelmiség az uralkodó, a mely egyaránt meríti erősségeit a Bibliából és a Corpus