Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-02-23 / 8. szám

kéttornyú, kupolás templom, Kálvin János és szegedi Kis István képe a kelyhes bibliával. Takács József lelkész szerkeszti két káplánjával. Az iíjú Timotheusok jó iskolában vannak ott, nemcsak azért, mert a lelkésszel együtt résztvesznek a belmissziói munkák vezetésében, hanem azért is, mert zsurnalisztákká képződnek ki és közülök valamelyik, kitudja, lehetmégamajdanmegindulókálvinista „Alkotmánynak", vagy—hogy nyereségesebb jövővel biztassam őket — ennek a lapnak is a szerkesztője! Olvasom a „Híreket" és látom, hogy ez a lap is, mint többi társai, diszcziplináris szolgálatot is teljesít. Kiszerkesztik benne azokat, a kik házasságukat egyházilag nem áldatják meg és a kik sérelmünkre megegyezést kötnek. Nagyon elkényeztetett ember a főszerkesztő. Micsoda patáliát csap lapjában, hogy 174 pár mellett, a ki házasságát megáldatta, öt ezt elmulasztotta! De ki vannak szerkesztve azok a presbiterek is, a kik templomba nem járnak, úrvacsorával nem élnek. „Én nem tudok elképzelni, mondja a szerkesztő, olyan társaságot, még ha magántársaság is, a melyik eltűrné, hogy vezetői között üljön olyan ember, a ki a társaság czéljának meg nem felelő, sőt azzal ellentétes életet él és ennek még nyilvánosan is kifejezést ad." Csitt, szerkesztő bátyám ! Nálunk nem szabad már ilyen kemény hangon beszélni és írni: ilyenek nemcsak a czeglédi presbitériumban ülnek, sok helyen így élnek nálunk a „szóvivők". A Vértesalja egyház megyei lap, tekintélyes a formája is. Most nem a legutóbbi, hanem a szerkesztőt is megelőzve, a legközelebbi még nem látott számáról írok. Tudom, hogy benne lesz az, hogy ebben az egyházmegyében egy-két gyülekezet kivételével mindenütt serény munka folyik. Hetenként vallásos estélyeket tartanak és más belmissziói munkákat is kezdeményeznek ; a munkában az esperes jár elől jó példával; egészsége az utóbbi időben — a mi nem csoda — gyengélkedő, de Ő szeret társalkodni Azzal, a kinek ereje mindenekre elégséges. A pécsi egyház (a mely már 2173 lelket számlál) mult évi életéről egy nagyon gondosan összeállított, kinyomatott „Jelentés" alapján értesülünk. Az ottani lelkész, Nyáry Pál, félünk ideírni „élőkeresztyén", ezt az előszóból is kivesszük, mert nagyon élesen hangsúlyozza ebben, hogy az egyház hivatalos teendői csak egy részét teszik a reábízott feladatnak. Ha majd kevesebb lesz közleni valónk talán kiollózzuk ezt az előszót, most csak ennyit: „A templomba jövő kicsiny sereg mellett nem kerülheti el figyelmünket az a nagyobb rész, mely legfeljebb nagy ünnepeken és még talán akkor sem kíván résztvenni istentiszteleteinken. Névleg hozzánk tartoznak, de valósággal nem. Az ő érdeklődésük körén kivül esik az egyházi élet és így a teherviselés csak nyűg rájuk nézve. Ezekhez is közelednünk kell. És pedig nemcsak az adónyugtával, hanem az evangéliummal is. Ha ők nem jönnek hozzánk, nekünk kell elmenni hozzájuk ..." Egy-két jellemző adat: 15 vegyesvallású házasságnál 11 megegyezés történt javunkon (abban a róm. katholikus városban!); az egyházi adó nagyrészt, befolyt (mennyi a jövő-menő ott I); a szegények részére 700 koronán felül adakoztak (perselyben 194 korona!). Úgylátszik, ott van élet! Hova lett, a Csendes jegyzetek írója, Csányi Sándor barátunk, kérdik tőlem az olvasók ? Ott messze, lent délen, most szántás vetés előtt „belmisszióban dolgozik". Neki nincs gyülekezeti lapja, sem nyomtatott jelentése, egészen csendesen csak engem informált dolgairól. Az ő engedelme nélkül is megemlékezem ezekről. Két gyülekezetében hétköznap „vasárnapi iskolát" tart, hetenként összegyűjti a serdíiltebb fiúkat és lányokat és azután hetenként egyszer a felnőtekkel is foglalkozik, látogatja betegeit stb. Ezenkívül készül az új lelkészlak építéshez és az orgona is már munkában van. íme, hallgatásának elfogadható mentségei. Sikert és nem lankadó buzgalmat kívánok neki, legyen az ő munkája, czáfolat azokra az ellenvetésekre, a melyek a falusi beimisszió lehetetlenségét és feleslegességét hangoztatják. És végül most csak röviden az erzsébetfalvi egyházról is, melynek szintén van lapja, benne a készülő templomnak képe; az itteni és máshol is folyó élénk életről más alkalommal. P. SZOCZIÁLIS ÜGYEK. Sztrájk. A politikai tömegsztrájk előtt állunk. Mindenki készül reá. Csupa színpadi hatásokkal dolgozik a szakszervezet is, a hatóság is s felvonultatják egymás előtt a készülődés és az elnyomás előfutárjait, mint a színpadon, midőn „a harczos előőrs jő lihegve ..." Szavunk volna azonban főkép a fővárosi tanítósághoz, a mely a sztrájkolok gyermekeit előre kívánja pártfogásba venni. Keresztyéni kötelesség mindenesetre az elhagyottak védelme, de ez a készülődés úgy néz ki, mintha egy elindult hajó elsülyedése esetére gyűjtenénk előre az ott veszendők családja javára. Persze ez annyit jelent, hogy a fővárosi tanítóság együtt érez a sztrájkra készülőkkel. Miért? Nem ezt a lépést, ezt a kaczérkodást várjuk mi a tanítóságtól, hanem a komoly keresztyén nemzeti munkát, a mely szükségtelenné tegye a sztrájkot. Mert a mint a parasztszocziálizmust jóformán megszüntették a helyes mezőgazdasági politika, az agrár-vámvédelem, a parczellázások és a szövetkezetek: úgy a szocziális törvények és intézmények s a társadalom keresztyén szellemű munkája máris csökkentette a bérharczokat. Úgy véljük, hogy ez a mostan készülő tömegsztrájk felesleges erőpazarlás és nem a tanítóság hivatásához méltó a nemzet társadalmi megbontásában való, az ál'mmanizmus jegyében indult agitáczió. Nem vitatjuk, hogy a sztrájknak, a mennyiben a munkás méltánytalan kihasználásának megszüntetése és a méltányos béremelés a czélja, ne volna létjogosultsága. De az eddigi bérharczok is azt mutatták, hogy mindig a hatalmi kérdés és osztály gyűlölet állott előtérben; azt mutatták, hogy a heti járulékok az agitátorok fizetésére s a központi igazgatás czéljaira forgácsolódtak el és alig jutott valami munkásjóléti intézményekre. Ezért ábrándult ki a gondolkozóbb elem a vezetőkből s a sztrájkokból. Hiszen a legmozgalmasabb, 1906. évvel összehasonlítva 33%-al csökkent a sztrájkok száma