Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-15 / 50. szám

emelkedik. A „Szent Hilárius" mosolyogva szórakoztat és szórakoztatván oktat, úgy mint az a tanító, a kiről Horatius azt mondja, hogy süteményt ad munkaközben a gyerekeknek, hadd tanuljanak jobb kedvvel. Beszélnek a szóbanlévő könyvek, beszélnek az egykori papnak vallásosságáról, munkásságáról, derült életnézetéről, beszélnek pedig minden fárasztó okoskodás nélkül egyszerűen és világosan. Még mást is mondanak. Ezt mondják: az az ember jól látta, mire van kartársainak szükségük és erős akaratával elő tudta teremteni azt, a mi szükséges vala. Belátás és erély egyesült a papban. Tisztánlátás és erély. Két hatalmas segélyforrás. Ritkán jelentkezik együtt. A kor erének lüktetését megérezni egyike a legnehezebb feladatoknak. A nem köznapi emberek jelentősége jórészben azon sarkallik, hogy nemcsak néznek, hanem látnak is; látják a lényeget s a tisztábban való látást munkássággal kötik össze. E ponton találkoznak a nagyobb jelentőségű emberek mind. Látnak. Látják, mit kell vala cselekedniük és cselekesznek hévvel. Vannak közöttük kisebb és nagyobb tehetségűek, magasabbrangúak és alacsonyabb rendűek, ám ez nem lényeges, a fontos az, hogy látnak, látják a nekik való munkát és dolgoznak azon teljes erővel. Igen, itt találkoznak a választottak mind, különbséget vonhat közöttök a nekik adott erők kisebb-nagyobb foka, de alapjában véve rokonok, ha térben, időben, rangban még oly nagy is közöttük a távolság. Széchenyi István nagy, mert tisztán lát, látja teendőit és dolgozik, mint Herkules egykoron. Nagy és ha nagyságában nem is osztozik más, hozzá a leglényegesebb dologban hasonlatosak azok, a kik. miként ő, meglátták teendőiket és hathatósan munkások voltak azokban. Bod Péter látta, mit kell vala tennie és munkálkodott. Könyvei erről beszélnek, megmutatják azt a nagy területet, a melyet hangyaszorgalommal bejárt, és miközben meghalljuk azokat a bizonyos szavakat, megértjük a mit róla Horányi Ferencz piarista, az ismert író (1736— 1809) mond (a ki egyébként a kemény kálvinista papnak működését, a mellyel magát önszántából „a rohanó árba veti", helyeselni épenséggel nem tudja): „Ez a nagy férfiú elméjének kitűnő emlékeivel közönséges büszkesége Erdélynek".1 Itt állanak a könyvek szépen, sorban. Öreg könyvek. Mennyi kéz porlott el már, a mely azoknak lapjait forgatta egykoron ! A könyvek a régi századnak éveibe vezetnek vissza, a mikor egy-egy munkának, még hozzá református papnak a munkájának a megjelenése aránytalanul nagy akadályokba ütközött. Ha a könyveknek a megírása, az anyagnak kiválasztása a szerzőnek jó ítélőképességéről tesz tanúbizonyságot, azoknak a bizonyos akadályoknak a leküzdése mindenesetre bizonyos fokú erélyről beszél. Mik voltak ezek az akadályok ? A XVIII. század 1 Mikó I. e. m. közepe táján a magyar könyveknek olvasó közönsége alig van, a mivel kapcsolatban erősen megcsappant az írói kedv. Griinwald Béla ismeretes munkájában e tényt erősen kiemeli „a magyar nyelven való írói munkásság teljesen megszűnik". Ki olvas magyar könyveket? Az arisztokráczia idegen műveltségű, a köznemesség pedig inkább latin, a minthogy a tudomány és közélet nyelve a latin, minek folytán a nyelv elveszté összeköttetését a tudománnyal és a közélettel. Alig jelent meg magyar könyv. Griinwald szemlét tart a XVIII. századnak magyar nyomtatványai felett „számuk oly csekély, hogy nem adnak munkát a nyomdásznak. 1711 megjelenik 3 füzet, 1712-ben 5, 1715-ben már csak 2 . . 1716-ban, 1717-ben, 1718-ban 4—4, 1728-ban négy, nagyobbrészt katekizmus, imádságos könyv, szentek élete, halotti beszédek".1

Azt talán mondani sem kell, hogy az ilyen pangás mellett csak a hősies elhatározás tud dolgozni összetéve a nappalt az éjszakával. De Bod Péter könyvei megjelentek egymás után és most érthető szavakkal erről a hősies elhatározásról tesznek tanúbizonyságot. Akadályokról van szó. Idegen kultúra jutott érvényre, a szellemi élet mozdulatlanságán megfeneklett a nyelv haladása. Az a nyelv, a melyen egykor Zrinvi, Balassa írt, időközben temérdek idegen elemet vett fel. Bod Péter érzi, hogy ezek ellen küzdenie kell, másrészről izlése óva inti a megfontolatlan újításoktól. Érzi az ellentéteket. Valami megállapodásra szeretne jutni, de önmagában van, el van szigetelve. „Szerettem volna én kivált az embereknek neveket a magyar nyelvnek folyása szerint elő adni, írja egy helyen, de úgy, hogy előbb néhány értelmes emberrel egyet érthettem volna ezen dolog iránt. Mert másképen ennek több haszna nem lett volna, mint a b. e. Apátzai Tsere János fáradságának, a ki majd mindenféle Tudományokhoz tartozó szókat Magyarul adott elő, melyben őtet vagy senki vagy kevesen követték."2

Érzi, hogy tenni kellene valamit, de érzi, hogy egy ember erői a feladat megoldására nem elégségesek. Tömörülésre, az erők egyesítésére volna haladéktalanul szükség „azért igen jó volna, mondja idevonatkozólag, tudós emberekből álló Magyar Társaságot a Magyar nyelvnek ékesgetésére, mint más Nemzetekben vagyon, felállítani". Bod Péter a maga módján egymagára hagyatva is küzd a nyelvbeli akadályok ellen. Azok a könyvek erről a küzdelemről is beszélnek. De az akadályok, a melyek a XVIII. század derekán magyarul író ember előtt merednek, még ezekben összegezve nincsenek. Ott vagyon a czenzura. Olyanok az idők, a mikor elmondhatták: „Ma 1 Griinwald „Régi Magyarország" 504. 2 Boci Péter „Az Isten vitézkedő Anyaszentegyházának Históriája". A latin szavak egészen ellepték a magyar beszédet. Bod szerint még a prédikácziókban is szólanak : „ A propositiot erös argumentumokkal demonstrálja az apostol és szépen deklarálja a Textusnak connexiójából és ezen írásnak Scopasából akarja a maguk opiniajukról elvonni a fascinált galatziabelieket". Az Isten vitézkedő Anyaszentegyházának tört. Előszó.