Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-11-24 / 47. szám

vállain emelkedett magasra. De a kik harcztól, bonyodalmaktól félnek, abban találhatnak megnyugvást: rendeznie kell a pusztuló gazdaságokat... Mi is búcsuzunk az agg herczegprimástól és igaz tisztelettel mondjuk: Béke vele! Rossz gazda volt? Nem tudjuk, ele talán gyűjtötte a kincseket, a melyeket rozsda és moly meg nem emészt. Evangélikus testvéreinkről. E hó elején volt egyházegyetemük közgyűlése. Érdekkel olvastuk az erről szóló részletes tudósításokat. De nem minden szomorúság nélkül. Én nem tudom, valami van a levegőben. A hangulat velünk szemben olyan, hogy is mondjam, puskaporos volt. Nagygerezsdi egyezség, missziói állások szervezése, reverzálisok, lelkészek fizetésrendezése, államsegélyfelemelés, a melyben ők nem részesülnek és más gravamenek! Természetesen, ha mi kutatgatunk, latolgatunk, akad nálunk is mindezekre kadenczia. De nem frázisból, hanem igazán komolyan kérdjük: jól van ez így? Vannak itt is, ott is erőtlenségek és nem kellene-e összeülniök az oszlopos embereknek, püspököknek, főgondnoknak, közös-bizottságnak, egyetemes gyűlésnek és konventnek igazi evangéliumi elvekből folyó modus vivendit proponálni és megalkotni ? Jó volna ha nemcsak tósztokban és más ünnepélyes alkalmakkal szónokolnánk a testvériség és „viribus unitis" elveiről... Innen-onnan itt lesz 1917; nem akarunk-e egymás baját, nehézségeit megértő, gyengeségeit fedezni tudó érzésekkel, hátsó gondolatok nélkül együtt ünnepelni? Néhány összehasonlító aclat. „Lelkiinségről" panaszkodtak nemrégiben a róm. katholikusok. Meg is indult a próbálkozás a józsefvárosi parókhia kettéválasztása érdekében. Lelkiinség ? Olvassuk, hogy a jövedelmi adóval megrovandó szerzetes- és apáczarendek száma 47! íme a belmissziói munkások ezrei, íme a nagy, szervezett „üdv hadserege", még pedig olyan, a mely egy fillérjébe sem kerül az egyháznak! Sőt ellenkezőleg! A német protestáns egyházak körében — az angolszászokról nem is szólva — 30,000 a hivatásos, képzett belmissziói munkások száma. Itthon nálunk? ;Nem statisztikát. Az új névtárban az is benne van. És kérdjük: mi az, a mi már megvan annyinak?. . . Most folyt le a róm. kath. népszövetségi gyűlés ; tagjainak száma közel 300,000... Az Ev. Bundnak több, mint félmillió tagja van . . . hát a Kálvin-Szövetségnek, Luther-társaságnak? Hol vannak a tagok ezrei ? . . . Vannak már prot. főiskolai internátusaink, itt Budapesten kettő, mi 30 hallgatót vehettünk fel és . . . most nemrégiben jutott tető alá nem messze tőlünk a Ráday-utezában egy /io&-internátusi épület 300 hallgató számára! Ebben a hónapban lesz a kongregácziók kongresszusa, íme az egész országot behálózó ós minden rendű, rangú és honú embereket felölelő „pietista" szervezet! És nálunk mennyi a hitvédő, hitközösséget ápoló, társadalmi munkát végző egyesületek és ezek tagjainak száma? De nem folytatjuk tovább . . . A czionisták. A magyar zsidóság körében is van, úgy halljuk, czionista mozgalom. A czionisták a zsidó naczionális öntudatot akarják ápolni és Palesztinában hazát akarnak szerezni a zsidó nemzet számára, mert mint egyik itt járt vezérük kongresszusukon hangoztatta: nemzet nincs föld nélkül; föld és karakter között van összefüggés, a zsidó karakternek pedig legjobban apáik földje felel meg. íme egy új nemzetiségi mozgalom ! Egyes napilapok kemény ostromot folytatnak ellene, mondván: lám, a mi zsidóságunk csak átmeneti helynek tekinti a magyar földet, a melyen él . . . De mit szóljunk mi, hogy ez a jó magyar föld sok helyen mindinkább kicsúszik véreink lábai alól ? Nekünk itt van a mi Palesztinánk és azok, a kik innen elmennek, nem azért mennek, hogy új magyar hazát keressenek és alkossanak. Jó volna, ha mi nagyon, de nagyon megszívlelnénk mindazokat, a melyeket az erdélyi Kálvin-Szövetség ülésén a kiváló tudós kolozsvári egyetemi professzor dr. Boér Elek elmondott az erdélyi magyarság romlásának okairól, a melyekről a napilapokban is mostanság sok szó esik. Nekünk is, a kik itt a Duna mentén lakunk, szól a leczke. Itt is hány helyen pusztulunk-veszünk mi magyar kálvinisták ... A kié a föld, azé a haza! Nos, minálunk sem a zsidó, sem más nemzetségeknek innenonnan semmi okuk sem lesz panaszkodni hazátlanságuk felett. Es mi ? Nem volna szabad sehol sem összetett kezekkel néznünk és néznünk, míg . . . defluit amnis! TÁRCZA. Bod Péter és munkái. VI. Kálvinista theológusok segélyezése. A nehezebb idők közelebb hozzák az embereket egymáshoz, feloldó érzéseknek forrása nyílik meg ilyenkor a lelkekben, a minek nyomában vigasztalás jár, a bűfelhőkön „szép szivárvány támad". Van a szenvedésekben valami kárpótlás, ellensúlyozás, mintha a felsőbb erők beleavatkoznának dolgunkba. Erre mutat reá Goethe, mikor azt mondja, hogy a ki könnyezve nem ette kenyerét, a kinek álmát nem zavarta meg a bánat, az nem ismeri a mennyei hatalmakat. A megpróbáltatások között elrejtett erők jönnek napvilágra, jelentkezik a Gondviselés. Az olasz közmondás szerint: a ki előtt az Isten becsukja az ajtót, annak kinyitja az ablakot. Az elmúlt századok kemény megpróbáltatásairól sokszor esik szó, a mikor keserűen panaszkodnak a reformátusok, „hogy a haza területén lakó anabaptistáknak, nem egyesült ruthéneknek, sőt zsidóknak is több vallásszabadságuk "van, mint a protestánsoknak." Most hadd szóljunk egy-két szót arról, milyen nagy volt a rokonszenvnek, közösségnek érzete az egyháznak tagjai között ós az egyház iránt. Nem épen érdektelen tárgy, hiszen az egyháznak erejét a hozzátartozók szeretete határozza meg, mely új és új segélyforrásoknak a megnyitásában kifáradni nem tud. A föloldó érzések nagy áldozatkészségben nyilatkoznak meg. Ki tudná megmérni